KÖNYVMELLÉKLET - Kritika

Guru ír

Rick Rubin: A kreatív folyamat. Az alkotás mint életmód

Könyv

Annak ellenére, hogy Rick Rubin nem igazán tud semmilyen hangszeren játszani, és állítása szerint fogalma sincs, hogyan működik a keverőpult, mégis ő a világ egyik legsikeresebb producere és zeneipari mogulja.

Nagy hatású előadók (többek között a Beastie Boys, a Public Enemy, a Rage Against the Machine, a Red Hot Chili Peppers, a Slayer vagy éppen Johnny Cash) sorsfordító lemezeit gondozta a ’80-as évek második felétől kezdve.

Legismertebb munkamódszere a lecsupaszítás, ami leegyszerűsítve annyit tesz, hogy fogja az előadók által összerakott dalokat, a leg­elemibb alkotórészeire bontja le azokat, s innen kezdi el újra felépíteni az egészet. A producer diszkográfiáját végigböngészve egyértelmű, hogy nemcsak jó időben volt jó helyen, de tényleg valami különleges birtokában van, a róla keringő sztorikból pedig kitűnik, hogy a legmorózusabb művészekkel is képes volt egy pillanat alatt megkedveltetni magát, és elérni azt, hogy bízzanak benne. Az idén hatvanéves Rubin számtalan dokumentumfilmben mesélt módszereiről, a könyvében pedig összefoglalta, hogyan bontakoztathatja ki az ember a benne rejlő kreatív energiákat.

Az alkotásról sokféleképpen lehet írni. Lehet analitikusan, a folyamat minden részére kiterjedően, mint ahogyan például a veterán slágerszerző, Jimmy Webb tette a Tunesmithben. A brit Frank Turner a saját történetén keresztül mutatta meg, hogyan ír (Try This at Home), mások inkább megoldandó feladatokkal szemléltetnek, mint ahogyan Jeff Tweedy tette a How to Write One Songban, vagy Julia Cameron A művész útjában.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.