Könyv

China Miéville: Kraken

  • - sepi -
  • 2014. január 5.

Könyv

Londonnál kevés metropolis hatott megtermékenyítőbben a fantasy műfajára, és miközben Moorcocktól Gaimanig előbb vagy utóbb minden zsánerközeli szerző megírja a maga Temze-parti meséjét, néhányan elszakadni sem tudnak tőle.

Miéville, teremtsen bármilyen bizarr nagyvárosokat, valójában 1998-as feltűnése óta Londonról ír, hol a kifacsart steampunkeposz (Perdido pályaudvar, végállomás), hol a vérbő kalózkaland (Armada) álcájában, a 2010-es Kraken pedig visszatérés a pályaindító King Rat kortárs és mágikus nagyvárosához. A könnyed bűnügyi történetként induló sztori - ismeretlen tettes eltulajdonítja a Természettudományi Múzeum egyik nagyrabecsült tintahal-preparátumát - néhány fejezet után alábukik a zavaros ideológiájú szekták és egyéb érdekszövetségek uralta londoni alvilágba, amit éppen a famulusok sztrájkja és a sokadjára közelgő apokalipszis tart lázban. Bár Miéville folytatja a látszólag inkompatibilis műfajok és témák összegerjesztésén alapuló szövegalkotási stratégiáját, a teológiával és szubkultúra-kutatással megbolondított Kraken mérete ellenére is könnyedebb darab a nyelvfilozófia és űropera randevújára épülő Konzulvárosnál: a regényt átszövő groteszk humor és a pergő párbeszédekből kibontakozó kacskaringós sztori mellett szinte fel sem tűnnek a kultuszok természetéről szóló éleslátó okfejtések. Tucatnyi emlékezetes karakterével és frivol hangvételével a Kraken olvasóbarát kapudrog lehet a new weird irodalomhoz, de fantasybe oltott fekete komédiaként is ott a helye a polcon az Elveszett próféciák és az Amerikai istenek között.

Fordította: Juhász Viktor. Agave, 2013, 656 oldal, 3480 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.