Kínos vagy fergeteges? – Egy kis Fry és Laurie könyvben

  • Svébis Bence
  • 2013. június 14.

Könyv

A britek két büszkesége, a Doktor House-ként is hasító Hugh Laurie és társa, Stephen Fry könyvet gyártott abszurd humorú tévésorozatukból. Kíváncsiak voltunk, mire mennek az urak papíron.
false

A Monty Python utáni angol humor egyik legmeghatározóbb formációja maga a Monty Python. A szkeccsszerkezet, az egymáshoz egyáltalán nem kapcsolódó, mégis egymásból következő jelenetek és a gyakran infantilis, mégis erősen intellektuális humor talán a négy évadot megélt A Bit of Fry and Laurie című sorozatban érhető leginkább tetten. Jelen könyvben Hugh Laurie fel is teszi a kérdést: „Bár a Monty Pythonék elég hasonlókat írtak, nem?” – jelezve, hogy egy jól bejáratott hagyományt követnek, nem pedig plagizálnak.

A könyv eredetileg huszonhárom évvel ezelőtt jelent meg, és a sorozat első, 1989-ben adásba került szezonjából tartalmaz válogatást. A kötetben tehát nem találunk teljes forgatókönyveket, hiányoznak belőle többek közt a dalszerzemények és a szintén a Monty Pythontól átvett, itt A nép hangja címet viselő rövid vélemények, félperces, szürreális mondatok, melyek a két alkotótól hangzanak el, de mintha az utca emberét szólította volna le a riporter.

Ám éppen itt kezdődnek a gondok, hiszen annak, aki csupán e könyvet veszi a kezébe, mindebből semmi nem jön át. Ezek a szkeccsek sokat veszítenek humorukból, ha puszta szövegként olvassuk őket. A Hajvágás című jelenet önmagában suta és kínos viccelődés csupán, elengedhetetlen hozzá a fodrászt alakító Fry piperkőcsége, s a vendéget játszó Laurie naivitása. Ráadásul, aki életében nem látott egyetlen epizódot sem a sorozatból, annak esélye sincs elképzelni kettejük játékát. A párbeszédek pőrén állnak, csak elvétve találunk rendezői utasításokat, melyek alapján el tudnánk képzelni a jelenetet. Nagyon úgy tűnik, hogy ez a könyv azoknak készült, akik már látták a sorozatot, és két villamosmegálló közt, egy elhúzódó, unalmas temetésen vagy székrekedéssel küszködve a vécén kívánják feleleveníteni az egyes jeleneteket.

A Bevezetésben Stephen azzal viccelődik, hogy „ha nem fizeted ki a könyvet, észre fogod venni, hogy a poénok egyáltalán nem lesznek viccesek”. Sajnos ebben a formában sehogy sem azok.

Fordította: Kövesdi Miklós. Jaffa Kiadó, 2013, 240 oldal, 2940 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.