KAFAQ: "Szabad Ráby"

  • 2001. január 18.

Könyv

Mondom itthon: amit az apám magyarázott meg nekem, Jókai Mór Rab Ráby című könyvét, félreütöttem, majdnem: köb-ívét, de nem is rossz találat ez, amit tehát apám így, apám, aki nagyon is egyenes módon a Népiből és a Nemzetiből jött, mondhatnám, ha ez nem volna így komplett lényegtelenség, és az akkori Úri osztály centruma felé haladt, s bár onnét valami módon, szervezetileg kirúgódott, azért csak középosztály maradván, így vesztette el "mindenét", s ha mindenét nem is, de teljesen új, Állásközvetítős, "cupringeres" úton kellett megélhetés után néznie, mígnem főleg főkönyveléssel és vidékével foglalkozó, még 45 előtt belekaroló barátai el nem helyezték, satöbbi, satöbbi, és 66 éves fejjel odáig nem jutott, hogy én végre végeztem az Egyetemen, és elmehettem, nyilván saját írói ambícióim és löketeim áldozataként, meg ama kor, Illatos utunkra nevelőtanárnak (portásfélének), apám tehát így magyarázta meg a Rab Rábyt (semmi rabbi, se becézett-édes rablás, se rabság, az a szabadúszó élete, csak mondom!), hogy mint egy négyzetes fedelű doboz vagy csokoládédarab, fehér és barna és barna és fehér kis négyzetek, voltak a csibész Vármegyei emberek (szépítő kifejezés), voltak a derék, jámbor, csak kicsit maradias Vármegyeiek, voltak a felvilágosult Osztrák Császárnak csontig benyaló, Karrierista Kozmopoliták, voltak végül, a legkisebb számban, szegény Ráby is köztük, azok, akik az Osztrákok - épp felvilágosult - trónjától várták volna a Modernizációt, s ekképp idealista lelkek voltak. Hát ezt csak úgy mondom most itthon. A helyzetek mindig még bonyolultabbak, másrészt még egyszerűbbek (?).
Mondom itthon: amit az apám magyarázott meg nekem, Jókai Mór Rab Ráby című könyvét, félreütöttem, majdnem: köb-ívét, de nem is rossz találat ez, amit tehát apám így, apám, aki nagyon is egyenes módon a Népiből és a Nemzetiből jött, mondhatnám, ha ez nem volna így komplett lényegtelenség, és az akkori Úri osztály centruma felé haladt, s bár onnét valami módon, szervezetileg kirúgódott, azért csak középosztály maradván, így vesztette el "mindenét", s ha mindenét nem is, de teljesen új, Állásközvetítős, "cupringeres" úton kellett megélhetés után néznie, mígnem főleg főkönyveléssel és vidékével foglalkozó, még 45 előtt belekaroló barátai el nem helyezték, satöbbi, satöbbi, és 66 éves fejjel odáig nem jutott, hogy én végre végeztem az Egyetemen, és elmehettem, nyilván saját írói ambícióim és löketeim áldozataként, meg ama kor, Illatos utunkra nevelőtanárnak (portásfélének), apám tehát így magyarázta meg a Rab Rábyt (semmi rabbi, se becézett-édes rablás, se rabság, az a szabadúszó élete, csak mondom!), hogy mint egy négyzetes fedelű doboz vagy csokoládédarab, fehér és barna és barna és fehér kis négyzetek, voltak a csibész Vármegyei emberek (szépítő kifejezés), voltak a derék, jámbor, csak kicsit maradias Vármegyeiek, voltak a felvilágosult Osztrák Császárnak csontig benyaló, Karrierista Kozmopoliták, voltak végül, a legkisebb számban, szegény Ráby is köztük, azok, akik az Osztrákok - épp felvilágosult - trónjától várták volna a Modernizációt, s ekképp idealista lelkek voltak. Hát ezt csak úgy mondom most itthon. A helyzetek mindig még bonyolultabbak, másrészt még egyszerűbbek (?).

H

Mondom, ez egy Hendikeper, hinnéd, nem hinnéd, semmi köze a hendihez, hanem hogy a lovamra rak súlyokat, mindenféle lóra, hogy a jobb eredményű lovak ne indulhassanak nagy előnnyel a hendikep versenyekben, legyenek - állítólag - egyenlőek a versenybéli fogadóesélyek. Tehát pénzkérdés, moderálod szavaimat te. (Moderálod, hogy miről szólnak, ha már a hendit kiiktattuk, maradjon azért valami.) Hát igen, így én, és látom, gyanúsan nézel rám, azt hiszed, a Kafaq nevű lóvá változtam, színész nem vagyok, hogy a Godot-ban netán felléphettem volna, ahol egy embert szó szerint állattá tesznek, hátassá, nem olyan súlyos a dolog, viszont Kafaq nevű lovat tényleg ismertem, már futólag. De hogy ez egy hendikeper, mondom, látod, méghozzá a Hendikep Szövetségnek is tagja, nem elég neki, hogy maga határozhatja meg a súlyokat, területileg, ő több területre kiterjeszti hatáskörét, ha nem is vitathatatlan hivatalossággal, ám mert a Hendikep Központban, mondjuk így, a többi Hendikepelővel összejön, más vidékek súlyelosztóival, világos, hogy ha lovadat ő "A" tartomány versenyein plusz 12 kilóval "megrakja", a "B" tartományi Hendikepelő semmi mód nem szegény lovad jelentős hanyatlásából ítél, állapít meg súlyt a "B" tartománybéli versenyére, hanem még az "A" tartománybéli verseny előtti - vélt vagy valós - eredményeket veszi figyelembe, ami azért is mulatságos, mert lovadat csak amolyan falusi versenyeken hagyták indulni, s nem vitás, ott pompásan szerepelt. Aztán hogy ismét lemarad szegény lovad, nem hivatalosan, de közmegegyezéssel visszaküldik őt falusi versenyekre. Ez nem döntés, hanem benned alakul ki a vágy, hogy lovaddal visszatérnél inkább a falusi versenyekre, kényelem okán is.

H

Az utak és a fogadók, mondja Cervantes (volt ilyen ló is, érdekes, nem Rozinantét, hanem Cervantest, Don Quijotét és Sancho Panzát - nevezetes ügetőló volt Párizsban! - vették kölcsön a lónévadók), amazok jók, emezek rosszak, hát ez változó, de kézenfekvő, hogy leginkább így kell lennie. (Fogadókon nem lóversenyfogadókat értünk, hanem épületeket.) Mármost ez egészen kicsinyben is hasonlóképp alakulhat. Mondom itthon: kezd kimúlni ez a dolog, vagyis hogy célutaimon, melyek egyre rövidülnek, másfél óra már sok nekem a Városban, és egy bizonyos időpillanat túlján, vagy netán egy kihaltabb déli, kora délutáni órán, abszurdumnak is érzem, hogy itthonról távol legyek, célutaimon a... nem fogadókba, de kocsmákba, eszpresszókba egyre keservesebben térek be, meguntam magamat ezekkel az állandóságokkal, és ez nagyon komoly, a borokat megelégeltem, a palackos borok közt is nehezen találok kedvemre valót, az Éhezőművész egyféle Szomjazóművész változatához közelítek, és merő képtelenség, hogy bárkivel való találkozást szívesen megvalósítsak, akárhová is elmenjek, ügyködésre, így értem, korántsem szegényes magánvilágomba zárultam, amit én tárulásnak érzek, és a világ állítólagos tágabbságait érzem zárulásnak, erőszaktevésnek, kényszernek. Ha ezt szó szerint érted, s így is próbálod megvalósítani, könnyű dolgod nem lesz, ám ha unalmát elviseled, nagy nyugalom száll beléd, bár hát ez eleve abból jött, hogy beléd nagy nyugalom szállt, alig fokozható, vagyis semmi hasznod belőle, hogy hű vagy önmagadhoz, ahhoz, amelyikről nem is tudtad, te vagy, de már egyéb se.

H

Mindazonáltal sem tudod, részletekben aztán lényed melyik részére hallgass. Hiszen vízszintes helyzetben, még sötétségi órán, pirkadatkor esetleg, alacsony vérnyomást és végtelen, lesújtott nyugalmat kávéval feljebb célszerűen nem hajthatván, a "Mondj le! Add fel!" jelszavai kézzelfogható valóságokként jelennek meg számodra, és az aggasztó csupán az, hogy ha ennek megfelelően cselekednél, félóra múltán magad kényszerülnél számos döntésed visszavonására, de mindére nem. És ha már ott lábalsz valahol, és cselekvések várnak rád, amaz egyenes vonalú egyenletes mozgásnál (vagy a "teljes nyugalomnál") zaklatottabbak, és nem tudod, mely Hangokra hallgass, és egyáltalán honnét következik el az, hogy hallgathatsz ilyen Hangokra, és akkor meddig menj el, mily terjedelemben, mennyire bízz, mennyit remélj, ha bízol is (hinni nem hiszel, bárhogy szeretnéd, aztán már nem is szeretnéd), mi ez egyáltalán, ha nem hiheted, hogy ne valami nagy marhaság és átverés történne veled újra. Rosszak a tapasztalataid. Számos dolgot megcselekedtél, s ezeknek főleg a "C" tartományban (kis maradvány-, ill. előfutárvidék) rendes becsülete van s szaporodgat, ám neked "A" és "B" tartományokban kell élned, ahol jószerén már semmi szó nem esik szerény produkcióidról, így akár a Hendikeper is mondhatja, mindössze túlfuttattad lovad ("C" faluban, kimondatlanul lefaluzza "C"-t így), és ha neked ez a passziód... tessék, de ne számíts rá, hogy "A"-ban szerepelhetsz, és "B" is kezd sandán nézni rád, és kétes megjegyzések esnek. S ezek nem hasonlatok, inkább csak megfoghatatlan, mivé tették az ügyet "A"-ék és "B"-ék. Mert már csak azt se tudod, mi a neve.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.