Miéville, teremtsen bármilyen bizarr nagyvárosokat, valójában 1998-as feltűnése óta Londonról ír, hol a kifacsart steampunkeposz (Perdido pályaudvar, végállomás), hol a vérbő kalózkaland (Armada) álcájában, a 2010-es Kraken pedig visszatérés a pályaindító King Rat kortárs és mágikus nagyvárosához. A könnyed bűnügyi történetként induló sztori - ismeretlen tettes eltulajdonítja a Természettudományi Múzeum egyik nagyrabecsült tintahal-preparátumát - néhány fejezet után alábukik a zavaros ideológiájú szekták és egyéb érdekszövetségek uralta londoni alvilágba, amit éppen a famulusok sztrájkja és a sokadjára közelgő apokalipszis tart lázban. Bár Miéville folytatja a látszólag inkompatibilis műfajok és témák összegerjesztésén alapuló szövegalkotási stratégiáját, a teológiával és szubkultúra-kutatással megbolondított Kraken mérete ellenére is könnyedebb darab a nyelvfilozófia és űropera randevújára épülő Konzulvárosnál: a regényt átszövő groteszk humor és a pergő párbeszédekből kibontakozó kacskaringós sztori mellett szinte fel sem tűnnek a kultuszok természetéről szóló éleslátó okfejtések. Tucatnyi emlékezetes karakterével és frivol hangvételével a Kraken olvasóbarát kapudrog lehet a new weird irodalomhoz, de fantasybe oltott fekete komédiaként is ott a helye a polcon az Elveszett próféciák és az Amerikai istenek között.
Fordította: Juhász Viktor. Agave, 2013, 656 oldal, 3480 Ft
