„Már jó ideje megtört”

Hetényi Zsuzsa író, irodalomtörténész, műfordító

Az ELTE orosz tanszékének professzora önkéntes tolmácsként segítette a menekülteket a budapesti pályaudvarokon. Erről szóló naplója az idén jelent meg, kiegészítve egy lehengerlő odesszai memoárral és a jelenlegi háború első évéről írt jegyzettel. Meghasonlásról, kiábrándulásról és felemelő élményekről beszélgettünk vele.

Magyar Narancs: A Nyugati, Keleti című könyve három nagyobb részének közös tanulsága szerint mindenre árnyékot vetett és vet az orosz agresszió. Sem a múlt, sem a jövő nem szabadulhat tőle?

Hetényi Zsuzsa: Némi idővel a megjelenés után arra kellett rádöbbennem, hogy az első rész, melyről eredetileg azt gondoltam, hogy egyfajta indoklása annak, miért is vagyok ebbe az egész témába olyan mélyen belefonódva, más szálakon is összekapcsolódik a könyv többi részével. A szovjet abszurd hirtelen újra átélhetővé vált itt, Budapesten, amikor megjelentek a menekültek. Semmi sem volt megszervezve, átgondolva, minden improvizatív módon dőlt el, az állam lebénult. És látható az is, hogy ahová a putyini Oroszország tart, vissza az időben, azok éppen a szovjet világ általam leírt körülményei. Márpedig abban a világban a háború kultusza az ideológia meghatározó eleme volt, és a mostani háborús propaganda is erre épít. Brezsnyev fellépésétől kezdve vált a „nagy honvédő háború”, ahogy ők hívják, a szovjet identitás fundamentumává. Brezsnyevék azt találták ki, hogy a nagy közös diadal lesz majd az az identitásképző erő, ami a nem létező szovjet nemzeteszme kialakulását elősegíti. Ebbe a képletbe ráadásul a legkülönfélébb múltelemek is beszuszakolhatóvá váltak, ami visszamenőleg jogfolytonossági értelmet adott egy sor különálló eseménynek a napóleoni inváziótól a krími háborún át a cári birodalom összeomlásáig. Minden a nagy háborúban nyert értelmet e szerint az ideológia szerint. Ez az újabb háború, amely már 2014-ben, de totális szinten 2022-ben elindult, megmutatja, hogy az a röpke remény, hogy ez az ország le tud térni erről a nyomvonalról, mindenestül szertefoszlott. Amit most látunk, az a folytatása ugyanannak a rendőrállamnak, amelyik az 1848-as magyar szabadságharcot leverte, majd a szocializmus alatt kiteljesedett, s amelyiknek az identitása töretlenül a háborús ideológiában gyökerezik.

MN: Ez a háború a kirobbantó szándékával szemben inkább mintha az ukrán nemzeti identitást hozta volna létre, és nem az oroszt erősítette tovább.

HZS: Putyin számtalanszor elmondta a háború megindítása előtt is, hogy számára az ukrán nemzet mint olyan, nem létezik, és a célja az, hogy ezeket a földeket, amelyek szerinte mindig is a nagy orosz vagy szovjet birodalom részei voltak, visszaszerezze. Csakhogy az egésznek a módja, az aljassága, az, hogy amikor ilyen öncélú módon próbál a korábbi történelmi tapasztalatokra hivatkozva fellépni, bizonyos értelemben a nagy honvédő háború otthoni nimbuszát is kikezdte. Az egykor szentnek beállított háború „szentsége” az orosz tudatban az ukrajnai csatatereken most elveszni látszik. Ez nagy generációs megrázkódtatás ma Oroszországban, még ha kifelé kevés is látszik ebből. A hős szülők, nagyszülők emlékezetébe tipor bele ez az ott is természetesen sokak által gyalázatosnak tartott támadás. Putyin belháborút is folytat, kiszámíthatatlan terrort vezetett be. Egy orosz kollégám ezt úgy fogalmazta meg, hogy merényletet követtek el a háború szent emléke ellen.