Clara Royer: Csillag

Könyv

Manapság divatos úgy játszani identitáskeresősdit, hogy alapul vesznek egy valós családi történetet, kicsit utánanyomoznak, megspékelik az olvasó számára valójában sosem tudható mennyiségű fikcióval, és voilá, máris kész a főhős, aki lehet, hogy egyben maga a szerző is, ki tudja?

Clara Royer első regényében valami ilyesmivel próbálkozik. Adott Ethel, a fiatal francia grafikusnő, akinek már azt is épp elég nehéz volt feldolgoznia, hogy zsidó származású, hát még azt, hogy nem is. Adott egy hőn imádott nagymama, Marie, Magyarországról, aki már sem megcáfolni, sem alátámasztani nem tud semmit, a könyv lapjain ugyanis Alzheimer-kórban szenved. És adott sok elhallgatott régi emlék, melyek megsárgult szerelmes levelek formájában kiáltanak a jelenbe egy doboz mélyéről, nosztalgiázó szeretők, zavart nagybácsik, akik sok év után is bűntudattal kelnek-fekszenek. Ethel legalább olyan esetlen detektívnek, mint érzéseivel viaskodó szeretőnek vagy nagy jóindulattal akár marihuánafüggőnek is titulálható, alkotói válságban lévő grafikusnak, az utolsó oldalakon persze aztán megoldja a rejtélyt, de a katarzis elmarad.

Royer ezzel a könyvvel kíván magyar származású nagymamája előtt tisztelegni, Marie alakja azonban kissé gyenge marad - hogy ez szándékos gesztus-e, az nem világos. Az unoka önkeresése feltűnően sok felesleges dühvel jár, melyet a végére némileg hátra tud hagyni, az utolsó oldalakon pedig az is körvonalazódni kezd, hogy vajon megérkezik-e Provence-on kívül máshová is. A regény legerősebb részei legjobb barátjával vívott csatái, melyek a férfi-nő közötti barátság és szerelem szinte megfejthetetlen, halk és finom átmenetei közt mozognak. Ez a szál többet hozzátesz az identitáskereséshez és megtaláláshoz, mint bármi más, a lezárás már egészen izgalmas, új csillag azonban nem biztos, hogy születik belőle.

Fordította: Tótfalusi Ágnes. Geopen Könyvkiadó, 2013, 264 oldal, 3490Ft

Neked ajánljuk

Ezeket fogadtuk meg a legtöbben 2023-ra

  • Fizetett tartalom

Az alábbi, 2023-ra vonatkozó best of újévi fogadalmak ugyan kifejezetten egy amerikai felmérés eredményei, de nem meglepő módon könnyen megtalálhatjuk a listában a saját titkos vagy kevésbé titkos vágyainkat is.

Kesergő a két öszvérhez

A Három óriásplakát Ebbing határában és az Erőszakik rendezője minden próbálkozás során méterekkel emeli a lécet önmaga előtt, s – mint mindig – most is gond nélkül libben át felette. McDonagh ezúttal is egy elszigetelt atmoszférában kutatja az „emberi” jelző jelentéstartalmát, amelyet magasztalásként és sértésként egyaránt alkalmaz.

Elveszetten

  • SzSz

A rendező 2019-ben, a Házassági történet promókörútján vette újra kezébe középiskolás kora kedves könyvét, Don DeLillo Fehér zaját. Nem nehéz rájönni, miért épp akkor: a regény hősei egy misztikus esemény hatására hirtelen megkérdőjelezik saját szokásaikat, érzései­ket, sőt az egész életüket. Meglehet, hasonlóan érez egy filmrendező is, akinek szekere épp az Oscarig vezető, rögös és értelmetlen úton döcög.

Minden bizonytalan

A videókat és installációkat készítő szlovák képzőművész elsősorban az ún. átrajzolt, leg­inkább újságokban, könyvekben és képeslapokon talált képeken alapuló munkáival vált ismertté. E sikeres, több magángyűjteményben is megtalálható művek nemcsak az emlékeinkben élő, hanem nyomaiban még mindig fel-felbukkanó, a volt szovjet blokk lakói számára nagyon is ismerős vizuális és történeti hagyományait dolgozták fel és írták újra.

Kibontakozik lassan

Egy walesi bányászfaluban nőtt fel az idén 81 éves John Cale, de már gyerekkorában a zene iránt mutatott érdeklődést. Orgonált a helyi templomban, később brácsázni kezdett, azután Londonban, majd New Yorkban folytatott zenei tanulmányokat, ahol Aaron Copland volt a mestere.

Így is szép

A 18. század végén, a polgári hangverseny­élet hajnalán gyakran szerepelt ugyanazon a műsoron intim kamaramű, dal és nagyzenekari szimfónia, utóbbi gyakran több részletre bontva. Ezt a jótékony változatosságot idézte fel Keller András, aki nincs híján a kitűnő ötleteknek.