Egyfelől a képzeletbeli határokon átlépő történetekkel (mint az erzsébetvárosi lány és a cigánysoron felnőtt fiú szerelme), másfelől pusztán azzal, hogy egy kötetbe terel össze pályaudvari munkásokat és egy irodalmi szalon résztvevőit.
A novellák java részében vagy a főszereplő monologizál, vagy az alakjai perspektívájához közel maradó elbeszélő mondja el történetüket: nem is érdemes tehát a kötettől megvilágító erejű társadalomanalízist várni. A hitelesség illúziójára viszont joggal számíthatnánk, hiszen az biztosíthatna csak fedezetet a kötet alaptörekvéseihez - az olvasó azonban bánatára újra és újra egy afféle novellagyártó gépezet működésének nyomaival kénytelen szembesülni. Ez a gép rendre kifacsar a történetekből egy-egy szimbólumot (a Pestről vidékre visszakényszerülő lány pont a Retúr vendéglőben dolgozik); csattanót nyom a végükre, akkor is, ha ehhez szembeötlő műviséggel kell információkat visszatartania. Közben pedig olyan alakok bukkannak fel, akikkel az életben aligha, fikcióban viszont annál sűrűbben találkozunk: etimológiai levezetéseket szajkózó lelkész vagy a focipályán, sportújsággal a kezében meghaló legendás edző. Így viszont egyre kevésbé érezzük komoly tétnek a világok találkozását, hiszen mintha mind csak alapanyagok lennének ezekhez a gyorsan kiismerhető konstrukciókhoz, melyeket elhinni sem mindig tudunk.
Az utolsó novellában azután az író is feltűnik, aki a fővárosból vidékre utazva végül elátkozza a szereplőihez hasonló embereket, akik nem hagyják dolgozni: ezzel a sajátos önreflexióval zárul ez a kötet, mely így mintha nem is igazán hinne az általa felvetett problémák megoldhatóságában.
Palatinus, 2012, 180 oldal, 2500 Ft
