KÖNYVMELLÉKLET - Kritika

Guru ír

Rick Rubin: A kreatív folyamat. Az alkotás mint életmód

Könyv

Annak ellenére, hogy Rick Rubin nem igazán tud semmilyen hangszeren játszani, és állítása szerint fogalma sincs, hogyan működik a keverőpult, mégis ő a világ egyik legsikeresebb producere és zeneipari mogulja.

Nagy hatású előadók (többek között a Beastie Boys, a Public Enemy, a Rage Against the Machine, a Red Hot Chili Peppers, a Slayer vagy éppen Johnny Cash) sorsfordító lemezeit gondozta a ’80-as évek második felétől kezdve.

Legismertebb munkamódszere a lecsupaszítás, ami leegyszerűsítve annyit tesz, hogy fogja az előadók által összerakott dalokat, a leg­elemibb alkotórészeire bontja le azokat, s innen kezdi el újra felépíteni az egészet. A producer diszkográfiáját végigböngészve egyértelmű, hogy nemcsak jó időben volt jó helyen, de tényleg valami különleges birtokában van, a róla keringő sztorikból pedig kitűnik, hogy a legmorózusabb művészekkel is képes volt egy pillanat alatt megkedveltetni magát, és elérni azt, hogy bízzanak benne. Az idén hatvanéves Rubin számtalan dokumentumfilmben mesélt módszereiről, a könyvében pedig összefoglalta, hogyan bontakoztathatja ki az ember a benne rejlő kreatív energiákat.

Az alkotásról sokféleképpen lehet írni. Lehet analitikusan, a folyamat minden részére kiterjedően, mint ahogyan például a veterán slágerszerző, Jimmy Webb tette a Tunesmithben. A brit Frank Turner a saját történetén keresztül mutatta meg, hogyan ír (Try This at Home), mások inkább megoldandó feladatokkal szemléltetnek, mint ahogyan Jeff Tweedy tette a How to Write One Songban, vagy Julia Cameron A művész útjában.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.