KÖNYVMELLÉKLET - Interjú

„El akarta égetni”

Julie Otsuka író

Könyv

A Buddha a padláson szerzőjének egy korábbi regénye is megjelenik magyarul. Az Amikor isten volt a császár című mű az amerikai japán közösség Pearl Harbor utáni internálását és a visszatérés időszakát tárja elénk. Festészet, kávézók, metrózás New Yorkban, japán humor és családi örökség egy helyen.

Magyar Narancs: „Egy írónak nem feltétlenül kell zseninek lennie, de dolgozzon keményen” – nyilatkozta korábban. Hogy néz ki önnél a kemény munka?

Julie Otsuka: Kifejezetten lassan írok. Az első két regényem megtörtént eseményeken alapul, így mindkét esetben alapos kutatómunkával indult a folyamat. Az első időszakban rengeteget olvastam és jegyzeteltem. Ugyanakkor frusztrált, ha írás nélkül telt el egy nap. Lassan kialakult a munkamódszerem: először főként kutattam és mindennap írtam egy keveset, majd egyre inkább az alkotásra került a hangsúly. Éveken át kizárólag a kedvenc kávézómban írtam, majd a járvány a lakásomba kényszerített, ami meglepően jól működött. Új könyvem, a The Swimmers utolsó fejezete tőlem szokatlan módon csak úgy kiszaladt belőlem. Visszanézve, a kávézó talán nemcsak adott a munkámhoz, de el is vett, mégpedig időt, hiszen ismertem a dolgozókat és a törzsvendégeket, nem telt el nap beszélgetés nélkül, amit persze egyáltalán nem bánok. Manapság a kedvemtől függően otthon vagy a kávézóban írok.

MN: Miért pont ez a kávézó?

JO: Mert nincs háttérzene, nincs wifi, afféle régimódi, európai hangulat lengi körül a helyet. Mindig csak az aznapra szánt, nyomtatott oldalakkal és tollal a kezemben érkezem. Itt a hangok fehér zajként borulnak rám, imádom, hogy egyszerre van jelen körülöttem az élet intenzitása és bennem a mély, koncentrált figyelem. Beveszem magam a hátsó sarokba, ahonnan jól láthatok mindent, és csak figyelem a naponta megújuló életképeket.

MN: Miről szól a harmadik könyve, a The Swimmers?

JO: Ez a regényem tavaly jelent meg angolul. Részben érinti a táborok világát, de alapvetően sokkal személyesebb témát dolgoz fel: egy szülő elvesztését, aki a betegsége miatt lassan elveszíti az emlékeit. Ez az édesanyámmal közös történetünk. 2012-ben kezdtem el írni, édesanyám akkor már beteg volt, 2015-ben halt meg. Azt hittem, gyorsabban fogok haladni az írással, mivel nem kell kutatómunkát végeznem – de kellett. Őszintén és mélyen szembe kellett néznem a kapcsolatunkkal és magammal is a munka során, kellemetlen dolgokkal is. Ennek ellenére mégis nagyon közel kerültem édesanyámhoz írás közben. Úgy éreztem, hogy életre kel a lapokon, hogy méltó emléket tudok állítani neki.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.

Családban marad

A kiállításon apa és fia műveit látjuk generációs párba állítva, nemzetközi kontextusba helyezve és némileg rávilágítva a hazai üvegművészet status quójára.

„Bős–Nagymaros Panama csatorna” - így tiltakoztak a vízlépcső és a rendszer ellen 1988-ban

A Mű a rendszer jelképe lett. Aki az építkezés ellen tiltakozott, a rendszer ellen lépett fel – aki azt támogatta, a fennálló rendszert védte. Akkor a Fidesz is a környezetpusztító nagymarosi építkezés leállítását követelte. És most? Szerzőnk aktivistaként vett részt a bős–nagymarosi vízlépcső elleni tiltakozás­sorozatban. Írásában saját élményei alapján idézi fel az akkor történteket.