Hány sajtpapír az élet?

Müller Rolf: Politikai rendőrség a Rákosi-korszakban

Könyv

Gondolnánk, már éppen elég könyv, tanulmány, pamflet, visszaemlékezés és mélyinterjú készült a magyar sztálinista rezsim kiépüléséről és nélkülözhetetlen kellékéről, a sommásan csak ÁVO-nak nevezett politikai rendőrségről.

Nos, ha kételkednének abban, hogy lehet-e még újat mondani e témáról, akkor ajánlanánk figyelmükbe a fiatal történész munkáját, aki sok tekintetben formabontó módon közelít tárgyához - ráadásul azzal az igénnyel, hogy a laikus nagyközönség számára is jól érthetővé, sőt élvezetessé tegye. Mindehhez persze némileg szűkítenie kell a fókuszt - nem foglalkozhat túl sokat a kor politikatörténetével, a végig a kommunisták által animált pártharcokkal, a fokozatos hatalomátvétel részleteivel - de még ennyire sem a nemzetközi környezet változásával. Annál nagyobb merítést jelentenek a könyv anyagában azok az új kutatási eredmények (nem utolsósorban saját tudományos munkájának gyümölcsei), melyek révén sokkal pontosabban érthetjük, hogyan is működött a folyton változó nevű és sokféle alárendeltségben dolgozó "ÁVO".

Müller leírásából pontosan kiderül, miként jön létre a fővárosi és vidéki politikai rendészeti osztályok összevonásával a Magyar Államrendőrség Államvédelmi Osztálya (a voltaképpeni ÁVO), s mint lesz ebből két év múlva, a még mindig a Belügyminisztériumnak alárendelt Államvédelmi Hatóság (ama bizonyos BM ÁVH). 1949/50 fordulójára fejlődik ki a gyakorlatilag minisztériumi rangú (formálisan csak a Minisztertanácsnak alárendelt) önálló ÁVH, amit Péter Gáborék letartóztatása után folyamatosan visszaintegrálnak a Belügyminisztériumba - azzal az örvendetes eredménnyel, hogy a bekebelezett ÁVO gyakorlatilag ÁVH-s minisztériummá változtatja a belügyet. Közismert legenda (amit amúgy a Péter-ügy megkreálása során maguk Rákosiék kezdtek terjeszteni), hogy az ÁVH afféle állam volt az államban, mely (párt)kontroll és ellenőrzés nélkül működött. Márpedig a Müller által publikált esetekből is nyilvánvaló, hogy a legfelsőbb pártvezetés, így Rákosi szorosan rajta tartotta kezét az ÁVH működésén, amelynek napi munkáját is instruálta sajtpapírokra írt üzenetekkel. Arról most nem is szólnánk, hogy amikor úgy gondolta, gond nélkül fejezhette le a hatóságot, s állíthatott másokat az élére.

A szerző nem feledkezik meg arról sem, hogy afféle hosszabb-rövidebb miniportrékban jellemezze a szerv vezetőit - mindenekelőtt Péter Gábort, a szabósegédből lett magyar Cseka-főnököt, aki - persze Rákosiék és talán szovjet tartói jóvoltából - páratlan karriert futhatott be. Egészen 1953. január 3-ig, amikor (vendéglátója, Rákosi, Farkas Mihály és utóda, Piros László jelenlétében) megbilincselik, egyszer s mindenkorra véget vetve regényes pályafutásának. A könyvből az is kiderül, hogy Péter páncélszekrényében megtalálták féltve őrzött kincseit is: öt, amúgy indexen lévő Nyirő József-regényt.

Ráadásul Müller munkája nyomán az eddigieknél is világosabb lesz, hogy még Péter számára is évekbe telt, míg teljesen maga alá gyűrte a politikai rendőrséget - mindenkori konkurensei jobb esetben diplomáciai kiküldetésbe kerültek (mint Tömpe András), vagy éppen az egymást követő tisztogatási hullámoknak estek áldozatul (mint Rajk, Pálffy, Sólyom és mások). És persze az is nyilvánvalóvá válik, hogy Péter bukásának dacára a szerv rendületlenül folytatta működését - a forradalomig még hátralévő szűk négy évben már létrehozója nélkül. Ám Müller megjegyzései szerint pusztán az a tény, hogy az ÁVH behálózta az országot, még nem jelentette azt, hogy hatékonyan is működött. Miközben 1953 végén még a felnőtt lakosság húsz százalékáról vezettek kartotékot, a zömmel hevenyészve kiképzett állomány munkájában nem kevés kivetnivalót leltek gazdáik (aminek azután majd 1956 őszén lesznek következményei).

Végezetül Müller érdeméül kell feljegyeznünk, hogy bár a lehetőség kínálta magát, könyve nem alakul át horrorsztorivá - habár több ismertetett dokumentumból nagyon jól kihüvelyezhető, milyen brutálisan bántak a gyanúsítottakkal. Ehelyett számos korfestő jellegű, szinte anekdotikus sztorit kapunk - például Kádár János szinte regényes körülmények között zajlott letartóztatásáról, a Dunán úsztatott rejtélyes kémdobozokról, no és az 1954-es magyar-angolról tudósító riporterek lehallgatott telefonjairól. S ha már itt tartunk, meg kell említeni a jól összeválogatott képanyagot - az ÁVH balalajkaegyüttesének Mosonyi utcai fellépését megörökítő fotó láttán például joggal vélhetjük úgy: ebből ezért még kaphattunk volna némi repetát is.

Jaffa, 2012, 240 oldal, 3150 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát. 

Kinek a bűne?

A kormánypárti média azzal igyekszik lejáratni egy Tisza párti önkéntest, hogy korábban pornófilmekben szerepelt. A kampány morális természetű, a nőt bűnösnek és erkölcstelennek állítja be, s persze ezt vetíti rá a pártra is.