Könyv

Balla Zsófia: Pokolraszállás

Első ránézésre járványregény, másodikra többnek tűnik, harmadikra tényleg több. A terjedelmében kis-, intenzitásában nagyregény a karantén idejének Magyarországán játszódik. Kész kordokumentum a 2020-as évtized elejéről, megjelenik benne az időszak mindennapokat meghatározó megannyi eleme: az érintésfóbia, a megszállott fertőtlenítés, az áruk felhalmozása a lakásban, a távoktatás, a digitális kapcsolattartás, maszktípusok és vírusvariánsok, könyökpacsi, az időérzékelés és a képzelet átrendeződése.

A levélregény szinte elfeledett, ám korábban annál népszerűbb műfajához nyúlt az elsőkönyves Janice Hallett, regénye egy színtársulat tagjai közötti rövidebb-hosszabb e-mailek garmadájából épül fel. Nem példa nélküli a szórakoztató műfajban vagy a kortárs irodalomban, hiszen Bram Stoker Drakulája vagy Stephen King Carrie című thrillere is hasonló formát követ, Hallett azonban önmagát és az olvasót is nehéz kihívás elé állítja, amikor tucatnyi szereplőjét levélíróvá teszi.

Berta Ádám író, szerkesztő

A regényben egy negyvenes éveiben járó nő életének nagyjából egy esztendejét követhetjük végig. A nő gyermekkora óta ugyanabban az olasz nagyvárosban él, és először készül huzamosabb időre elhagyni otthonát. Az apró gondolatfoszlányokra, rögzített benyomásokra emlékeztető rövid szövegeket, ha úgy tetszik, fejezeteket, az elbeszélő személyén kívül valójában ez az egyetlen, elsőre akár elhanyagolhatónak is vélhető szál fűzi össze.

Néha egy könyv előtörténete legalább annyira regényes, mint a benne szereplő művek születése: kétségtelenül ez a helyzet a Karaffa című kortárs drámagyűjteménnyel, amelynek valamennyi darabja ugyanattól a kályhától indul. Az ősforrás az idén 200 éve született Petőfi Sándor rövidre szabott életének utolsó heteiben készült Caraffa című drámatöredéke.

A tavalyi adatok alapján a hazai felsőfokú tanintézményekben minimális létszámmal indult el a fizika- és kémiatanár-képzés.

A Nagy-Britanniában élő, részben vagy egészében bevándorló hátterű nők egymásba hurkolódó élettörténeteit bemutató könyv a genderdiverzitás és a multikulturalizmus kordokumentuma, a woke-fóbiások rémálma, az interszekcionális feminizmus nagyregénye. Az angol, ír, német és nigériai felmenőkkel rendelkező író, szerkesztő, egyetemi oktató és színházalapító Evaristo fáradhatatlanul dolgozik a színes bőrű művészek elismertetéséért. Ez volt a kilencedik könyve (azóta két újabbat is írt), és az első, amelyet magyarul is olvashatunk. A mű méltán nyerte el 2019-ben – Margaret Atwood Testamentumok című regényével megosztva – a Booker-díjat.

Közelmúltunk egyik legfájdalmasabb kudarca volt Magyarország 1944. októberi sikertelen kiugrási kísérlete a náci Németország szövetségi rendszeréből. Ungváry Krisztián történész új, óriási levéltári forrásanyagot és számos memoárt feldolgozó könyvében rendkívüli alapossággal, krimiszerű izgalmak kíséretében, szinte percről percre rekonstruálja, hogy mik voltak a kiugrási kísérlet előzményei, és miért vallott kudarcot Horthy és közvetlen híveinek próbálkozása.

Az orosz származású lett költő cím nélküli verseiben könnyű eltévedni.

A 19. század végén két nő egymásba szeret, aztán több mint öt évtizeden át élet- és üzlettársakként egy hajótársaság élén állnak: ez a történet fikcióként is izgalmas lenne. De Bertha Torgersen és Hanna Brummenæs valóban léteztek. A szerzőnek ez a harmadik magyarul megjelent regénye, a fordítás az előző kettőhöz (Lélegezz, Anyám ajándékai) hasonlóan Petrikovics Edit munkája. A szöveg nőtörténeti és LMBTQ-történeti szempontból egy­aránt kiemelt jelentőségű.