A kívülálló legfeljebb korhoz kötött, a rossz emlékű időket immár csak szelíd utalással megjelenítő különlegességként értékeli az ünnepélyeskedve klasszicizáló homlokzatok mögé rejtett szűkös otthonokat, amelyek persze rengeteg ember számára a nyomorból történő kiemelkedést jelentették. Az építésznosztalgiák egyik viszonyítási pontja alighanem az öntudat, amely abból táplálkozik, hogy ez az a szakma, amely hosszú időre meghatározza, mondhatni, előírja számunkra, hogy milyen környezetben éljünk. A másik, a prózaibb pedig a későbbi panelépítkezés, a gondolatokat nem igénylő, a nagyvárosi lakásínséget viszont végre érzékelhetően enyhítő építési tömegtermelés.
A szocreál és a panelkorszak között pedig ott árválkodik igazából meg nem valósult, viszont el sem vetélt gondolatként az Óbudai Kísérleti Lakótelep. Jártunk már ott vezetett túra keretében (Jöjjön ki Óbudára!, 2005. október 6.), viszontláttuk egy kiállításon (Leporolt utópiák, 2011. november 17.), most pedig a róla szóló alapos, sok szempontú, bőven illusztrált kötetet vizsgáljuk, amelyben még kopár frissességükben láthatók a Bécsi és Vörösvári út közötti ékben ma már - és ilyentájt - lombos-ligetes környezetbe húzódó épületek. Mindegyik más, hiszen éppen ez volt az egykori téglagyár területére épült lakótelep lényege. A kor viszonyaihoz, de még inkább a manapság egyre árnyalatlanabb és sematikusabb megítéléséhez képest különösen érdekes, hogy néhány lakástípusból kettőt-kettőt a nagyközönség is megnézhetett, egyet régies, egyet pedig "modern" bútorokkal berendezve, majd pedig kérdőíven véleményezhette őket. Persze az éppen csak bontakozó kádári relatív jóléti politikától nem sokan várhatták az ajándékba kapott, ráadásul kedvük szerinti lakást. És volt-e vajon bárki is, aki ne sejtette volna, hogy mondjuk az egyemeletes épületekben lévő néhány kétszintes lakás úgyis csak valami pártemberé vagy protekciósé lehet?
Fél évszázad után az egykori modernség fénye rég megkopott, és a kísérleti típustervekhez kapcsolódva tervezett könnyű, helytakarékos és gyenge minőségű bútorok közül is sokat lecseréltek már. A különféle lakástípusok hosszú távú célszerűségét igazából persze úgy lehetne utólag megítélni, ha összevethetnénk a tervezői elképzeléseket a tényleges használat alakulásával. Kívülről nézve itt sem látszik több, mint más lakótelepeken: egy-egy utólag beltérré alakított erkély mint a szűkösséggel folytatott viaskodás eredménye. Az egykori és jelenlegi lakókkal készült interjúkból összeállított fejezetből viszont az derül ki, hogy hiába volt kicsi a hely vagy rossz a minőség, kiváltságnak számított az ide szóló lakáskiutalás, és voltak, akiknek életre szóló boldogságot jelentett, hogy itt lakhattak. A lakáshelyzet alakulásáról szóló részekből is kiderül, hogy a korábban épült lakótelepekhez képest itt sokkal változatosabbak voltak a terek, amelyek jobb kihasználását gardróbszekrények, beépített, felszerelt konyha vagy legalább főzőfülke, főzőszekrény segítette. Nem csoda, hiszen a tervpályázatra - ennek a részleteiről is bőven olvashatunk - pályamunkák tucatjai érkeztek. (A legtöbb építész fantáziáját persze a kétszintes lakások kategóriája mozgatta meg.) Aztán jött a házgyári program, és a kísérlet kísérlet maradt.
A disszertációszerűen - a laikus számára olykor túlzottan is - aprólékos kötetről nehéz volna állítani, hogy könnyed vagy csalogató módon szórakoztató, de a célközönsége szélesebb lehet, mint elsőre hinnénk. A politika-, gazdaság- és építészettörténeti kutatás együttműködése továbbmutat életmód-történeti felismerések felé, és természetesen árulkodik a társadalmi rendszerek önreprezentációs szándékairól is.
Budapesti Történeti Múzeum, 1956-os Intézet, Terc, 2011, 202 oldal, 4200 Ft
