A szerzőnek az elmúlt tizennégy évben több verseskötete és egy kisregénye jelent meg, de közismertté személyes hangvételű retrókislexikonával, a Szivárvány Nagyáruházzal vált, amely a hetvenes-nyolcvanas évek hazai tárgykultúrájának/kulturálatlanságának állított emléket. A gazdagon illusztrált, kellemes kötetben Poós akkora szeretettel és lelkesedéssel dédelgette az olyan jelentéktelen vagy éppen kimondottan szánalmas korabeli tárgyakat, mint a kacsintós pénztárca vagy a Fa szappan, hogy azok valóban "főhőssé", azt ne mondjam, "kultikussá" váltak.
De amíg az előző kötet alapját a saját élmények jelentették, az új könyvben hosszú évek könyvtári kutatómunkája látható. Poós nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy 1946-ba utazzon vissza. A nulladik évbe. Amikor mai tudásunk szerint már minden eldőlt, mégis szeretnénk azt hinni, másképp is történhetett volna. Az alkony fokozatai azonban nem színes ajándékkosár, hanem regény. Ám a szerző részletek iránti lelkesedése miatt nem csak regény, kötéltánc is.
A szétlőtt város, a kiégett házak, a törmelékhegyek ellenére Budapest 1946-ban volt a legszínesebb - legalábbis a közönséget illetően. Ha elolvasunk bármilyen visszaemlékezést, korabeli újságcikket, de elég egy zsánerkép, olyan érzésünk támad, hogy erre a köztes szükségállapotra hiába telepszik a jövő árnyéka, igazán jellegzetes alakjai Rejtő Jenő mellényzsebéből bújtak elő. Természetesen Poós fantáziáját is ez az "állatsereglet" mozgatta meg, főhőse olyan figura, akinek a felbukkanását és működését kizárólag egy ilyen mesevilágban lehet elképzelni. Unden Gábor nemcsak jómódú zsúrfiú, de a berlini olimpia úszóbajnoka is, aki ráadásul Dél-Afrikában dekkolt az ostrom idején - diplomata apjának köszönhetően. Unden hazajön, nem hisz a szemének, de mintha nem nagyon rázná meg a látvány. Úszóedzéseket tart, ténfereg, unatkozik. Belép pártba, szektába, röplapozik, de ami a legfontosabb, egy csinos nő és az eltűnt idő (a gyermekkor) nyomába ered. Mindez igencsak irritáló alapállás egy olyan korszakban, amikor kiskamaszokból lettek családfenntartók, kemény férfiak, hiszen a harmincéves főszereplő úgy viselkedik, mint egy gimnazista az érettségi előtt, s természetesen úgy véli, első látásra beleszeretett a titokzatos nőbe. De mindezek után, hiába köszöntenénk a kedves olvasót a rózsaszín szalonban, a szalonspiccből nem lesz mámoros leittasodás. Poóst nem igazán érdekli a különös románc, a lányról csak adatokat tudhatunk meg, valódi érzelmei is titokban maradnak. Míg Undennek legalább "melák ufó-karaktert" ad a szerző, Malek Sophie figurája semmilyen.
Kár értük, mert noha teljesen más lehetett az alkotói szándék, Az alkony fokozatai első nekifutásra mégiscsak egy nagy-nagy love story ígéretével kecsegtet. Ám e tekintetben a szerző adósunk marad. Poós szinte minden energiáját a regény mérnöki pontosságú megszerkesztésére, a különös évjárat atmoszférájának megteremtésére fordította, ezt sikerült is elegánsan megoldania - létrehozott egy Umberto Eco műveihez hasonlítható, játékos konstrukciót, ami könyvének a lényege. Ráadásul elrejtett egy rakás olyan dolgot - a "Ruszkik haza!" graffititől Indiana Jonesig -, amelyek csak 1946 után váltak aktuálissá, mégis korhűnek érezzük őket. Annál inkább, mert elbeszélésmódja sokkal inkább az akkori "polgári stílust" idézi, mint a hazai irodalomban oly divatos "kikacsintósdit".
Ha felsorolnám a könyv egyéb vonatkozásait, joggal gondolhatnák, hogy "akasztott emberen kívül minden van benne". Különben meg van benne akasztott ember is, sőt egyebek mellett olyan merész képzettársítás, amely az ókori Mithras-kultusz és a magyar arisztokrácia között állít fel párhuzamot. De mivel mindig akad logikus magyarázat, és nem kuszálódnak össze a szálak, a sok-sok "apróság" egységes képpé formálódik. És ez annak ellenére élvezetessé teszi a könyvet, hogy hősei cseppet sem rokonszenvesek.
Kalligram, 2006, 2200 Ft
