"Mint egy fortyogó üst..." (Ungváry Krisztián történész)

Könyv

A magyar honvédség második világháborús szerepét vizsgálja egy, az Osiris Kiadónál most megjelenõ könyv. A szerzõ eddig részben ismeretlen, publikálatlan, illetve fel nem használt források alapján számos meglepõ, eddigi tudásunkat megkérdõjelezõ következtetésre jutott. A magyar honvédség a II. világháborúban alapjaiban formálhatja át a drámai közelmúltról vallott vélekedéseinket.

Magyar Narancs: Úgy tûnik, a második világháború a közelmúlt legtöbbet vizsgált, legjobban dokumentált és mitologizált eseménye, amelyrõl könyvek, tanulmányok, memoárok tömkelege született, nem is szólva a számtalan dokumentum- és játékfilmrõl. A magyar honvédség a II. világháborúban címû könyvet forgatva viszont kénytelen arra következtetni az olvasó, hogy eddigi ismeretei nem csupán hamisak, de több értelemben manipuláltak is, amit persze jól magyaráz, hogy a második világháború a szovjet blokkban komoly legitimációs funkcióval bírt.

Ungváry Krisztián: A második világháborúról több okból is rendkívül keveset tudunk. Az egyik ok persze a szovjet megszállás, hiszen fennállt az említett legitimációs funkció, de még megszállás és pártállami diktatúra nélkül is valószínûtlen, hogy a társadalom szívesen reflektált volna a háború kínos oldalaira. Magyarországon nem illett beszélni például a magyar megszálló csapatok által elkövetett atrocitásokról. Holott a kommunistáknak ez remek témát kínált volna, hogy bemutassák a Horthy-fasizmust - ennek kapcsán még többet hazudhattak volna, s akár még több embert végezhettek volna ki. Nem tették - azt mondom, szerencsére, hiszen a kommunista korszakban még a valódi bûnösöket sem tudták tisztességesen elítélni. "riási feladat, hogy a magyar társadalom szembenézzen a világháborús felelõsségünk kérdésével, s ebben segíthet ez a könyv is. A háborút nem csupán csaták sorozataként írom le: a II. világháború sajátossága ugyanis, hogy front és hátország nem különül el. Sok esetben ez utóbbi még rosszabb, mint a front, s a civileket ugyanúgy bevonják a háborúba, mint a katonákat. Ennek örvén nem csupán hadtörténetet, de mentalitástörténetet is írok - ennek viszont nagyon sok borzasztó aspektusa is van, amelyekrõl korábban nem írtak. Hisz a magyar hadtörténészek általában hagyományos módon közelítették meg ezeket a kérdéseket.

MN: Szembenézés, felelõsségre vonás nálunk csupán a 1941-42-es bácskai mészárlások után történt, amelyek az akkori magyar határokon belül, a hátországban, mélyen a front mögött történtek.

UK: Ez részben valóban így van. Viszont Magyarországon 1945 után folyamatosan mûködött valamiféle önreflexió, ami sokkal jelentõsebb mértékû volt, mint például Csehszlovákiában vagy Romániában. Ám ez nem lehetett tökéletes - részben azért, mert nem volt szabadság. Azokat, akiknek reflektálniuk kellett volna saját magukra, a rendszer üldözte, megnyomorította, tönkretette, mint például a volt katonatiszteket. Hogyan is lehetne elvárni például az önmagával való szembenézést attól a volt tiszttõl, akit éppen most szervezett be az ÁVH titkos ügynöknek? A másik probléma abból adódik, hogy bizonyos felismerésekhez szükségeltetik egyfajta kulturális színvonal is. Ez Németország példáján látszik a legjobban. A németek is csak az utóbbi idõben voltak hajlandók szembesülni a ténnyel, hogy a háború alatt úgyszólván minden német városban volt valamilyen koncentrációs tábor, a hadimunkát végzõ zsidó foglyokat nap mint nap keresztülhajtották a városon, s mivel száz méterrõl is érezni lehetett a szagukat, a városlakóknak legalábbis sejteniük kellett: itt állati körülmények között tartanak fogva embereket.

MN: Magyarországon az is bonyolíthatta a helyzetet, hogy többször is "fordult a kocka", mindenki kerülhetett, esetenként többször is, áldozati szerepbe, ezért érezhette úgy is, hogy õ a maga részérõl megfizetett mindenért, illetve neki csak tartoznak.

UK: Errõl van szó. Amikor a kommunizmus alatt hasonló szörnyûségek történnek, vagy ha talán kevésbé rettenetesek is, de mindenesetre az elnyomás folyamatos - ilyen helyzetben lehetetlen arra reflektálni, hogy mi történt tíz évvel korábban.

MN: Ráadásul 1944-45-ben az országon szép lassan keresztülment a front, annak minden borzalmával együtt, s a lakosság kénytelen volt elszenvedni a szovjet csapatok barbarizmusát és kegyetlenségét.

UK: Errõl sem lehetett beszélni, ráadásul arról sem, hogy a szovjet hadsereg nemcsak Magyarországot nem szabadította fel, hanem a saját országát sem. A legjobb példa erre Sztálingrád, ahol a német védõsereg 30-40 százaléka szovjet állampolgárokból állt, s mint a szovjet belügyi iratokból kiderül, egészen 1943 márciusáig voltak a városban utcai harcok azokkal a szerencsétlenekkel, akik német segédszolgálatosként nem számíthattak kegyelemre. E jelentések szerint a helyi fiatalság túlságosan is szimpatizál a német hadsereggel, mondván, hogy a német katonák rendesek, tiszták és még enni is kapnak tõlük, s hogy a németek alatt nem volt annyi rablás, erõszak, mint amennyit a szovjet csapatok elkövettek.

MN: Az egyik leginkább közkeletû megállapítás szerint a magyar haderõ felkészületlenül lépett be a világháborúba. A fegyverzet tekintetében nyilvánvaló az elmaradás - ahogy írod, a magyar megszálló csapatokkal szemben sokszor még a partizánok is elõnyben voltak. De vajon mennyire volt felkészült a tisztikar?

UK: Semennyire sem volt felkészült, nem is lehetett, hiszen a magyar vezérkar a szomszédos országok és nem egy nagyhatalom ellen készítette fel a honvédséget. Csakis politikai okokkal magyarázható a háborúba való belépésünk. A magyar vezetõk abban bíztak, hogy a szovjet hadsereg a németek csapásai alatt magától széthullik, s a magyar csapatok nem kényszerülnek különösebb erõfeszítésekre, ám, mint tudjuk, nem így történt. Megállapítható, hogy katonai szempontból a hadba lépés elképesztõ felelõtlenség volt.

MN: Vajon mennyire volt átitatva szélsõjobboldali eszmékkel a magyar katonai vezetés? A magyar vezérkarról már számos kortárs is úgy vélekedett, hogy abban döntõ a nyilasok befolyása.

UK: A vezérkar politizáló része igen fogékony volt a szélsõséges eszmék iránt. Kommunisták néhány kivétellel (õket családi kapcsolataik, például zsidó feleségük miatt mintegy kitaszította magából a testület) nem lehettek - egyébként is a kommunizmus gondolatát Magyarországon a 19-es kommün teljességgel diszkreditálta. Ezért többnyire szélsõjobboldali megoldásokban gondolkodtak. A magyar vezérkar tipikusan olyan testület, amely elsõ generációs értelmiségiekbõl állt - általában szegény szülõk gyermekei kerültek be, akiknek ez kínálta a társadalmi felemelkedést. Mindez sajátos szociálforradalmár meggyõzõdéssel társult - ez vezeti õket a nyilasokhoz. Persze mindez nem vonatkozik az egész vezérkari állományra - például Kádár Gyula vezérkari tiszt nem rasszistaként volt antifasiszta: ez kivételesnek számított, elvégre sokszor még a németelleneseket is az vezérelte, hogy az adott szituációban veszélyesebbnek tartották õket, mint a zsidókat.

MN: Különösen az 1944 októberi kiugrás kudarcát szokták azzal magyarázni, hogy nácibarát vagy kifejezetten nyilas érzelmû tisztikarral lehetetlen volt végrehajtatni még a kormányzói utasításokat is.

UK: Nemcsak a vezérkar, de az egyszerû csapattisztek sem szívesen vállalták a kiugrást - ne felejtsük, hogy nem az amerikai hadsereg állt szemben velük, az oroszok oldalára kellett volna átállni. Más volt a helyzet a legénységgel - a korabeli katonai iratokban is megjelenik, hogy az egyszerû földmûvesekbõl álló legénység nem fél kellõképpen a szovjettõl, mert nincs veszítenivalója. Ellenben ha valakinek némi vagyona is volt, pláne járt korábban a Szovjetunióban, el tudta képzelni, mi következik az oroszok bejövetele után - s fatális módon várakozásaiban nem is kellett csalódnia. Mivel a tisztikar egyáltalán nem akarta a szovjetek oldalára való átállást, a kiugrás csak akkor lett volna megvalósítható, ha a legfelsõbb politika nagyon ügyesen irányítja ezeket az embereket. Ez azonban nem történt meg. Sõt, 1945 januárjától német szempontból a világháború fõ hadszíntere lesz Magyarország.

MN: Tényleg a zalai kõolaj miatt tartották magukat ilyen szívósan németek?

UK: Hitler gazdasági stratégaként úgy fogalmazott: ameddig van olaja, addig tud a háborúban offenzív lenni. Magyarországon mûködött szinte az utolsó, még a németeknek termelõ olajmezõ, éppen ezért Hitler úgy gondolta, hogy Berlin elveszte sem olyan nagy baj, mint az olajmezõké - utóbbi esetben ugyanis vége a háborúnak. A saját logikája szerint igaza volt, hiszen a német hadsereg akkor volt ütõképes és akkor tudott a szövetségeseknek szörnyû veszteségeket okozni, amikor merész harckocsitámadásokat indított. A magyar kõolajkészletek olyan jelentõsek voltak, hogy ezekbõl teljesen el lehetett látni az ide települt német páncélos hadsereget, s még a szomszédos hadseregeknek is jutott valamennyi. Ezt leszámítva sehol sem volt már benzin, a mûbenzin-gyárakat az angolszászok addigra már szisztematikusan szétbombázták, a német hadosztályokat gyalogosítani és lovasítani kellett, s visszavonuláskor egymás után robbantották fel a drága harceszközöket. Ha az volt a cél, hogy minél tovább tartson a háború, úgy ebbõl a szempontból kulcsfontosságú volt a magyar hadszíntér.

MN: Gondolom, ez magyarázza, miért védték olyan sokáig Budapestet, annak teljes pusztulása árán is. Bécset ehhez képest pár nap alatt feladták...

UK: Igen, hiszen akkor már minden mindegy volt. Ami nagyon furcsa és szinte megmagyarázhatatlan, hogy az angolszász légierõ miért nem bombázta egészen 1945 márciusáig a magyar olajfinomítókat. A jelek szerint hadászati szempont volt, hogy Drezda elhamvadjon, és öregek és csecsemõk pusztuljanak el - a magyar olajfinomítók ehhez képest nem voltak érdekesek. A komáromi olajfinomítót végül néhány nappal a szovjet katonák megjelenése elõtt bombázták le. A magyar olaj tette lehetõvé, hogy a Vörös Hadsereg még a háború utolsó hónapjaiban is igen súlyos sebeket kapjon, s 1944 decemberében az ardenneki offenzíva is addig tartott, amíg el nem fogyott a magyar üzemanyag.

MN: Máig élõ mitologikus elem, hogy a háború alatt szinte mindenbõl a németek gyártották a legkorszerûbb fegyvereket a Kalasnyikov elõdjének tekinthetõ Sturmgewehrtõl a villámgéppuskán keresztül a Tigris tankig és a sugárhajtású vadászgépekig.

UK: Valóban, 1942-43-tól a németek technikai elõnye nagyon komoly volt a szovjetekkel szemben - ugyanakkor az angolszászok viszonylatában ez a bizonyos elõny, mondjuk a légierõt vagy a gyalogsági fegyvereket tekintve, 1943-tól már nem létezik.

MN: Viszont az oroszok jóval többet gyártottak mindenbõl.

UK: Pontosan.

MN: Ezzel szemben a németek nem nagyon törekedtek arra, hogy ezt a korszerû fegyverzetet megosszák magyar szövetségeseikkel.

UK: Repülõgépet még csak-csak adtak, elvégre a magyar légierõnek nagyon jó híre volt. A magyar honvédség egyéb részeit nem nagyon látták el. Egészen 1944 õszéig a magyarok geostratégiai helyi értéke sokkal alacsonyabb volt, mint a románoké - s nemcsak õk, de még a bolgárok is sokkal több korszerû fegyvert kaptak, mint a magyar honvédség. Azt se felejtsük el, hogy a térségben a német után a magyar hadiipar volt a legjobb. Például egyedül mi gyártottunk saját fejlesztésû harckocsit, pedig ez nagyon komoly technikai hátteret igényel. Ezenkívül a magyar hadiipar úgyszólván minden fegyvert elõ tudott állítani. A németek már csak ezért sem szállítottak fegyvert nekünk - gondolták: gyártsák csak le maguknak a magyarok. A magyar hadiipari kapacitás azt is lehetõvé tette, hogy a németek felé beszállítói bérmunkát vállaljanak.

MN: Mennyire volt felkészülve a magyar honvédség arra, hogy megszálló hadseregként mûködjön - persze tudjuk, egy iszonyatos partizánháborúra nem lehet felkészülni, különösen az ott történt, akár általuk elkövetett tömeges atrocitásokra.

UK: A magyar megszálló erõ partizánháborúra semennyire sem volt felkészülve, s még a lehetõ-ségekhez képest is a lehetõ legrosszabbul mûködött. Olyan állományt küldtek ki, hiányos fegyverzettel, amelynek esélye sem nyílt, hogy a partizánháborúban sikereket érjen el. A legénység nagy része idõs, tartalékos, 60 százalékban nemzetiségi (román, rutén, szlovák) anyanyelvû, a tisztikar szintén tartalékosokból állt, akik semmilyen kiképzést sem kaptak erre a speciális esetre. Partizánháborút, mint tudjuk, csak a gerillamódszerek átvételével, kommandóakciók végrehajtásával lehet sikeresen megvívni - ehhez mozgékonyság, jó fegyverzet és nehézfegyverek kellenek -, nos, ez mind hiányzott. Ezért a magyar megszálló erõk csak a lehetõ legszörnyûbb módon, a felperzselt föld taktikájával tudtak harcolni.

MN: Ez annyit tesz, hogy számos esetben mindenkit kivégeztek, aki úgymond gyanús volt?

UK: Így van, bár itt is nyilván voltak különbségek az egyes alakulatok között - mindenesetre ez magyarázza, miért volt olyan szörnyû a magyar megszállás. Ráadásul a katonák politikailag sem voltak felkészítve arra, ami ott rájuk várt.

MN: Nem tudták eldönteni, hogy a helyi lakosságot a bolsevik elnyomás alól felszabadítandó népességként kell-e kezelni vagy - a korabeli propaganda hangvételét felidézve - a zsidó komisszárok által feltüzelt barbár és ellenséges bandaként?

UK: Így van, s e kérdésben a németek sem tudtak dûlõre jutni. Mivel számos, egymással ellentétes hivatalos direktíva létezett, így általában a helyi erõviszonyok határoztak arról, miként is kezeljék a polgári lakosságot.

MN: Ráadásul a magyar megszállási zóna etnikailag igen vegyes összetételû volt: egészen legyilkolásukig igen nagy számban éltek itt zsidók - akiket mindenki halálra szánt -, továbbá ukránok és lengyelek, akik egymással is véres, népirtással kísért polgárháborút vívtak a front mögött.

UK: Hajlamosak vagyunk valamirõl elfeledkezni: ha például a magyar megszálló csapatok nem vonultak volna be egy területre, a helyi lakosság akkor is gyilkolta volna egymást. Mindenki gyûlölt mindenkit, s az egész galíciai térség olyan volt, mint egy fortyogó üst. Már a háború elején számtalan helyen törtek ki pogromok. Ezeknek általában az volt a kiváltó oka, hogy a szovjet belügyi csapatok a kivonulás elõtt legyilkolták a börtönök foglyait - amiért a helyi lakosság egy része a zsidókat tette felelõssé. A Lembergbe bevonuló németeket rettenetes hullaszag fogadta, hiszen a több ezer legyilkolt teteme ott oszladozott a börtönben, miközben már zajlott a pogrom, ölték a zsidókat. Ilyen viszonyokra nemhogy a magyarok, de a világ többi hadserege sem lehetett felkészülve.

MN: A magyar megszálló erõk helyzetüknél fogva számtalanszor lehettek tanúi a helyi zsidók lemészárlásának, az Einsatzgruppék szisztematikus tömeggyilkossá-gainak.

UK: Ha arra vagyunk kíváncsiak, mennyit tudhattak itthon a háború alatt a holokausztról, akkor érdemes megvizsgálni, hogy mit láthattak ebbõl a magyar megszálló csapatok. Nos, úgyszólván mindent - sõt, nemcsak láttak, de fényképeztek is, majd a fotókat itthon másoknak, ismerõseiknek, rokonaiknak is megmutatták. A csapatok parancsnokai még többet tudtak, s nyilvánvaló, hogy ezt végül Magyarországra is jelentették. Ezek alapján biztosan állítható, hogy a magyar vezérkar minderrõl tudott, s csak az a kérdés, hogy ennek ismeretében miként cselekedett a továbbiakban. A tömeggyilkosságok tanúi ezt is többféleképpen élték meg. Igazán elszomorító, amikor egy katona a teljes részvétlenség hangján ír haza az ott látott borzalmakról - míg egy másik mindezt megrendülten, morális felháborodással éli meg.

Barotányi Zoltán

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.