Képregény

Csordás Dániel blogja

  • Baski Sándor
  • 2013. augusztus 11.

Könyv

Az énblogok népszerűsége mintha megkopott volna: személyes örömeink és keserveink megosztásának immáron a legnépszerűbb közösségi oldal üzenőfala vált az elsődleges felületévé.

Azok pedig, akik szélesebb körben szeretnék kiélni exhibicionizmusukat, billentyűzet helyett inkább fényképezőgépet, webkamerát vagy mikrofont ragadnak. A képregényrajzoló meg nyilván képregényben mesél az életéről - írnánk, ha ez annyira magától értetődő lenne. De nem az, ami nyilván a műfaj időigényességére vezethető vissza - paneleket tervezni, figurákat rajzolni és szövegbuborékokat kitölteni jóval macerásabb munka, mint bekapcsolni a webkamerát.

Csordás Dániel ehhez képest már több mint négy éve vezeti képregényes webnaplóját, ami mindenképpen figyelemre méltó teljesítmény, még úgy is, hogy nem naponta frissül az oldal, mint a kezdetekben, hanem csak havonta néhányszor. Ezzel viszont végére is értünk a negatívumok felsorolásának. Csordás, aki képregény-rajzolói munkásságát megelőzően a Burzsoá Nyugdíjasok emlékezetes poénpunk-formációját erősítette, változatlan színvonalon alkot. A stripszerű, néhány panelből álló képregényeiben virtuóz lazasággal számol be élete kisebb-nagyobb eseményeiről, kezdve gyerekei születésétől a parkettacsiszoláson át az Újpest-meccsekig, de engedi, hogy a közéleti történések, a körülöttünk lévő, úgynevezett mindennapi (esetében: VII. kerületi) valóság is megihlesse. Mindezt a publicisztikai hátsó szándékok teljes mellőzésével, szigorúan saját magán átszűrve tárja a köz elé. Posztjait még a poénkényszer sem bénítja meg: néha van csattanó, néha nincs. Van úgy, hogy filozofikusabb hangvételt üt meg, netán a metafizika területére téved, máskor csak egy anekdotát vagy egy álmát meséli el. Talán merész a párhuzam, de az alanyiság abszolút fokát illetően akár Louis C.K. sorozatával, a Louie-val is rokonítani lehet Csordás blogját.

csordasdaniel.blog.hu

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.