Könyv

A halál egyszerű gépezete

Yishai Sarid: Az emlékezés szörnye

Kritika

Vajon látja-e időnként pszichiáter azokat az embereket, akik az egykori német haláltáborokban a látogatókat kalauzolják? Lelkileg nagyon megterhelő lehet feldolgozni a turisták reakcióit. Az izraeli Yishai Sarid (Jisaj Szarid) regényének történész-idegenvezető elbeszélőjét legalábbis bántja, hogy amíg beszél, a diákok a telefonjukat babrálják. 

Vagy amikor hallja, hogy a hazájából jött gyerekek arról sugdolóznak a kemencék funkcióját megismerve, hogy nekik is ezt kellene tenni otthon az arabokkal. „Bemutatjuk nekik a halálnak ezt az egyszerű gépezetét, amelyet bárhol és szinte bármikor újra működésbe lehet hozni, és ez gyakorlatias gondolatokat ébreszt bennük, még gyerekek, ez természetes, nehéz megállniuk, a felnőttek pontosan ugyanezt gondolják, csak ők hallgatnak” – magyarázza főnökének, a Jad Vasem Intézet elnökének.

A regény az elnöknek írt jelentés. Azért készült, mert a haláltáborok kalauza valamilyen hibát követett el, ami után elvárják, hogy magyarázatot adjon tettére. Ő leírja minden fontosnak tartott emlékét, gondolatát, érzését, tettét, ami ehhez a munkához köti. A könyv végéig nem tudjuk meg, pontosan mi történt, de az olvasónak egyszer sem támad kedve a könyv végére lapozni: épp elég szörnyű és különös az is, amit megismerünk az idegenvezető életéből.

Katonaviselt férfi, harckocsizó volt, aki az egyetemen óvakodott a modern történelemtől, amelyet óriási erővel zubogó, félelmetes víz­esésnek látott. Már házas emberként, gyakorlati megfontolásból, a jobb megélhetés reményében választotta mégis a soát kutatási területének. A megsemmisítés módszereit tanulmányozta, így került a posztjára, ahol kevés szóval, mindenki számára érthetően kell szemléltetnie az eseményeket. Ahhoz, hogy a munkáját még jobban végezhesse, továbbkutat a helyszíneken. Igyekszik megérteni a halálgyár működtetőinek motivációit, akik egy idő után teljes emberi valójukban állnak előtte. Meglátja, mennyi minden múlt azon, hogy a gyilkosok tisztában voltak a pánikba esett tömeg viselkedésével. Átérzi az áldozatok sorsát, azokét a túlélőkét is, akik megalkudtak a bajban, hogy mentsék az életüket. De magára marad a tökéletes átérzés döbbenetében, és úgy jár, mint Kafka éhezőművésze. Senki sincs tisztában azzal, mennyire beleadja a munkájába szívét-lelkét. Az érzéketlenség vagy a képmutatás láttán egyre gyakrabban hagyják el a száját saját, privát gondolatai, amivel olykor megbotránkoztatja hallgatóságát. Szembesíti őket emberi gyöngeségeikkel, amelyek most, egy biztonságos világban nem látszanak.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.