Könyv

Szépirodalmi Figyelő

Az idén éppen tizedik életévébe lépett folyóirat - a szerkesztői bevezető szerint - lényegi megújhodással ünnepel. Kívül-belül változik: új rovatszerkezet, tematikus blokkok és hosszabbodó (mélyülő) kritikák jellemeznék az új struktúrát. Az első szám alapján az eredmény egyelőre felemás, de biztató.
  • - krusovszky -
  • 2012. június 10.

"Pelenkázni kell a lelket"

Az utóbbi időben számtalan szépíró támadott be gyerekkönyvvel, és a szakma is egyre komolyabban Ţgyeli a megjelenéseket. A meseírás mikéntjéről, dizájnról és trendekről, a kritikáról és a mese szavatosságáról beszélgettünk az új könyvvel jelentkező, IBBY-díjas szerzővel.
  • Svébis Bence
  • 2012. június 10.

Spiró György: Nagyon féltem a hazámat

„Nem győzöm hangoztatni, hogy a szomszédaink együtt erősebbek, mint mi vagyunk. Ki kell velük egyezni, békében kell élnünk velük, akkor van csak esélyünk a normális létezésre” – mondja az új esszékötettel jelentkező író, aki szerint ebben a térségben „bármikor bármi elképzelhető”.
  • narancs.hu
  • 2012. június 6.

Szocreál és panel között

Furcsa szerzet az építész - ezt olvashatjuk ki a szakma 1945–1960 közötti helyzetéről, mozgásteréről szóló alfejezetből, amelyből az derül ki, hogy az érintettek többsége utólag is lát némi pozitívumot a letűnt szocreálban.
  • - kovácsy -
  • 2012. június 3.

César Aira: Kísértetek

Akik márpedig nincsenek, szorítja össze a fogát az egyszeri gyermek, és elindul a nyikorgó lépcsőn a pincébe, befőttért. A történet innentől kezdve kétesélyes: vagy tényleg nincsenek, és akkor visszatér, vagy még-is vannak, és akkor csörömpölés és szörnyű halál.
  • Czinki Ferenc
  • 2012. június 3.

„Kalandos, alagutas, ásatásos”

A Magyar Narancs aktuális lapszámában értő szerzőink vizsgálják a hazánkban elérhető gyerekkönyvkínálatot. De mit szeretnek maguk a gyerekek? Videónkban megkérdeztük őket.
  • 2012. május 31.

Gyereknek vegyenek!

Jó hírünk van: a kortárs magyar gyerekkönyvek világszínvonalúak. A nagyközönség egyelőre mégis szívesebben nosztalgiázik klasszikusokkal, de a pedagógusok és az irodalmárok – mély tisztelet a kivételnek – szintén információhiánnyal küzdenek. A Narancs új vállalkozása, az évente kétszer jelentkező gyerekmelléklet ezen kíván változtatni.
  • narancs.hu
  • 2012. május 30.