Clara Royer: Csillag

Könyv

Manapság divatos úgy játszani identitáskeresősdit, hogy alapul vesznek egy valós családi történetet, kicsit utánanyomoznak, megspékelik az olvasó számára valójában sosem tudható mennyiségű fikcióval, és voilá, máris kész a főhős, aki lehet, hogy egyben maga a szerző is, ki tudja?

Clara Royer első regényében valami ilyesmivel próbálkozik. Adott Ethel, a fiatal francia grafikusnő, akinek már azt is épp elég nehéz volt feldolgoznia, hogy zsidó származású, hát még azt, hogy nem is. Adott egy hőn imádott nagymama, Marie, Magyarországról, aki már sem megcáfolni, sem alátámasztani nem tud semmit, a könyv lapjain ugyanis Alzheimer-kórban szenved. És adott sok elhallgatott régi emlék, melyek megsárgult szerelmes levelek formájában kiáltanak a jelenbe egy doboz mélyéről, nosztalgiázó szeretők, zavart nagybácsik, akik sok év után is bűntudattal kelnek-fekszenek. Ethel legalább olyan esetlen detektívnek, mint érzéseivel viaskodó szeretőnek vagy nagy jóindulattal akár marihuánafüggőnek is titulálható, alkotói válságban lévő grafikusnak, az utolsó oldalakon persze aztán megoldja a rejtélyt, de a katarzis elmarad.

Royer ezzel a könyvvel kíván magyar származású nagymamája előtt tisztelegni, Marie alakja azonban kissé gyenge marad - hogy ez szándékos gesztus-e, az nem világos. Az unoka önkeresése feltűnően sok felesleges dühvel jár, melyet a végére némileg hátra tud hagyni, az utolsó oldalakon pedig az is körvonalazódni kezd, hogy vajon megérkezik-e Provence-on kívül máshová is. A regény legerősebb részei legjobb barátjával vívott csatái, melyek a férfi-nő közötti barátság és szerelem szinte megfejthetetlen, halk és finom átmenetei közt mozognak. Ez a szál többet hozzátesz az identitáskereséshez és megtaláláshoz, mint bármi más, a lezárás már egészen izgalmas, új csillag azonban nem biztos, hogy születik belőle.

Fordította: Tótfalusi Ágnes. Geopen Könyvkiadó, 2013, 264 oldal, 3490Ft

Figyelmébe ajánljuk

Népi hentelés

Idővel majd kiderül, hogy valóban létezett-e olyan piaci rés a magyar podcastszcénában, amelyet A bűnös gyülekezet tudott betölteni, vagy ez is olyasmi, ami csak elsőre tűnt jó ötletnek.

A hiány

László Károly, a háborút követően Svájcban letelepedett műgyűjtő, amikor arról kérdezték, miért nem látogat vissza Auschwitzba, azt válaszolta, hogy azért, mert nem szereti a nosztalgiautakat.