Magyar Narancs: Nemrég radikálisan megújult a JAK Világirodalmi Sorozata. A könyvek egységes külsõt kaptak, de gondolom, ez némi tartalmi változást is jelent. Miben áll ez?
Zilahy Péter: Annyira megújult, hogy a neve is más, most Gondolat Világirodalmi Sorozatnak hívják, mivel a JAK és a Gondolat különvált.
MN: A JAK-kal egyébként milyen a viszonyotok?
ZP: Eltérõek voltak az elképzeléseink a sorozat jövõjérõl, a JAK elnöke egy állandóan megújuló-kísérletezõ mûhelyt akart, én egy modern kiadót. Egy idõre leállt minden, aztán sikerült szót érteni. Azóta kiadtunk egy könyvet közösen, és Lóránd Zsófia, a jelenlegi szerkesztõjük a jövõ héten megjelenõ könyvünk fordítója. Most két sorozat van, a JAK továbbvitte a listámat, és visszatértek a zsebben hordható formátumra, mi pedig megtartottuk a szerzõinket és a stábot, mivel a jogok nálunk vannak.
MN: Kikrõl van szó?
ZP: Például a holland Arnon Grunberg, a német Ingo Schulze és az orosz Viktor Pelevin. 'k a húzónevek, de továbbra is a felfedezés öröme éltet, nemrég jelent meg a kiváló horvát Robert Perisic novelláskötete, mely könyv és szerzõje még ismeretlen a volt Jugoszlávián kívül, és az író maga is ezt tekintette európai debütálásának.
MN: Kik csinálják a válogatást?
ZP: Én választom ki a könyveket, mint korábban, de megmutatom a többieknek, mivel a stáb a korrektortól a borítótervezõig hét éve változatlan. Tizennégy országból több mint harminc könyvet adtunk ki. Ez nem volna lehetséges, ha a sorozat nem lenne a szívügye mindenkinek.
MN: Mára megszûnt az Európa Könyvkiadó monopolhelyzete a világirodalom kiadásában. Sok kiadó foglalkozik kortárs irodalom publikálásával. Milyen speciális szerepet szán magának a sorozat és kik a legfõbb vetélytársak?
ZP: Amikor kitaláltam a sorozatot, egyedül voltam a legfiatalabb európai irodalom kiadásában. Abból indultam ki, hogy a külföldi fiatal szerzõk Magyarországra húszéves késéssel futottak be, addigra a könyveket már irodalomtörténeti, mintsem kortárs összehasonlításban lehetett olvasni. A Világirodalmi Sorozat ambíciója az volt, hogy új szerzõket, új stílusokat honosítson meg, és közvetlenül hasson a kortárs magyar prózára. Sok olyan szerzõt találtam, akik a harmincas éveik elején jártak, vagy még fiatalabbak voltak, és néhányan közülük az anyanyelvi kiadással szinte egy idõben jelentek meg nálunk. Ma már több kiadó követi ezt a gyakorlatot, ezért hiánypótló szerepünk voltaképpen megszûnt. Közben a korábbi szerzõink negyvenesek lettek, és köztük többen világhírûek.
MN: Mondhatjuk, hogy ez a debütáló fiatalok sorozata?
ZP: Részben igen, hiszen itt jelent meg elõször Ingo Schulze, Svetislav Basara, Andrzej Stasiuk, Jurij Andruhovics, Andrej Blatnik és Arnon Grunberg, de kiadtunk olyan egyedi darabokat is, mint Ian McEwan válogatott novellái vagy Mirko Kovac levélregénye. Ezek is felfedezésnek számítottak, mert markánsan különböztek a korábban megjelent mûveiktõl.
MN: Milyenek a fiatal írók ma?
ZP: Európában sokkal nagyobb a szerepe az új generációnak, mint nálunk, a boltokban és a médiában fiatalokat keresnek. Nemrég azt olvastam Németországban, hogy a mai író fiatal, magabiztos és vidám, szemben a korábbi visszahúzódó, borongós és depressziós nemzedékkel. Ez a németeknél összefügg azzal, hogy a fiatalok nem akarnak osztozni az õsök bûnein. Lassan Kelet-Európában is kezd felbukkanni az új nemzedék. Leáldozóban az alkoholista, borostás, rosszul öltözött, megállás nélkül cigizõ kelet-európai író legendája.
MN: Kik a vetélytársak az ifjúság kiadásában?
ZP: Ma már sokan vagyunk, kicsik és nagyok, a legnagyobb az Ulpius-ház, és úgy tûnik, hogy a jövõben el is halásznak tõlünk szerzõketÉ
MN: Azért nem rossz ez a harc, ugye?
ZP: Persze, élénkíti a vérkeringésemet. De be kell vallanom, bizonyos szerzõk jogdíjai meghaladják a forrásainkat, ebben õk a jobbak. Mi arra törekszünk, hogy a könyveink mûtárgyként jelenjenek meg, öröm legyen kézbe fogni õket, ebben az elsõk közt vagyunk.
MN: Szó esett arról, hogy a sorozatban megjelent szerzõk bizonyos fokig hatnak a mai magyar irodalomra. De mi a helyzet fordítva? A magyar irodalom hat-e a külföldire?
ZP: A magyar irodalom kizárólag német kontextusban jelenik meg külföldön, csak ott létezik megfelelõ számú és színvonalú fordítás, más országokban esetlegesen, néhány szerzõ van jelen, többnyire közepes vagy gyenge fordításban. Német-országban valóban hat a magyar irodalom. Bármelyik kritikus fel tud sorolni 8-10 kortárs magyar írót. Ebben szerepet játszik Kertész Nobel-díja és Esterházy Frankfurtban nemrég átadott Béke-díja.
MN: Mik a további tervek? Ha már Nobel-díj, lesz-e például Jelinek-kiadás, aki nem túlságosan ismert Magyarországon?
ZP: Na, ez pont az, ami nem nekünk való, és nem is tudjuk leperkálni a jogdíjat. Miért adjak ki híres szerzõket, akiket kiadhat más is? Én felfedezni szeretek, és szerencsére mindig van kit. Három kiváló új szerzõnk jelenik meg jövõre: egy amerikai, egy finn és egy ír: Jennifer Egan, Rosa Liksom és Anne Enright, furcsa mód mind nõk. De ez csak nálunk furcsa, Nyugaton nem tûnik fel senkinek, ha az író nõ.
MN: Ha jól látom, elsõsorban próza jelenik meg a sorozatban, ezen belül is regény. Hol vannak a versek?
ZP: Kiadtunk egy svéd költõt, de a verseskönyveket nem lehet eladni Magyarországon, nem is viszik ki a boltokba a terjesztõk, csak ha a szerzõ eleve ismert. Verseket kis füzetekben lehetne kiadni, de ez nem a mi profilunk, mi vastag, kemény táblás könyveket adunk ki. Egyébként a vers legjobb terjesztési formája ma az internet; számtalan ingyenes weblap létezik, ahol több nyelven fordításban olvashatók a legjobb költõk, és eredeti nyelven hallgathatók is. A költészet és az internet egymásra talált. Ennek terjedelmi oka is van, a versek jobban olvashatók a hálón, mint a regények.
- banza -
