Cukor a Trafóban: Vagina-monológok

  • Orsós László Jakab
  • 2001. április 26.

Könyv

Akínálkozó lehetőségek közül nehéz kiválasztani a legmegfelelőbb szót. Van egy könyv, amelynek főszereplője a vagina? Egy könyv a pináról? A punciról? A cím Vagina-monológokat ígér, de már az első írás felénél tudja az ember, hogy igazából a pináról van itt szó, aztán később rövid időre bejön a képbe a punci, végül pedig eltűnik az egész mondvacsinált dilemma, és az olvasó szembetalálja magát egy egymásba kapaszkodó történetszériával, ami sok mindenről szól, kis és nagy fájdalmakról meg örömökről, szorongásokról, a férfiakról, pontosabban a férfiak faszáról, valami utcagyerekes csintalankodásról, de leginkább egy kézenfekvő ötletről: megkérni nőket, hogy beszéljenek arról, ami biológiailag a lehető legegyértelműbben megkülönbözteti őket a férfiaktól. Beszéljenek a pinájukról. Nem lehet tudni, hogy mit forgatott a fejében a harmincas éveiben járó Eve Ensler amerikai drámaírónő, amikor mintegy három éve elkezdte interjúvolni nőtársait pinájukhoz kapcsolódó történeteikről. Valószínűleg valami bujkáló reménykedés, hogy sikerül majd eltalálnia egy gigantikus szabadságmetaforához, egy megrendítő és lenyűgöző formációhoz - egy pinákból emelt katedrálishoz. Katedrális szerencsére nem lett az egészből, de kétségtelenül képződött valami. Esetlen kis tákolmány, aránytalan és egyes részleteiben bizony még ízléstelen is, de mégis figyelemreméltó, és kinek-kinek meggyőződése szerint használható:
Akínálkozó lehetőségek közül nehéz kiválasztani a legmegfelelőbb szót. Van egy könyv, amelynek főszereplője a vagina? Egy könyv a pináról? A punciról? A cím Vagina-monológokat ígér, de már az első írás felénél tudja az ember, hogy igazából a pináról van itt szó, aztán később rövid időre bejön a képbe a punci, végül pedig eltűnik az egész mondvacsinált dilemma, és az olvasó szembetalálja magát egy egymásba kapaszkodó történetszériával, ami sok mindenről szól, kis és nagy fájdalmakról meg örömökről, szorongásokról, a férfiakról, pontosabban a férfiak faszáról, valami utcagyerekes csintalankodásról, de leginkább egy kézenfekvő ötletről: megkérni nőket, hogy beszéljenek arról, ami biológiailag a lehető legegyértelműbben megkülönbözteti őket a férfiaktól. Beszéljenek a pinájukról. Nem lehet tudni, hogy mit forgatott a fejében a harmincas éveiben járó Eve Ensler amerikai drámaírónő, amikor mintegy három éve elkezdte interjúvolni nőtársait pinájukhoz kapcsolódó történeteikről. Valószínűleg valami bujkáló reménykedés, hogy sikerül majd eltalálnia egy gigantikus szabadságmetaforához, egy megrendítő és lenyűgöző formációhoz - egy pinákból emelt katedrálishoz. Katedrális szerencsére nem lett az egészből, de kétségtelenül képződött valami. Esetlen kis tákolmány, aránytalan és egyes részleteiben bizony még ízléstelen is, de mégis figyelemreméltó, és kinek-kinek meggyőződése szerint használható:

amolyan házioltár-szerűség

Nők, fiatalok, öregek gyónják meg pina-történeteiket Eve Enslernek, aki tematikusan elrendezi őket, monológokká gyurmázza a nyersanyagot, majd bakancsba bújva, harcos amazonként kis színházakban felolvassa őket. Eltelik egy év, Eve Ensler turnéra indul Amerikában, leveti a bakancsát, és kivágott, egyszerű estélyiben, egy szál mikrofon előtt, cédulákkal a kezében, de valójában fejből estéről estére elmondja ugyanazt a tíz-tizenöt rövidebb-hosszasabb monológot. Aztán külföldre indul, elsősorban angol nyelvterületre, ő lesz a Vagina Lady, százak, sőt néha ezrek várják az előadásokon. Donna Hanover az átkozott-áldott, nagy hatalmú New York-i polgármester felesége elhatározza, hogy egy alkalommal ő is fellép a Vagina-monológokban. Skandalum. Aztán

lecsap az ügyre a mozgalom

Ma V-day néven egyetemi aktivisták szervezik a vagina-eseményeket szerte Amerikában. Végül mindennek foglalataként a monológok könyv alakban is megjelennek.

A Vagina-monológok ötlete annyira magától értetődő, hogy az ember hirtelen nem is érti, mi benne a nagy találmány. Valami olyasfajta egyértelműség van bennük, mint mondjuk abban, ahogy a lehető legtermészetesebben kezdtünk el utazni külföldre szabadon, aztán, hogy évtizedekig engedélyekre volt ehhez szükségünk. Ami természetes, az nyilvánvaló. Egy másodperc alatt hozzá lehet szokni. Ha pina, hát pina. Még szép, hogy mindenkinek megvan a maga története a sajátjáról, a szomszédjáéról, a barátnőjééről. Természetesen a férfiaknak is megvannak a sajátjaik. Ezt az írónő valamiért elfelejtette. Így lett a vállalkozásából némelyest irányzatos leltározás, és ezért lehet olyan könnyedén felhasználni az egyébként szabad és jókedvű ötletet nőmozgalmak céljaira. Lehet legyinteni az egészre. Hülyécske, szépelgő irodalmi üdvkeresés. Ügyes marketingfogás a korszellemre kacsingatva. Naiv és strukturálatlan álfilozofálgatás a női szabadságról és rabságról, de mindenekelőtt a rácsdöntögető vad erőről. Minden bizonnyal bennem van a hiba, de Ensler próbálkozásában én alig látom mindazt, ami vélhetőleg mozgalmi magaslatokba emelte. Nem látom, mert nem érdekel. Eve Ensler könyvében engem a pina érdekel, a pinában meg a történetek, a történetekben pedig a felbukkanó szépség, a feszültségek, a zavar és a kimondás hirtelen, elementáris boldogsága. Ez tényleg felemelő ebben a könyvben. Egy könyv, amelyik

nem is könyv valójában

Mert igazából ezek a szövegek nem erre vannak kitalálva. Felolvasásra valók, nagy csöndek vannak bennük, röhögések, fészkelődés, ideges matatás, taps. "A vaginám elkápráztatott. Mikor a workshopban rám került a sor, egy hang nem jött ki a számon. Elállt a szavam. Átéltem azt, amit a worskhop vezetője >>vagina varázslatnakVagina-monológok nem ez. Ez csak egy poétizált, de szimbolikus részlet. Van egy nő, aki felfedezi a pináját. Egy tanfolyamon történik mindez, ahol maszturbálni tanul nőtársaival együtt. Micsoda ostobaság - röhögjük el magunkat. Milyen komoly és milyen fontos - mondjuk esetleg a monológ végén. Mert a szépelgésen túl ott van valami rokonszenves és mélyen elfogadható igyekezet, hogy a hősnő megértse, és mi megértsük vele együtt, hogy mi ez az egész, ami - akárhogy is van - az életünk centrumában áll. Ott fekszik egy nő kék matracon, egy testi-lelki tanácsadó központ áhítatos szeánsz-szobájában, kézitükörrel vizsgálgatja a vagináját, fölötte ott áll Eve Ensler, hogy megörökítse mindezt, fölöttük meg ott állunk mi, hogy hüledezzünk az egészen. Aztán eszünkbe jut, hogy

itthon mennyire mást jelentene

mindez, ha mondjuk X. Y. írónő megcsinálta volna, hogy tulajdonképpen lehetetlen, hogy ez megtörténjen. És milyen lehetetlen, hogy X. Y. magyar író kezdjen vizsgálódásba férfitársai farkáról. Nos, mindenki az ágyékához kapna, idiótán röhögcsélne - és legrosszabb esetben kitalálna valami dicsőséges történetet, sok nővel és nagy szenvedélyekkel. Lehet, hogy importálnunk kellene egy Eve Enslert? Hogy beszéljen nekünk arról, milyen az amerikaiaké. Beszéljen angolul. Hogy jobban értsük.

Orsós László Jakab

Cukor - Művészeti revü a Trafóban, 2001. május 4., 20.30

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.