Könyv

Egy csodálatos elme gyerekkora

Kristine Barnett: A szikra

  • Orosz Ildikó
  • 2014. március 6.

Könyv

Jacob Barnett. Érdemes ezt a nevet megjegyezni. Jake 15 éves, és a világ egyik legígéretesebb asztrofizikus-palántája, 170-es IQ-jával a köztünk élő kis Einstein. Egyetemen tanul, fizetett kutató, és egy olyan eredeti elmélet kidolgozásán munkálkodik, amelyért a hozzáértők (és nem csupán a média) szerint egyszer Nobel-díjat kaphat.

Nem volt ez mindig így. Két és fél évesen autizmussal diagnosztizálták, úgy vélték, soha nem fog beszélni, és a cipőjét sem lesz képes bekötni. Története, mint a legtöbb különleges képességekkel rendelkező savanté, alapvető kérdéseket vet fel az emberi elméről, a zsenialitás eredetéről és mibenlétéről. Míg háromévesen arra próbálták rávenni, hogy golyókat pakoljon egy dobozba, és nézzen a másik ember szemébe, addig az agya szemlátomást teljesen más dimenziókban mozgott: a fény és az idő természetéről végzett megfigyeléseket, bonyolult matematikai rendszerekben gondolkozott.

Kivált izgalmas, hogy kibontakozását egy olyan ember szemével követhetjük, aki nélkül mindez nem jöhetett volna létre. A diagnózis után anyja, Kristine óriási erőfeszítéssel éri el, hogy fiának legyenek barátai, korának megfelelő közösségi élményei, focizzon, játsszon az öccseivel, és normál általános iskolában kezdhesse meg a tanulmányait. De amilyen nagy érzékenységgel követi az igényeit, be kell látnia, hogy Jake egész egyszerűen máshol tart, és nem kizárólag azok a dolgok teszik boldoggá, mint a többi gyereket. Ne vezessen hát félre az alcím - "egy anya története a zseninevelésről" -, mert itt nem egy Polgár László-féle, előre kitervelt programról van szó. Ez az indianapolisi óvónő nem a saját ambícióit plántálja gyerekébe, amikor bocsánatkérő ábrázattal beül vele az első egyetemi kurzusra.

De ez a könyv nem csak Jake-ről szól, aki képességei alapján az egy a tízmillióhoz tartományba esik. Kristine jóval többet vállal, mint amit az élet rótt rá: autista gyerekeknek tart motiváló foglalkozásokat, sportközpontot gründol, szülőközösséget épít, és minden őrültségben benne van, csak hogy felszikrázzon a hite szerint minden gyerekben ott szunnyadó szikra. Mindemellett élvezetesen ír, jó érzékkel láttatja a kitartás és a csüggedés, a dráma és a humor egymásra torlódó pillanatait.

Jacob Barnett neve ma már brand, Kristine-nel alapítványt hoztak létre az autizmussal élőkért. Jacob célja, hogy tudását az emberiség hasznára fordítsa, de közben több fronton igyekszik megszerettetni kortársaival a matekot. Tudjuk, hogy a csodagyerekek jelentős része néhány év után eltűnik, összeroppan a rá nehezedő elvárásoktól, vagy különleges képességeiért súlyos egészségi, szociális árat kell fizetnie. Nem így Jacob. Autisztikus vonásai ma már szinte észrevétlenek: imádnivaló, kissé csodabogár kamasz, sajátos humorral - amint erről bárki meggyőződhet, aki megnézi pár évvel ezelőtti TEDx-előadását vagy FB-oldalát, ahol tök normális áhítattal fényképezkedik Stephen Hawking irodája előtt, és linkel vicces videókat. Van egy strandpapucsa, amelyhez télen-nyáron, otthon és a CBS stúdiójában is ragaszkodik. És van egy anyja, aki ragaszkodik a boldogságához. Reméljük, nagy baj nem történhet.

Fordította: Komáromy Rudolf. Európa, 2013, 400 oldal, 3290 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.