Képregény

EpicLine 1. szám

  • Baski Sándor
  • 2013. november 17.

Könyv

Nehéz elhinni, de tény: rendszeresen megjelenő, kizárólag magyar alkotók műveit bemutató képregény-antológia mind ez idáig nem létezett. A korábban a Narancs hasábjain is méltatott Random megfelelt ugyan a kritériumok többségének, de nyomtatásban nem adták ki, ráadásul mindössze három számot ért meg.

Az EpicLine alkotói ennél hosszabb távra terveznek: reményeik szerint a havonta megjelenő, újságosoknál is kapható magazin hosszú évekig fogja boldogítani a műfaj hazai rajongóit. A távlati célok még ennél is merészebbek: az antológia missziója, hogy kitörjön a képregénygettóból, a szélesebb közönséget is meghódítsa, és utat nyisson a hasonló kiadványok számára.

Azzal semmiképp sem lehet az első számot vádolni, hogy nem elég populáris. Rögtön egy magyar szuperhőstörténettel nyitunk; az 1890-es évek Budapestjén játszódó Fekete Hollóban precízen felvonul a műfaj összes kötelező kelléke, úgymint: látványos akciójelenetek, borongós hangulat, de a rendőrök, az alvilág és a maszkos igazságosztó háromszöge is felrajzolódik. Mind Barta Szabolcsnak a Fazekas Attila stílusát idéző, markáns rajzai, mind a korhű, de mégis frappáns dialógok (szerző az EpicLine szerkesztője, Tálosi "Spuri" András) méltatást érdemelnek.

A kiadvány másik induló sorozata jóval eklektikusabb, a Busók ugyanis egy kollektív projekt eredménye - a 5Panels alkotói csoport tagjai felváltva írták és rajzolták a történetet, előzetes forgatókönyv nélkül. A kész művet tavaly már megjelentették (Majd ha fagy!), az EpicLine-ban ennek a sztorinak egy szerkesztett, átírt és kiszínezett változata olvasható. A szörnyvadászatra induló busótanoncok meséje helyenként infantilisabb a kelleténél, de a humora működik, a kaotikussága pedig inkább előnyére, mint hátrányára válik. Az EpicLine-nak egyetlen valódi, de annál szembetűnőbb szépséghibája van: egy havonta megjelenő antológiához képest sajnálatosan karcsú, mindössze 36 oldalas.

36 oldal, 690 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.