Ami a külsőt illeti, valóban sokat javult a lap, persze volt is honnan, és hát van is még hová. Belül két szilárd pont maradt: a más lapok szépirodalmi terméséből válogató Szemle és a párját ritkítóan hasznos kéthavi Bibliográfia - érthető mindkettő megtartása, hiszen ezek már védjegyei lettek a lapnak. Ugyanakkor a mostani Szemle mintha kissé gyengébb lenne a megszokottnál, talán csak Keszthelyi Rezső verse lóg ki (felfelé) az összeállításból, miközben azért el kell ismernünk, hogy sokszínű az anyag, és ilyen-olyan elfogultságnak nyomát nem látni rajta.
Az új tematikus blokk ezúttal a gasztronómia és az irodalom mostanában feltűnő gyakorisággal szóba kerülő afférjával foglalkozik, ahogy a bevezető előre is bocsátja: meglehetősen tágan értelmezve, Krúdytól a gasztroblogokig, kissé hullámzó színvonalon (elárulom: ismét Krúdy nyer). Szintén most debütál a vitarovatnak szánt Közügy, a szerkesztők pedig rögtön bele is akarnak markolni az irodalmi élet mélyébe, de az olvasó lesz az, aki a végén keveset fog. Mintha se a tér nem lenne elegendő, se a vitakérdés - Miért nincs ma Magyarországon értékelő irodalmi kritika? - nem elég okos ahhoz, hogy igazi diskurzus bontakozzon ki. Merthogy van, mármint értékelő kritika, még ha nem is problémátlanul persze - amit a válaszolók lelkiismeretesen és a keretekhez képest alaposan próbálnak is megindokolni. Bizonyításnak meg ott van a szerencsésen renovált kritikarovat, ami épp olyan, mint a kritikai élet maga: néha affirmatív, néha polemikus, néha álmosító, néha izgalmasan elemző, sokszor bosszantó, de végső soron, egészében mégis olvasásra érdemes.
2012/1., 600 Ft
