Abszurdnak, groteszknek lenni a legkönnyebb a világon. Minden másmilyen kicsit, de közben minden tök ugyanolyan. Na, de itt Kelet-Közép-Európában? Itt is könnyű groteszknek lenni? Itt, ahol minden eleve az? Ahol minden majdnem olyan, csak kicsit mégis másmilyen. Mindig kicsit tágabban értelmezett, kicsit mindig váratlan. Nekem persze gyanús az egész világ, nem csak Kelet-Európa. Mindazonáltal nagy életi és irodalmi groteszkek szülőhelye mégis ez; ha valaki Prágából vagy Varsóból vagy Budapestről jött, és mondjuk az elmúlt ötven-hatvan évben viselt dolgairól beszél, igen nagy valószínűséggel azt mond, amit akar - aligha bír túlozni. Ilyenformán nem is biztos, hogy az a tuti módszer Jáchym Topol fogyasztásakor, hogy megpróbáljuk a (szöveg)testből kihámozni a lelket. Hogy eldobom, ami abszurd, s ott marad a mag, hogy mit akar. Mert az eredeti könnyűségből fakadóan ott munkál a kétség, hogy a felhasznált "műfaji" elemek nem véletlenül arra szolgálnak-e, hogy kisegítsenek minket a szükséges ismeretek hiányában, vagy meglöknének jótékonyan, amikor épp visszacsúsznánk az árok túlsó partjáról. Hogy biztosan mint szolgahadról kell lekicsinylően szólnunk a dramaturgia, a környezetismeret segédcsapatairól, nem a hős hírvivőknek kijáró ünnepléssel kell inkább őkelméket fogadnunk. Topolnál szinte hétszentség, hogy a Folytassa, Cleo valahonnan Észak-Európából szalajtott rabszolgájának van igaza, aki mikor a rómaiak traktáján először találkozik a "híres banánnal", beleharap kíváncsiságtól fűtve, ám keserves pofával csalódik. Mondják neki az értők, tán hámozná meg előbb. Vagy úgy, értem, és meghámozza, ismét beleharap. Ezúttal a héjába, s csettint: így már valóban finomabb sokkal.
Topol futását az árvaházban kezdő hőse, Ilja a helyben kimért véres, taknyos, az ember összes s(z)arával kikent szenvedések teknőjéből menekülve (távozva inkább) egy rémesebb mátrixban találja magát, közelmúltunk vagy aligmúltunk sártekéjén, ahol páncélos hadosztályok tapossák a haza földjét, de ahol (valahol) léteznie kell az otthonnak is. Okkal kérdezné bárki, melyik otthonnak, hisz már magát az árvaházat is Otthon otthonnak hívták... De nem itt is arról lehet szó, mint a banánnál? Hogy mi is az igazi? Hogyan dönthetünk bármiről is, amikor körülöttünk minden majdnem olyan. Minden majdnem van. Mi van akkor mivelünk? Mi majdnem milyenek vagyunk? Majdnem rómaiak vagy majdnem banán? Nem jobb-e véletlenül nekünk is a héjunk - mindenesetre a világ azt fogyasztja, arra kíváncsi.
Ilyenformán Topol lendületesen előadott (Koloszár Péter szokottan színvonalas fordításában) bolyongása e majdnem olyan világban maga a nekünk kimért élet: jövünk-megyünk, és nézünk, mint a moziban, néha mintha fájna is, de túléljük a végéig. Tehát ne hagyjuk megtéveszteni magukat afféle műfaji címkéktől, akkor járunk a helyes úton, ha a Kátrányt sültrealista prózának olvassuk.
Fordította Koloszár Péter. Kalligram, 2009, 264 oldal, 2600 Ft
