Nagy hatású előadók (többek között a Beastie Boys, a Public Enemy, a Rage Against the Machine, a Red Hot Chili Peppers, a Slayer vagy éppen Johnny Cash) sorsfordító lemezeit gondozta a ’80-as évek második felétől kezdve.
Legismertebb munkamódszere a lecsupaszítás, ami leegyszerűsítve annyit tesz, hogy fogja az előadók által összerakott dalokat, a legelemibb alkotórészeire bontja le azokat, s innen kezdi el újra felépíteni az egészet. A producer diszkográfiáját végigböngészve egyértelmű, hogy nemcsak jó időben volt jó helyen, de tényleg valami különleges birtokában van, a róla keringő sztorikból pedig kitűnik, hogy a legmorózusabb művészekkel is képes volt egy pillanat alatt megkedveltetni magát, és elérni azt, hogy bízzanak benne. Az idén hatvanéves Rubin számtalan dokumentumfilmben mesélt módszereiről, a könyvében pedig összefoglalta, hogyan bontakoztathatja ki az ember a benne rejlő kreatív energiákat.
Az alkotásról sokféleképpen lehet írni. Lehet analitikusan, a folyamat minden részére kiterjedően, mint ahogyan például a veterán slágerszerző, Jimmy Webb tette a Tunesmithben. A brit Frank Turner a saját történetén keresztül mutatta meg, hogyan ír (Try This at Home), mások inkább megoldandó feladatokkal szemléltetnek, mint ahogyan Jeff Tweedy tette a How to Write One Songban, vagy Julia Cameron A művész útjában.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
