| ||
Van ez a sikerlistánk, ahol a gyerekirodalom szakértői szavaznak az év legjobb könyveiről, és a beláthatatlanul gazdag kínálatból legutóbb Dániel András műve végzett a magyar mezőny élén. És az eggyel korábbi listán is. Pedig esetében hiányzik mindaz, ami garantálja a felfokozott kritikusi érdeklődést. A szerző grafikusként dolgozik, tehát nem egy ismert szépíró nyergelt át a gyerekirodalomra, továbbá a könyveiben nem boncolgat társadalmi problémákat, nem dönt tabukat és még a korosztályos traumáktól is tartózkodik. Piaci és kritikai sikere azt mutatja, hogy éppen elég, ha valaki nagyon jól rajzol és nagyon jól ír.
Az öreg dió lakói, Kicsibácsi, Kicsinéni és Imikém, a pótgyerekként funkcionáló, felhúzható bádognyúl köré Dániel olyan sajátos, egyrészt igen különös, másrészt igen ismerős világot teremtett, amelyen semmit nem kellett változtatni, hogy a második rész is remekül működjön. Az általában egyoldalas történetek alapja rendszerint egy elszállt ötlet, a Jelentés Nélküli Szavak Szótárától a semmire nem jó találmányokig, amiket aztán a nyelvben lubickoló elbeszélő néhány poénnal, ügyes megfigyeléssel és gyors, de nyugodt történetvezetéssel emlékezetessé kerekít. A beszélők körülményeskedése vicces és hiteles, csak néha hat túlbonyolítottnak, az ötletek pedig felszabadítóan kreatívok, és csak néha fárasztóan értelmetlenek. A félszáz édesbús kis szösszenet kétharmadáról hosszasan lehet gondolkodni és beszélgetni – ki kívánna ennél többet?
A szerző rajzaival. Pagony, 2015, 72 oldal, 2290 Ft
