KÖNYVMELLÉKLET - Interjú

„El akarta égetni”

Julie Otsuka író

Könyv

A Buddha a padláson szerzőjének egy korábbi regénye is megjelenik magyarul. Az Amikor isten volt a császár című mű az amerikai japán közösség Pearl Harbor utáni internálását és a visszatérés időszakát tárja elénk. Festészet, kávézók, metrózás New Yorkban, japán humor és családi örökség egy helyen.

Magyar Narancs: „Egy írónak nem feltétlenül kell zseninek lennie, de dolgozzon keményen” – nyilatkozta korábban. Hogy néz ki önnél a kemény munka?

Julie Otsuka: Kifejezetten lassan írok. Az első két regényem megtörtént eseményeken alapul, így mindkét esetben alapos kutatómunkával indult a folyamat. Az első időszakban rengeteget olvastam és jegyzeteltem. Ugyanakkor frusztrált, ha írás nélkül telt el egy nap. Lassan kialakult a munkamódszerem: először főként kutattam és mindennap írtam egy keveset, majd egyre inkább az alkotásra került a hangsúly. Éveken át kizárólag a kedvenc kávézómban írtam, majd a járvány a lakásomba kényszerített, ami meglepően jól működött. Új könyvem, a The Swimmers utolsó fejezete tőlem szokatlan módon csak úgy kiszaladt belőlem. Visszanézve, a kávézó talán nemcsak adott a munkámhoz, de el is vett, mégpedig időt, hiszen ismertem a dolgozókat és a törzsvendégeket, nem telt el nap beszélgetés nélkül, amit persze egyáltalán nem bánok. Manapság a kedvemtől függően otthon vagy a kávézóban írok.

MN: Miért pont ez a kávézó?

JO: Mert nincs háttérzene, nincs wifi, afféle régimódi, európai hangulat lengi körül a helyet. Mindig csak az aznapra szánt, nyomtatott oldalakkal és tollal a kezemben érkezem. Itt a hangok fehér zajként borulnak rám, imádom, hogy egyszerre van jelen körülöttem az élet intenzitása és bennem a mély, koncentrált figyelem. Beveszem magam a hátsó sarokba, ahonnan jól láthatok mindent, és csak figyelem a naponta megújuló életképeket.

MN: Miről szól a harmadik könyve, a The Swimmers?

JO: Ez a regényem tavaly jelent meg angolul. Részben érinti a táborok világát, de alapvetően sokkal személyesebb témát dolgoz fel: egy szülő elvesztését, aki a betegsége miatt lassan elveszíti az emlékeit. Ez az édesanyámmal közös történetünk. 2012-ben kezdtem el írni, édesanyám akkor már beteg volt, 2015-ben halt meg. Azt hittem, gyorsabban fogok haladni az írással, mivel nem kell kutatómunkát végeznem – de kellett. Őszintén és mélyen szembe kellett néznem a kapcsolatunkkal és magammal is a munka során, kellemetlen dolgokkal is. Ennek ellenére mégis nagyon közel kerültem édesanyámhoz írás közben. Úgy éreztem, hogy életre kel a lapokon, hogy méltó emléket tudok állítani neki.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.