Könyv

Egy csodálatos elme gyerekkora

Kristine Barnett: A szikra

  • Orosz Ildikó
  • 2014. március 6.

Könyv

Jacob Barnett. Érdemes ezt a nevet megjegyezni. Jake 15 éves, és a világ egyik legígéretesebb asztrofizikus-palántája, 170-es IQ-jával a köztünk élő kis Einstein. Egyetemen tanul, fizetett kutató, és egy olyan eredeti elmélet kidolgozásán munkálkodik, amelyért a hozzáértők (és nem csupán a média) szerint egyszer Nobel-díjat kaphat.

Nem volt ez mindig így. Két és fél évesen autizmussal diagnosztizálták, úgy vélték, soha nem fog beszélni, és a cipőjét sem lesz képes bekötni. Története, mint a legtöbb különleges képességekkel rendelkező savanté, alapvető kérdéseket vet fel az emberi elméről, a zsenialitás eredetéről és mibenlétéről. Míg háromévesen arra próbálták rávenni, hogy golyókat pakoljon egy dobozba, és nézzen a másik ember szemébe, addig az agya szemlátomást teljesen más dimenziókban mozgott: a fény és az idő természetéről végzett megfigyeléseket, bonyolult matematikai rendszerekben gondolkozott.

Kivált izgalmas, hogy kibontakozását egy olyan ember szemével követhetjük, aki nélkül mindez nem jöhetett volna létre. A diagnózis után anyja, Kristine óriási erőfeszítéssel éri el, hogy fiának legyenek barátai, korának megfelelő közösségi élményei, focizzon, játsszon az öccseivel, és normál általános iskolában kezdhesse meg a tanulmányait. De amilyen nagy érzékenységgel követi az igényeit, be kell látnia, hogy Jake egész egyszerűen máshol tart, és nem kizárólag azok a dolgok teszik boldoggá, mint a többi gyereket. Ne vezessen hát félre az alcím - "egy anya története a zseninevelésről" -, mert itt nem egy Polgár László-féle, előre kitervelt programról van szó. Ez az indianapolisi óvónő nem a saját ambícióit plántálja gyerekébe, amikor bocsánatkérő ábrázattal beül vele az első egyetemi kurzusra.

De ez a könyv nem csak Jake-ről szól, aki képességei alapján az egy a tízmillióhoz tartományba esik. Kristine jóval többet vállal, mint amit az élet rótt rá: autista gyerekeknek tart motiváló foglalkozásokat, sportközpontot gründol, szülőközösséget épít, és minden őrültségben benne van, csak hogy felszikrázzon a hite szerint minden gyerekben ott szunnyadó szikra. Mindemellett élvezetesen ír, jó érzékkel láttatja a kitartás és a csüggedés, a dráma és a humor egymásra torlódó pillanatait.

Jacob Barnett neve ma már brand, Kristine-nel alapítványt hoztak létre az autizmussal élőkért. Jacob célja, hogy tudását az emberiség hasznára fordítsa, de közben több fronton igyekszik megszerettetni kortársaival a matekot. Tudjuk, hogy a csodagyerekek jelentős része néhány év után eltűnik, összeroppan a rá nehezedő elvárásoktól, vagy különleges képességeiért súlyos egészségi, szociális árat kell fizetnie. Nem így Jacob. Autisztikus vonásai ma már szinte észrevétlenek: imádnivaló, kissé csodabogár kamasz, sajátos humorral - amint erről bárki meggyőződhet, aki megnézi pár évvel ezelőtti TEDx-előadását vagy FB-oldalát, ahol tök normális áhítattal fényképezkedik Stephen Hawking irodája előtt, és linkel vicces videókat. Van egy strandpapucsa, amelyhez télen-nyáron, otthon és a CBS stúdiójában is ragaszkodik. És van egy anyja, aki ragaszkodik a boldogságához. Reméljük, nagy baj nem történhet.

Fordította: Komáromy Rudolf. Európa, 2013, 400 oldal, 3290 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.