Szocreál és panel között

Branczik Márta-Keller Márkus: Korszerű lakás – 1960. Az óbudai kísérlet

  • - kovácsy -
  • 2012. június 3.

Könyv

Furcsa szerzet az építész - ezt olvashatjuk ki a szakma 1945–1960 közötti helyzetéről, mozgásteréről szóló alfejezetből, amelyből az derül ki, hogy az érintettek többsége utólag is lát némi pozitívumot a letűnt szocreálban.

A kívülálló legfeljebb korhoz kötött, a rossz emlékű időket immár csak szelíd utalással megjelenítő különlegességként értékeli az ünnepélyeskedve klasszicizáló homlokzatok mögé rejtett szűkös otthonokat, amelyek persze rengeteg ember számára a nyomorból történő kiemelkedést jelentették. Az építésznosztalgiák egyik viszonyítási pontja alighanem az öntudat, amely abból táplálkozik, hogy ez az a szakma, amely hosszú időre meghatározza, mondhatni, előírja számunkra, hogy milyen környezetben éljünk. A másik, a prózaibb pedig a későbbi panelépítkezés, a gondolatokat nem igénylő, a nagyvárosi lakásínséget viszont végre érzékelhetően enyhítő építési tömegtermelés.

A szocreál és a panelkorszak között pedig ott árválkodik igazából meg nem valósult, viszont el sem vetélt gondolatként az Óbudai Kísérleti Lakótelep. Jártunk már ott vezetett túra keretében (Jöjjön ki Óbudára!, 2005. október 6.), viszontláttuk egy kiállításon (Leporolt utópiák, 2011. november 17.), most pedig a róla szóló alapos, sok szempontú, bőven illusztrált kötetet vizsgáljuk, amelyben még kopár frissességükben láthatók a Bécsi és Vörösvári út közötti ékben ma már - és ilyentájt - lombos-ligetes környezetbe húzódó épületek. Mindegyik más, hiszen éppen ez volt az egykori téglagyár területére épült lakótelep lényege. A kor viszonyaihoz, de még inkább a manapság egyre árnyalatlanabb és sematikusabb megítéléséhez képest különösen érdekes, hogy néhány lakástípusból kettőt-kettőt a nagyközönség is megnézhetett, egyet régies, egyet pedig "modern" bútorokkal berendezve, majd pedig kérdőíven véleményezhette őket. Persze az éppen csak bontakozó kádári relatív jóléti politikától nem sokan várhatták az ajándékba kapott, ráadásul kedvük szerinti lakást. És volt-e vajon bárki is, aki ne sejtette volna, hogy mondjuk az egyemeletes épületekben lévő néhány kétszintes lakás úgyis csak valami pártemberé vagy protekciósé lehet?

Fél évszázad után az egykori modernség fénye rég megkopott, és a kísérleti típustervekhez kapcsolódva tervezett könnyű, helytakarékos és gyenge minőségű bútorok közül is sokat lecseréltek már. A különféle lakástípusok hosszú távú célszerűségét igazából persze úgy lehetne utólag megítélni, ha összevethetnénk a tervezői elképzeléseket a tényleges használat alakulásával. Kívülről nézve itt sem látszik több, mint más lakótelepeken: egy-egy utólag beltérré alakított erkély mint a szűkösséggel folytatott viaskodás eredménye. Az egykori és jelenlegi lakókkal készült interjúkból összeállított fejezetből viszont az derül ki, hogy hiába volt kicsi a hely vagy rossz a minőség, kiváltságnak számított az ide szóló lakáskiutalás, és voltak, akiknek életre szóló boldogságot jelentett, hogy itt lakhattak. A lakáshelyzet alakulásáról szóló részekből is kiderül, hogy a korábban épült lakótelepekhez képest itt sokkal változatosabbak voltak a terek, amelyek jobb kihasználását gardróbszekrények, beépített, felszerelt konyha vagy legalább főzőfülke, főzőszekrény segítette. Nem csoda, hiszen a tervpályázatra - ennek a részleteiről is bőven olvashatunk - pályamunkák tucatjai érkeztek. (A legtöbb építész fantáziáját persze a kétszintes lakások kategóriája mozgatta meg.) Aztán jött a házgyári program, és a kísérlet kísérlet maradt.

A disszertációszerűen - a laikus számára olykor túlzottan is - aprólékos kötetről nehéz volna állítani, hogy könnyed vagy csalogató módon szórakoztató, de a célközönsége szélesebb lehet, mint elsőre hinnénk. A politika-, gazdaság- és építészettörténeti kutatás együttműködése továbbmutat életmód-történeti felismerések felé, és természetesen árulkodik a társadalmi rendszerek önreprezentációs szándékairól is.

Budapesti Történeti Múzeum, 1956-os Intézet, Terc, 2011, 202 oldal, 4200 Ft

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.