Poeta.doc

Hűtőharmat és plafonég

Könyv

Sajó László: Vesztelek végleg

földszint nem alagsor fent csövek

két oldalt anyánkba karolva

öcsém én temetési jövet

ELHUNYTAK ÁTVÉTELE hol van

 

ELHUNYTAK HOZZÁTARTOZÓI

nyíl folyosó a váróterem

öcsém bemegy kijön majd szólni

fognak korán érkeztünk de nem

itt kimegyünk hátsó bejárat

sitt szemét kidobott kacatok

egy műanyag ruháskosárban

s vár előkészítve a halott

 

ajtó nyílik felszegett feje

nyaka a test sarokba tolva

tíznapos fehér ing fekete

zakó nyakkendő megnőtt orra

 

haja is anyám simogatja

csak a haját öcsém is én is

hűtőharmatos betakarva

anyám sír a fiai nézik

 

fedett fémkocsi ebben tolták

megmutatni a levegőre

hunyt szem sötétségre nyitott száj

nézem látom mi lesz belőle

 

nem tettük be a fogát anyám

búcsúzik nem lehetett zokog

hűtősegéd az ajtóban áll

látott sok hullát síró rokont

 

megyünk simogatom még egyszer

csak a haját hozzá nem érek

nyitott szájjal felszegett fejjel

feszül apám a plafonégnek

 

válltömés nagy rá a zakó és

melléig fehér lepedőben

még megmutatja az ajtórés

örökre eltűnik előlem

 

azt még szerettem volna látni

ahogy tolnak a kemencébe

minél tovább tartson sokáig

míg szem elől vesztelek végleg

 

a folyosón a csövek alatt

vissza támogatjuk anyánkat

temetési főpróba halott

vagy itt hagyunk nincs ki feltámad

 

rosszabbra számítottam mondja

öcsém én is és kiiszom a

pálinkát érett szín de ott van

a teraszos napozás nyoma

 

apám foteljában elaludt

anyám ruhám kirakta szépen

és földbe kísérjük a hamut

én az ingében cipőjében

2016. november 13.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tudjuk, hogy meghalunk, de a költészettől újra és újra megtudjuk. Sajó Lászlónak e téren jelentős érdemei vannak. Már a Halálom fogadóóráján szellemes gondolatkísérlete is arról szólt, húsz éve, hogy vajon milyen napra esik majd a költő halála, milyen körülmények között kerül – illetve nem került eddig – rá sor: „szopom anyám mellét fogat mosok mozgólépcsőn utazok” stb. A szöveg tanúsága szerint a beszélő mindeddig nem jutott be a halál ügyfélfogadására, de a gyanútlanul pepecselőnek tűnő utolsó előtti és a brutális utolsó sor által előrevetített jövőben mégis van valami lidérces: „körmömmel megtisztítom a kockakövek réseit / ahogy húznak hajamnál fogva kifelé.

A vers még ezzel együtt is komolytalan egy kicsit, de ha a költő a saját elmúlásáról ír, a legtöbbször muszáj is ironikusnak lennie, mert különben könnyen felüti fejét az önsajnálat – lehet, hogy épp ennek megelőzésére kell az a sok ősz a versekbe.

És halál helyett még mindig lehet azt mondani, hogy temető. Vagy temetés. Sőt, Tóth Krisztinának A világ minden országa című nagy verse például konkrétan a hamvasztás körüli kiábrándító ügyintézés leírása révén szól a halálról: jellemző, hogy a szövegben a lírai én nagymamáját először a személytelenül prózai „elhunyt” szóval illetik.

Sajó Amikor nagyanyja sírját kereste című, 2003-ban megjelent verse a temetői szerencsétlenkedésnek azt a mintaszerű koreográfiáját viszi színre, amelyet valószínűleg minden olvasója jól ismer. Bár a vers utolsó sora idézi a temető bejárata fölötti feliratot – „FELTÁMADUNK” –, természetesen nincs happy end: a sír végül nem lesz meg, és a főszereplő-narrátor végül elrágcsálja a rózsát (amelyet papír és zöld nélkül vett, hiszen „halottnak lesz”), miközben a buszra vár.

Érdekes, Tóth Krisztina verse is a városi forgalom képének a felidézésével ér véget: „autók dudáltak és jött egy biciklis, kikerült, / a por a bőrön át lassan a szikkadt szívre ült, / két óra múlhatott, mikor tudtam, még mindig égett – / Mentem valahol az Auchan mögött, / hogy megtaláljam a HÉV-et.” Úgy látszik, a modern Orpheuszok tömegközlekedéssel térnek vissza az Alvilág kapujából.

Sajónál a dolgok az aszfaltangyal című kötetben olvasható Apám a fotelban című verssel fordultak komolyra. A költemény egy leépülő, beteg apáról szól, akit meglátogat a fia, de alig tudnak szót váltani: „Most megyek az állomásra, apám. / Arcom az arcához, erek lötyögnek a nyakán, / hozzáérek szeplős, májfoltos, ekcémás kezéhez, / becsukom az ajtót, alszik, fel se ébredt.” És ez a vers is a közlekedés képével ér véget, csakhogy most a gépesített távolodás mozzanatát ellenpontozza az édesanya által csomagolt étel érthető, de valahogy mégsem helyénvalónak érzékelt, barbár elfogyasztása: „Nem vagyok éhes, de alighogy elindult a vonat / zabálok, dobálom ki a csirkecsontokat.”

A Vesztelek végleg tavaly februárban jelent meg a Jelenkorban két másik verssel együtt. Az első, november elsejére datált darabban (Szieszta) még él az apa, de már kórházban van, pelenkázásra szorul, a másodikban (Új hely) meg is hal, a harmadikban pedig már a hamvasztás előkészületei folynak.

A vers többszólamú, a költői monológot feliratok nagybetűs szövege és beszédfoszlányok dőlt betűs idézetei szakítják meg: a lírai én tehát nem magányos, de valahogy mindenen kívül marad. Mintha tejüveg mögül érzékelne mindent, ami nem közvetlenül a halott apával függ össze, míg a megnőtt orrot, a „hűtőharmatot” és a „plafoneget” – e két utóbbi kifejezés már önmagában meg tudna tartani egy-egy verset – annál élesebben látja. Az utolsó kép a temetési menet: „a hamu sírba kísérése”. A családtagok előbb-utóbb feltehetőleg majd most is buszra vagy vonatra szállnak, de az utolsó út felidézése után nem illenének a versbe az utolsó utániak. Elég, ha a műszubjektum fehér inge világít.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Levél egy távoli galaxisból

Mészáros Lőrinc olyan, mint a milói Vénusz. De már nem sokáig. Ő sem valódi, s róla is hiányzik ez-az (nem, a ruha pont nem). De semmi vész, a hiány pótlása folyamatban van, valahogy úgy kell elképzelni, mint a diósgyőri vár felújítását, felépítik vasbetonból, amit lecsupáltak a századok. Mészáros Lőrincnek a története hiányos, az nem lett rendesen kitalálva.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.