Könyv

Fábián Anita–Pritz Péter: Gastrock

  • - legát -
  • 2017. március 9.

Könyv

Csak azok gondolhatják, hogy a rockzene és a gasztronómia két külön kategória, akik figyelmen kívül hagyják a magyar hagyományokat. A hetvenes évek hazai kemény rockerei például sokkal inkább a babgulyással és a pacalpörkölttel turbózták fel magukat, mint különféle kábszerekkel, és az se véletlen, hogy pont Pakson találták ki a gastrobluesfesztivált, ahol a jó halászlé legalább annyira fontos, mint egy jól sikerült gitárszóló.

A Gastrock azonban nem Deák Bill Gyula vagy Török Ádám konyhai kalandjait dolgozza föl, a tartalomjegyzékből főleg veterán (külföldi) rocksztárok köszönnek vissza Iggy Poptól a Guns’N’ Rosesig, a Led Zeppelintől a Sex Pistolsig: Pritz Péter nem túl szigorú, sztorizós lexikoncikk-gyűjteményt írt meg képregényes dekorációval, fotók helyett László Márk karikatúráit használták.

Ahogy a könyvben szereplő zenekarok, úgy a formátum is csak az újszülötteknek okozhat meglepetést; ha nem csal az emlékezetünk, a nyolcvanas évek végén magyarul is megjelent az a jópofa, eredetileg talán francia könyv, ami a Képregényes rockenciklopédia címet viselte. Kaja nélkül a Gastrock is pont ilyen lenne, de Fábián Anna receptjeivel mindjárt más a felállás. Már a receptek is izgalmasak (Iggy Popnál még a kutyánkra is gondoltak a szerzők), sőt az sem erőltetett, hogy az étkek neve összecseng az aktuális zenekar dolgaival, de azért az elkészítés koreográfiája a legjobb. A recepteket ugyanis úgy állították össze, hogy a konyhai lépése­ket egy-egy lemez dalához rendelték („Paradise City 6.36 – Tegyük bele a hagymát és a fokhagymát, pároljuk üvegesre”), így mire végighallgatjuk azt a bizonyos lemezt, kész vacsora. Már csak azért is érdemes letesztelni ezt az eljárást, mert ezerszer jobb mókának ígérkezik, mint idegbeteggé válva követni egy szabványos szakácskönyv útmutatásait.

Boook, 2016, 200 oldal, 5990 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.