| ||
Már önmagában örvendetes, ha egy regényfordításhoz hozzáértő, kontextusteremtő utószót csatol a kiadó. Még jobb és még ritkább esetben ez komoly kritikát is megfogalmaz az előtte szereplő szövegről. Az viszont már kimondottan kuriózum, ha az utószóíró a konkrét művön és szerzőjén kívül annak egész generációját hosszan ostorozza. Márpedig Pál Ferenc pont ezt teszi a fiatal portugál írókkal, akiknek könnyedségét, eszköztelenségét és kozmopolitizmusát szembeállítja a régi nagyok rafinált prózaművészetével és a nemzeti hagyományok le- és kifordítására tett invenciózus kísérleteivel. Pálnak a felületes fogyasztói szemléletre tett kultúrkritikai megjegyzéseivel hosszan lehetne vitatkozni, de ennél érdekesebb összeolvasni a portugál irodalom nemzedékeinek jellemzését a magyar irodalomtörténettel: beszédes párhuzamok és különbségek találhatók.
A negyvenéves Tordo 2007-ben megjelent, második regénye valóban inkább tűnik amerikai, pontosabban New York-i regénynek, amely nem véletlenül kezdődik Paul Auster-idézettel. A szereplők életét felemésztő városszörnybe érkezik hősünk, akinek származása természetesen végig homályban marad. Bölcsészkari élményeinek taglalása egy szürreális haláleset után hamar lépést vált, és egy nyomozás történetévé alakul. A forgatókönyvek precizitásával vezetett és tagolt sztori a krimik feszültségét és brutalitását ötvözi az emlékezés és az identitás természetéről való szépelgő, de nem értelmetlen elmélkedéssel. A végére kiderül, hogy a maffiózók és művészek is boldogan élnének, ha az a rohadék szerelem nem lenne.
Fordította: Urbán Bálint. FISZ–Jelenkor, 2015, 280 oldal, 2990 Ft
