Clara Royer: Csillag

Könyv

Manapság divatos úgy játszani identitáskeresősdit, hogy alapul vesznek egy valós családi történetet, kicsit utánanyomoznak, megspékelik az olvasó számára valójában sosem tudható mennyiségű fikcióval, és voilá, máris kész a főhős, aki lehet, hogy egyben maga a szerző is, ki tudja?

Clara Royer első regényében valami ilyesmivel próbálkozik. Adott Ethel, a fiatal francia grafikusnő, akinek már azt is épp elég nehéz volt feldolgoznia, hogy zsidó származású, hát még azt, hogy nem is. Adott egy hőn imádott nagymama, Marie, Magyarországról, aki már sem megcáfolni, sem alátámasztani nem tud semmit, a könyv lapjain ugyanis Alzheimer-kórban szenved. És adott sok elhallgatott régi emlék, melyek megsárgult szerelmes levelek formájában kiáltanak a jelenbe egy doboz mélyéről, nosztalgiázó szeretők, zavart nagybácsik, akik sok év után is bűntudattal kelnek-fekszenek. Ethel legalább olyan esetlen detektívnek, mint érzéseivel viaskodó szeretőnek vagy nagy jóindulattal akár marihuánafüggőnek is titulálható, alkotói válságban lévő grafikusnak, az utolsó oldalakon persze aztán megoldja a rejtélyt, de a katarzis elmarad.

Royer ezzel a könyvvel kíván magyar származású nagymamája előtt tisztelegni, Marie alakja azonban kissé gyenge marad - hogy ez szándékos gesztus-e, az nem világos. Az unoka önkeresése feltűnően sok felesleges dühvel jár, melyet a végére némileg hátra tud hagyni, az utolsó oldalakon pedig az is körvonalazódni kezd, hogy vajon megérkezik-e Provence-on kívül máshová is. A regény legerősebb részei legjobb barátjával vívott csatái, melyek a férfi-nő közötti barátság és szerelem szinte megfejthetetlen, halk és finom átmenetei közt mozognak. Ez a szál többet hozzátesz az identitáskereséshez és megtaláláshoz, mint bármi más, a lezárás már egészen izgalmas, új csillag azonban nem biztos, hogy születik belőle.

Fordította: Tótfalusi Ágnes. Geopen Könyvkiadó, 2013, 264 oldal, 3490Ft

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.