Kukorelly, dugó, olvasó rendőr meg ötven év

  • Mészáros Sándor
  • 2001. április 26.

Könyv

Aköltészet a kutyát sem érdekli. Nem biztos, hogy ezt a titkot el kell árulni egy költőnek. Legalábbis nem akkor, amikor a derék, jóravaló és immár tekintélyes költő közlekedési dugóba keveredik. Ezt csak úgy leírom, mert direkt megkért, nehogy még egyszer valami vén szivarnak nevezzem, hanem ezentúl - lehetőleg! - a tekintély szót használjam, ha róla beszélek, aki, mint egy trónoló Füst Milán, ülne a karosszékben, tekintélyesen, és letérdelnének előtte a hódolók, hogy... Igaz, nem egészen ezeket a szavakat használta, de mindenképpen segíteni akarok azzal a valóságon és az irodalmon is, ha például a szivart (mint szót) nem adom egy irodalmi tekintély szájába. A hódolás módjáról nem is beszélve.
Aköltészet a kutyát sem érdekli. Nem biztos, hogy ezt a titkot el kell árulni egy költőnek. Legalábbis nem akkor, amikor a derék, jóravaló és immár tekintélyes költő közlekedési dugóba keveredik. Ezt csak úgy leírom, mert direkt megkért, nehogy még egyszer valami vén szivarnak nevezzem, hanem ezentúl - lehetőleg! - a tekintély szót használjam, ha róla beszélek, aki, mint egy trónoló Füst Milán, ülne a karosszékben, tekintélyesen, és letérdelnének előtte a hódolók, hogy... Igaz, nem egészen ezeket a szavakat használta, de mindenképpen segíteni akarok azzal a valóságon és az irodalmon is, ha például a szivart (mint szót) nem adom egy irodalmi tekintély szájába. A hódolás módjáról nem is beszélve.

Hiú, hiúbb, kukorelly - mondja magáról egy interjúban.

Azt hiszem, a tekintélyt már kellően megalapoztam ahhoz, hogy érzékelhető legyen ama költői szózatnak a súlya, amellyel a magyarság azonnali és végleges pusztulását jövendölte. Vagy annak egy részhalmazáét, amelyiknek ilyenkor jut eszébe autóba szállni - kivéve természetesen kettőnket, mert részünkről ez teljességgel indokolt volt, elvégre siettünk. S mivel a teljes pusztulás még nem következett be, bármekkora hangerővel követelte is e "halk, alulstilizált lírai beszédforma képviselője", így a várakozás szüneteiben a költészet helyzetéről is szó esett. Vele tudok ugyanis erről a legjobban beszélgetni. Meg más egyébről. Kb. úgy tizenöt éve. Nem, tizenhét, közben utánaszámoltam.

Utólag belátható, talán nem a legmegfelelőbb alkalom volt, hogy Gombrowicz költők elleni pengeéles, bár igaztalan támadását idézzem. Persze nem szó szerint, hiszen egy közlekedési dugóra nincs mindig rendesen felkészülve az ember - de most a megfelelő kötet kéznél van: "Annak, akit kizárólag a hozzá hasonló emberekkel való érintkezés alakít, aki csakis saját környezete terméke, szűkösebb, hitványabb lesz a stílusa annál, aki különféle körökben járatos és különféle embereket ismer. Vagyis a költőkben nemcsak az ájtatosságuk az idegesítő, nemcsak az, hogy nincs bennük semmi ellentételezés, hogy fenntartás nélkül átengedik magukat a Költészetnek, hanem a valósággal szembeni struccpolitikájuk is: szeretnék megóvni magukat a valóságtól, se látni, se elfogadni nem akarják, tudatosan bódult állapotba hozzák magukat, ami nem erő, hanem gyengeség." (Pályi András fordítása)

Hát így. Pro és kontra, hosszasan és konkrétan: mi mennyi - a vita, valamint a dugó dramaturgiája szerint. A kicsi esély is esély, és ez nem egyenlő a jelentéktelenséggel, ez a normál állapot, alig pár száz olvasó, de ebbe nem szabad eleve beletörődni stb. E roppant progresszív tanulságban megnyugodva araszoltunk ki a dugóból.

Magam sem hittem volna, hogy ilyen hamar igaza lesz e szívósságot hirdető költőnek. Tegnapelőtt ugyanis feladtam. Néhány percig. Háromórai várakozás után szinte bárki feladja, hogy versesköteteket csempésszen be egy forradalom utáni, szabad és a demokrácia iránt elkötelezett országba. Vagyis csak száz darab új verseskötet minősül csempészésnek, amit az éber vámosok egyből kiszúrnak, harminc viszont nem, annyi talán lehetséges, de azután kiderül, hogy érvényben van még (?) az "információs törvény", ami szerint a harminc csak hármat jelent.

Mindenesetre addig négy zöld egyenruhás vámos ismerkedett a költészettel. És egy kék ruhás, bilincses, száztíz kilós rendőr, ő dönt majd, csak előbb tanulmányozza. Embert még így könyvet forgatni és verset olvasni nem láttam.

Ilyen tekintet nincs.

Ha kívülálló lennék, elég mulatságosnak tartanám a helyzetet. ("Mint liba a piros kukoricára.") Mint ahogy ezt az egész, már régen elfelejtett és nem múló szovjetóniót.

Nincs tanulság, nem kerekítem ki a történetet, pedig az jó vicc lenne, hogy a rendőr ellopta a verseskötetet, ahogyan az a valóságban történt.

A költészetnek nincs haszna - csak van.

Arra a kérdésre, miért Kukorelly Endrét tartom az utóbbi évtized legautentikusabb magyar költőjének, szerencsére nem egy születésnapi köszöntőben kell válaszolni.

Nyilván elfogult vagyok, mint bárki más, aki verset olvas.

Ötven év? - hát annyi, amennyi. Szinte semmi, bár ezt inkább mondja egy női hang... A java - tegyük fel, miért ne? - még hátra van. Isten éltessen, öregem!

Mészáros Sándor

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.