Nos, ha kételkednének abban, hogy lehet-e még újat mondani e témáról, akkor ajánlanánk figyelmükbe a fiatal történész munkáját, aki sok tekintetben formabontó módon közelít tárgyához - ráadásul azzal az igénnyel, hogy a laikus nagyközönség számára is jól érthetővé, sőt élvezetessé tegye. Mindehhez persze némileg szűkítenie kell a fókuszt - nem foglalkozhat túl sokat a kor politikatörténetével, a végig a kommunisták által animált pártharcokkal, a fokozatos hatalomátvétel részleteivel - de még ennyire sem a nemzetközi környezet változásával. Annál nagyobb merítést jelentenek a könyv anyagában azok az új kutatási eredmények (nem utolsósorban saját tudományos munkájának gyümölcsei), melyek révén sokkal pontosabban érthetjük, hogyan is működött a folyton változó nevű és sokféle alárendeltségben dolgozó "ÁVO".
Müller leírásából pontosan kiderül, miként jön létre a fővárosi és vidéki politikai rendészeti osztályok összevonásával a Magyar Államrendőrség Államvédelmi Osztálya (a voltaképpeni ÁVO), s mint lesz ebből két év múlva, a még mindig a Belügyminisztériumnak alárendelt Államvédelmi Hatóság (ama bizonyos BM ÁVH). 1949/50 fordulójára fejlődik ki a gyakorlatilag minisztériumi rangú (formálisan csak a Minisztertanácsnak alárendelt) önálló ÁVH, amit Péter Gáborék letartóztatása után folyamatosan visszaintegrálnak a Belügyminisztériumba - azzal az örvendetes eredménnyel, hogy a bekebelezett ÁVO gyakorlatilag ÁVH-s minisztériummá változtatja a belügyet. Közismert legenda (amit amúgy a Péter-ügy megkreálása során maguk Rákosiék kezdtek terjeszteni), hogy az ÁVH afféle állam volt az államban, mely (párt)kontroll és ellenőrzés nélkül működött. Márpedig a Müller által publikált esetekből is nyilvánvaló, hogy a legfelsőbb pártvezetés, így Rákosi szorosan rajta tartotta kezét az ÁVH működésén, amelynek napi munkáját is instruálta sajtpapírokra írt üzenetekkel. Arról most nem is szólnánk, hogy amikor úgy gondolta, gond nélkül fejezhette le a hatóságot, s állíthatott másokat az élére.
A szerző nem feledkezik meg arról sem, hogy afféle hosszabb-rövidebb miniportrékban jellemezze a szerv vezetőit - mindenekelőtt Péter Gábort, a szabósegédből lett magyar Cseka-főnököt, aki - persze Rákosiék és talán szovjet tartói jóvoltából - páratlan karriert futhatott be. Egészen 1953. január 3-ig, amikor (vendéglátója, Rákosi, Farkas Mihály és utóda, Piros László jelenlétében) megbilincselik, egyszer s mindenkorra véget vetve regényes pályafutásának. A könyvből az is kiderül, hogy Péter páncélszekrényében megtalálták féltve őrzött kincseit is: öt, amúgy indexen lévő Nyirő József-regényt.
Ráadásul Müller munkája nyomán az eddigieknél is világosabb lesz, hogy még Péter számára is évekbe telt, míg teljesen maga alá gyűrte a politikai rendőrséget - mindenkori konkurensei jobb esetben diplomáciai kiküldetésbe kerültek (mint Tömpe András), vagy éppen az egymást követő tisztogatási hullámoknak estek áldozatul (mint Rajk, Pálffy, Sólyom és mások). És persze az is nyilvánvalóvá válik, hogy Péter bukásának dacára a szerv rendületlenül folytatta működését - a forradalomig még hátralévő szűk négy évben már létrehozója nélkül. Ám Müller megjegyzései szerint pusztán az a tény, hogy az ÁVH behálózta az országot, még nem jelentette azt, hogy hatékonyan is működött. Miközben 1953 végén még a felnőtt lakosság húsz százalékáról vezettek kartotékot, a zömmel hevenyészve kiképzett állomány munkájában nem kevés kivetnivalót leltek gazdáik (aminek azután majd 1956 őszén lesznek következményei).
Végezetül Müller érdeméül kell feljegyeznünk, hogy bár a lehetőség kínálta magát, könyve nem alakul át horrorsztorivá - habár több ismertetett dokumentumból nagyon jól kihüvelyezhető, milyen brutálisan bántak a gyanúsítottakkal. Ehelyett számos korfestő jellegű, szinte anekdotikus sztorit kapunk - például Kádár János szinte regényes körülmények között zajlott letartóztatásáról, a Dunán úsztatott rejtélyes kémdobozokról, no és az 1954-es magyar-angolról tudósító riporterek lehallgatott telefonjairól. S ha már itt tartunk, meg kell említeni a jól összeválogatott képanyagot - az ÁVH balalajkaegyüttesének Mosonyi utcai fellépését megörökítő fotó láttán például joggal vélhetjük úgy: ebből ezért még kaphattunk volna némi repetát is.
Jaffa, 2012, 240 oldal, 3150 Ft
