Könyv

Busch Péter: Boszorkánypöröly

  • Svébis Bence
  • 2013. július 6.

Könyv

"[Ez] a legelvetemültebb és egyben legostobább könyv, amely részét képezi a világirodalomnak" - írja a szerző a Malleus maleficarum, vagyis a Boszorkányok pörölye, mellyel minden boszorkány és az ő eretnekségük igen hathatósan eltiporható, a bennfentesek által röviden csak Boszorkánypöröly címen emlegetett középkori műről. Kijelentése részben saját regényére is igaz.

Nem is fecsérelném rá a szót, ha nem az Írók boltja és az Oriold és Társai Kiadó által tavaly meghirdetett Megakrimi pályázat győztes regénye volna. A kiírás szerint bármely, a thriller műfajába illő alkotással lehetett nevezni, az egyetlen kritérium az volt, hogy magyar vonatkozású legyen. Busch Péter ezt úgy oldotta meg, hogy története egy Békés megyei községben, Pusztaföldváron játszódik. Az alapkoncepció, legyen bármennyire közhelyes, még akár érdekesnek is tűnhet: brutális gyerekgyilkosságok után nyomoz a két városból jött detektív, Por és Halmos, kiknek nevében nem nehéz észrevenni a suta utalást Hercule Poirot és Sherlock Holmes nevére.

A szerző már a könyv elején teljesen eltéved a műfajok és szándékok útvesztőjében. Nem tudja eldönteni, pontosan mit írjon, így hol agrárkomédiát, hol súlytalan misztikus krimit, hol pedig a középkori boszorkányüldözésekről szóló unalmas házi dolgozatot olvashatunk. Az elbeszélési módokkal is a változatosság látszatát kívánja kelteni: vegyül a bűnügyi riport és a szépirodalom, ám ez inkább zavaróvá teszi a művet, és megakasztja az elbeszélés menetét. A legnagyobb hibája talán az, hogy hiányzik belőle az ív, igazából nem jutunk sehonnan sehová, a tettől a tettesig tartó út puszta illúzió. Semminek nincs igazán jelentősége, sem a boszorkányokról szóló kitérőknek, sem a gyerekgyilkos után folytatott nyomozásnak. Képtelen fenntartani az érdeklődést, és feszült krimi helyett csak elnyújtott, öncélú maszatolást kapunk.

Oriold és Társai Kiadó, 2013, 204 oldal, 1500 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.