Ön ahhoz szokott, hogy a gyermek örömittas felkiáltása valahogy így hangzik: "Tűzoltóautó!", netán: "Jaj, de édes a kutyus!", vagy: "Apu, ez Audi Quatro?" Ezentúl azonban jobban kell majd figyelnie. Mert jönnek a Pokémonok, mindet másképp hívják, és Ön, hacsak nem tanulmányozza a kétségbeesett szülőknek szánt szakirodalmat, vezérfonal nélkül találja majd magát egy nagydarab Minotaurusz helyett százötven kicsi szörnyecskét számláló labirintusban.
Megnevezésükre pedig nem árt gondot fordítani - állítólag démonűzéskor jól jön az ilyesmi. Nálunk a pokémonok a szülői cipők orrába szokták magukat elsáncolni, amikor kialakul az állófront a lakásban. És egy ideje Burger Kingbe járunk - gyermekünk ugyan nem kedveli a Burger King kölyökmenüjét, de annyi év reménytelen harc után most mégis mintha megcsípte volna Isten kislábujját a nagy második: a Disneyvel tartós házasságra lépett McDonald´s példájából tanulva, made in China¨ borzalmasizéket mellékel a kiskrumpli plusz kisburger mellé a kiskrapeknak. Jönnek a japcsik.
Szenvedély
A távol-keleti harcművészet szép dolog. Önfegyelemre nevel, világnézetet ad, agresszív energiáinkat társadalmilag konstruktív alakzatba rendezi. Nem csapkodunk összevissza, nem dobálunk tányérokat, és nem kapunk mindjárt a géppisztolyhoz, hanem összpontosítunk, és a maximálisra növeljük csapásmérő képességünket. Versenyszerűen vagyunk agresszívak, mert győzni akarunk, nem pusztán megúszni a helyzetet.
A Pokémon-sorozat (pontosabban sorakozó sorozatok) az anime, a japán rajzfilm hagyományához méltó fegyelmezett agresszivitást tanúsít. Talán rémlik a Dragon Ball-univerzum, ha máshonnan nem, hát onnan, hogy ez a rajzfilm érdemelte ki azt a dicsőséget, hogy nálunk is betiltották. Csillagszemű fiúk és lányok egy futballkapus torz arckifejezésével úsznak a levegőben, öklüket rázva egy nyilvánvalóan minden humorérzéket nélkülöző szörnyre. Idegtépő zene, a szörny visszahúzódik, lecsap, s megint elölről.
Az anime nem abban különbözik a Disney csatornán, a Cartoon Network idegkímélőbb produkcióiban vagy a kifejezetten szocializációbarát Minimax filmjeiben feltalálható drámai katarzistól, hogy erőszakosabb, hanem abban, hogy főszereplője maga a harc, nem a harcot pusztán a gonosz kiküszöbölésére alkalmazó humanista-européer leányálom. Nemesítő ereje abban az üzenetben rejlik, mely szerint a harc szép dolog, a részvétel a fontos, bár a győzelem se árt. Bár harakirit elkövető anime-figurát még nem láttam, egy becsületes önfelmetszés, netán kamikaze-akció beleférne a cuccba. (Ízelítők: http://www.animedepot.com/)
A Pokémon-őrület a video- és Game Boy-játékokat gyártó japán Nintendo cég főagyasait dicséri. A Piros és Kék Game Boy verziók - az első Pokémon-játékok, amelyek lángra lobbantották az ifjúság szívét - adják az alaptörténetet. Pokémon-tréner vagy, versenyben és harcban más pokémon-trénerekkel. Feladatod: a győzelem más pokémon-trénerek fölött, s a pokémonok kellő felkészítése az összes ártalmas természeti erőt mozgósító harcra.
A pokémon zsebszörny (pocket monster), amely jelentős harci potenciállal rendelkezik, különösen egy értő tréner keze alatt. Képzeljünk el egy aranyhörcsögöt, amelyet kemény munkával pitbullá nevelünk, majd bevetünk ellenfeleink ellen: pofázmánya a hörcsögé, de harapása halálos, nem beszélve száz angolnához méltó elektromos potenciáljáról. Szörnyecskéből e virtuális világon százötven található, s mindet el kell fognunk, ellenfeleink likvidálásával, hogy mi lehessünk a király a pokémon-trénerek között.
Édespofa pitbulljaink külleme a macskával keresztezett egértől az orrszarvúszerű teknősbékán és az omlásveszélyesnek tűnő krumplin át a sárkányok által nemzett selyemhernyóig terjed, s némelyik olyan jelentős fejlődésre képes, hogy különféle evolúciós fázisaiban nemcsak más-más harci pontszám, de más név is megilleti. A játék zsenialitása abban áll, hogy hiába fizetjük ki a vételárat, az összes szörnyike akkor sem lesz még potenciálisan sem elérhető: egy linkkábelre is szükségünk van, valamint számos osztálytársra, akik úgyszintén kinyafogtak egy verziót a szüleiktől. Ekkor lehetségessé válik, hogy virtuális terepeink összekapcsolásával pokémon-cserét és idegen területen végzett pokémon-vadászatot rendezzünk.
Az összeszedett pokémonokat többnyire egy pokémon-golyóban tároljuk, azt vagdossuk bele ellenséges trénerek, különösen a Team Rocket, azaz a démonian vörös Jesse és a bicskanyitogatóan jóképű James képébe. Ha áttérünk a sárga verzióra, szívmelengető közelséget tapasztalhatunk trénerfiguránk és a kedvencek kedvence, Pikachu között (fejlettebb stádiumában: Evee, avagy Evoli), aki a maga nyelvén gügyögve követi trénerünket, hogy aztán véres bevetésekben győzelemre vigye.
Pikachu azonos azzal a sárga macskahörcsöggel, aki (amely?) minden kirakatban látható, síkban, térben, plüssben, műanyagban, préselt, öntött, sajtolt és nyomott formában és mintában előadva. Főtrénerünk pedig Ash, a baseballsapkás üvöltő fiúcska, de hogy a lányok se maradjanak példakép nélkül, megteremtetett nekik Misty, a rövid szoknyás, hosszú lábú, kurta varkocsú trénerlány. Információink szerint már szerveződik a magyar pokémon-trénerek szövetsége és fanclubja, amely széles körű nemzetközi kapcsolatait kihasználva segíti hazánkat nem pusztán az európai integráció folyamatában, hanem a NATO-döntések meghozatalakor érvényesíthető befolyás növelésében is, nem beszélve a távol-keleti kereskedelmi kapcsolatokról.
Még egy szenvedély
Nyugodtan állíthatjuk ugyanakkor, hogy a Game Boy-, videojáték-, rajzfilm- és képregényváltozatok és a velük járó matricák, pólók, műanyag játékok (Hasbro), valamint egyéb képzeletstimulátorok és identifikációs tárgyak eltörpülnek társadalmi jelentőségükben a pokémon-ügy legfontosabb szálához, a kártyagyűjtéshez képest. A Nintendo és a Hasbro ez ügyben lemaradtak: a Topps Co. Inc. szerezte meg a licencet, szervezte meg a Nagy Pokémon Projektet, és aratta le a megfelelő babérokat, illetve a pénzben kifejezhető termést.
A kártyagyűjtés és -csere régi móka. Én például a mai napig emlékszem, milyen keveset ért a legjobb Fabulon-kártyanaptár is egy kacsintóshoz képest. És ezek csak a primitív, érzéki szintek, ahol a ritkaságérték még nem kellően érvényesül. Mert akik kitartóan, keleti harci szellemben gyűjtöttek, azok nem az ilyen frivol előnyökre utaztak, hanem a máltai hibásfogazatúval egy magasságban tündöklő félrenyomott változatokra.
A Topps Co. mindenesetre ügyel rá, hogy a kártyakibocsátást megfelelően korlátozza. Csurran-csöppen, de nem árad - figyelni kell a piacot. A kártyacsere Magyarországon is a kisiskolások kedvenc kommunikációs és szövetségkötési formájává kezdi kinőni magát. Mint egy tavaly még óvodás anyuka panaszkodott nekem: ki gondolta volna, hogy ilyen súlyos anyagi terhet jelent iskolába járatni a gyereket! Mert megfosztani mégsem lehet a társadalmi létezés minimumától. Így még a legkényesebb, kifejezetten harciművészet-ellenes szülőnek sem marad más, mint hogy hallgasson a Learning Network szülői tanácsadó szolgálatára. Idézzük:
"Próbáljon meg különbséget tenni a kártyák és a tv-sorozat között. A rajzfilmet nyugodtan tiltsa be, vagy hangoztassa ellenérzéseit.
Ne mondjon egyszerűen >>nemet>nem tetszik nekem, hogy a legjobb pokémonok a legerőszakosabbak és a legvadabbak>szerintem nem szép dolog, hogy a lányok olyan butának látszanak ebben a rajzfilmben<<.)
Tisztelje gyermeke intenzív érzéseit a pokémonokkal kapcsolatban, különösen, ha fiúról van szó. A Pokémon-sorozat igen vonzó lehet férfiasságára és keménységére büszke gyermeke számára, aki szeretne komoly harcosnak tűnni, miközben plüssállatot szorongat.
Végezetül: nyugodtan háborodjon fel, és tegye fel a kérdést: vajon miért nehezíti meg a dolgomat a televízió? Miért nem neveli a gyereket a megfelelő értékekre? És cselekedjék! Írjon a televíziós társaságnak vagy a kábelszolgáltatónak, s éljen panasszal!"
Egyszóval harcra fel, szülők!
Babarczy Eszter
