Könyvmelléklet

Hollók, mórok, medvék

Michel Pastoureau: A fekete: egy szín története

Könyv

A francia művelődéstörténész 2008-ban írt s akkoriban nagy sikert aratott munkája letehetetlen olvasmány - de furcsa módon nem feltétlenül a főszöveg, hanem az apró lábjegyzetekben odavetett információk miatt. (Többek közt innen értesülhetünk az örököskaka - avagy libafos - színű ruhák rövid életű divatjáról is.)

A korábban többek közt a kék szín és a csíkos mintázat történetét megíró történész és címertanász hihetetlenül gazdag és izgalmas kultúrtörténeti apparátust mozgat meg, és ez feledteti, hogy néha ismétli önmagát, s hogy szükségtelenül kitér a kék szín valóban érdekes történetére is. (Sajnos az egyként kiváló fordítást lerontja, hogy Seláf Levente ragaszkodik az x. dátum "magasságában" kifejezéshez.)

A könyv alapvetése (és egyben felépítése) viszonylag egyszerű: a feketének nevezett szín jelentéseinek és szimbolikáinak változásait vizsgálja az európai társadalmak (leginkább a francia) változásának fényében. Elsősorban azért, hogy rámutasson: a kulturális relativizmusból kiindulva sosem érthetnénk meg, hogy például (egy hazai, a könyvben nem említett példánál maradva) miért szerepelt Mátyás címerpajzsán a holló - amely nem csupán a legokosabb madár, hanem a skandináv mitológia kiemelt alakja, melynek továbbélését például a Berthram név is jelzi. Vagy hogy milyen megfontolások vezérelték az eretnekséghez akkoriban közel álló kamalduliak (fehér) és az elismert bencések (fekete) rendi ruhájának színválasztását, miként vált a bűn(össég) feketéjéből az erő, majd az erény színe, és miért van az, hogy a ma eladott női (egyébként csak a 13. századtól kezdve használt) alsóneműk többsége fekete színű.

Meglepő, hogy a korai középkorban még nem a duális (fekete versus fehér) rendszer dominált, hanem egy színháromság, a fekete-fehér-vörös (a szerző szerint ezt a triászt ismerhetjük fel Piroska vagy Hófehérke meséjében is), ahogy az is, hogy miként lépett ki a vörös ebből a körből. Egyébként is, mikortól beszélhetünk a feketeség pontos fogalmáról? Pastoureau etimológiai példákat sorol fel arra, hogy kezdetben - akár az eszkimók hóval kapcsolatos kifejezései esetében - a feketének csak matt és fényes változatát ismerték, sőt, inkább hasonlatokkal közelítettek a jelenséghez (egy ilyen hasonlat vitte át a szaracénokra is a mór nevet), és arra, hogy a lilát és a kéket is a subniger (a fekete alatti) színek közé sorolták. Érdekes kérdés, hogy mikortól tudtak egyáltalán tartós fekete ruházatot készíteni (tökéleteset csak a 17. századtól, a gubacstinta állandó alkalmazásától kezdve), avagy rendes fehéret előállítani. Még érdekesebb, hogy csak az 1770-es évek közepén vált elfogadottá a festők által már korábban alkalmazott színelmélet mai képlete (korábban ez hat színből, a feketéből, a fehérből, a pirosból, a sárgából, a kékből és a zöldből állt), miként az is, hogy a fekete-fehérben nyomtatott kiadványokban (elsőként egy állatmese-gyűjteményben) megjelenő metszetek miként változtatták meg a képnézési stratégiákat.

De mindez nem változtat azon, hogy az ördög éjszakai állatai (kígyók, békák, macskák, denevérek) és más fekete színű lények (a vaddisznó, bakkecske) még ma is atavisztikus félelemmel töltenek el bennünket. Bár a kötet izgalmas, ritkán reprodukált illusztrációit elnézve még mindig jobb a paráznaságot szimbolizáló fekete medvével találkozni az erdőben, mint a szerzőnek azt a felvetését elfogadni, hogy protestáns gazdasági körök két évtizedig megakadályozták, hogy a mozikban a fekete-fehér mellett színes filmeket is vetítsenek.

Fordította: Seláf Levente. Kalligram, 2012, 288 oldal, 3990 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.