Könyv

Isten barma

Cormac McCarthy: Isten gyermeke

  • Sári B. László
  • 2017. augusztus 27.

Könyv

Cormac McCarthy ma talán az egyetlen valamirevaló kortárs amerikai prózaíró, aki nem kimondottan aktuális témákkal foglalkozik.

Mintha ellene menne a könyvpiac és az egyetemi írásoktatás alapvetésének, miszerint a kortárs olvasót az önimádat kultúrájában kizárólag önmaga – és a javarészt a vizuális média teremtette közvetlen környezete – érdekelheti, s ezért, már csak financiális megfontolások miatt is, a kortárs szerző a kortárs olvasónak ír a kortárs olvasó világáról. McCarthyt nem ez érdekli, hanem – legalábbis az 1973-as, magyarra 2017-ben lefordított Isten gyermekét megelőző Outer Darktól fogva – az ember maga. Ami témának nem kevés, ambíciónak sok. Ugyanis McCarthy azóta szinte kivétel nélkül olyan regényeket ír, amelyeknek egyrészt központi témája ez az egzisztencialista értelemben vett, végtelenül magányos, számkivetett „ember-mivolt”, és amelyekben végletekig lecsupaszított, a lét minimumán tengődő szereplők hadakoznak saját sorsukkal és szenvedélyeikkel. Hogy az elidegenedés magánya és a csupasz tárgyi valóság részletei között mi az összefüggés, az egyrészt nem mindig világos, másrészt regényről regényre változik. McCarthy majd’ minden szövege kellemetlen olvasmány, ám ő maga – különösen, ha angolul olvassa az ember – átkozottul jó író benyomását kelti.

A szerző életművének késői darabjai nálunk (is) ismertebbek, köszönhetően egyrészt a belőlük készült filmváltozatok megérkezésének, másrészt a Magvető eltökéltségének, hogy McCarthy meglegyen magyarul. Ami a szerző formátumát tekintve rendben is van, a kérdés csak az, hogy milyen lesz a magyar McCarthy az amerikaihoz képest. A Magvető eddigi erőfeszítései alapján úgy tűnik: teljes, még ha kissé összevissza is. Egyrészt elérhetők már az eddigi „főművek”: megvan az eddigi legjobb, a Véres délkörök; a határvidék-trilógia darabjai; a filmsikerek miatt a Nem vénnek való vidék és Az út; valamint a forgatókönyvnek készült A jogász.

Az Isten gyermekével a kiadó most egyet visszalép, és nem csak az időben. Ez a regény ugyanis joggal értelmezhető kísérletként, McCarthy életművének tematikusan meghatározott egységei közötti átmenetként: ez az utolsó az Appalache-hegység déli vidékein játszódó korai művek közül, és már megelőlegezi az erőszak esztétikáját (vagy az erőszakot mint esztétikát), mely a Véres délkörökben jut el tetőpontjára, a trilógiában nyeri el történeti ívét, és nagyjából Az út című regényben kap szentimentális színezetet (Szilasi László joggal használta a „fekete giccs” kifejezést a magyar változatról az ÉS-nek írott kritikájában).

Mint átmeneti a szerző korai írói korszakát lezáró regény, az Isten gyermeke akár érdekes is lehetne, ha színvonala megütné a későbbi művekét. Azonban a történet túlságosan is egyszerű: Lester Ballard „Isten gyermeke, talán épp úgy mint te”, aki folyamatosan elveszti kapcsolatát a helyi közösséggel: szülei már nem élnek (apja a helyi klán egyik rivális bandájának tagja volt, majd felakasztotta magát), ingatlanát elárverezik, ellenállásának pedig egy puskatussal a halántékra mért ütés vet véget („soha többet nem bírta utána normálisan tartani a fejét”). A vidéken való kóborlása során egy szeretkező párra lel, könnyít magán. Majd egy halott párra lel. Megint. A következő párt már ő öli meg. Elvadult, szexuális ragadozó válik belőle, aki áldozatai pénzén öltözteti fel őket fantáziája tárgyaivá. Elfogják, lincselő tömeg szabadítja ki, hogy kiszedje belőle, hova rejtette a testeket. Elmenekül, elfogják…

McCarthy mintha maga sem tudná, hogyan lehet egy ilyen történetet elbeszélni. Az elbeszélés a harmadik és a beazonosítatlan első személyű, korlátozott elbeszélők között ingadozik, akik sorról sorra halmozzák egymásra az isten barma történetének részleteit, a jogfosztottsággal kezdődően a kiszolgáltatottságon át a kegyetlenkedés legapróbb momentumaiig – minden rendszer, kitapintható szándék, eszmei elképzelés vagy formai tervezet látható jele nélkül. Az eredmény pedig egy irodalomtörténészi, filológusi érdeklődésre számot tartó mű: a kiváló szerző kevésbé sikerült alkotása, amely talán betekintést enged az írói pálya alakulásába és fejlődésébe, ám „szórakoztató” vagy „komoly” olvasmányként könnyűnek találtatik. Az ember azzal az érzéssel teszi le a könyvet, hogy ezt nemcsak magyarul volt kár kiadni a szöveg születése után több mint negyven évvel, de annak idején szerzője is dolgozhatott volna még rajta, mielőtt elküldi a kiadónak.

Véleményem szerint kimondottan árt a magyar McCarthynak az Isten gyermekének magyar változata. Ha mégis van, ami menti a könyvet, akkor az a fordítás minősége. McCarthyt joggal tartják az angol (amerikai) irodalmi nyelv Faulkner utáni legjelentősebb megújítójának, s a korábbi fordítók közül egyedül az Átkelést jegyző Totth Benedek igyekezett McCarthy nyelvét magyarul is megteremteni, több-kevesebb sikerrel. Morcsányi Júlia magyar szövegével vigasztalódhat némileg az olvasó, mert a fordító ügyesen oldja meg a hétköznapi nyelvhasználat grammatikai aberrációi­ból irodalmivá avanzsált mondatszerkezetek legtöbb dilemmáját. A fordító megtalálásával kellett volna McCarthy magyar irodalmi brandépítésébe belekezdeni.

Fordította: Morcsányi Júlia. Magvető, 2017, 208 oldal, 2999 Ft

Neked ajánljuk

Amatőr, archív

A borító tipográfiája és grafikai megoldásai édes-vegyes emlékeket ébreszthetnek az ötven fölötti hallgatókban. A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat az 1970-es évek végétől jelentetett meg hasonló kiszerelésű válogatásalbumokat olyan zenekaroktól, amelyeknek addigra 4–5 nagylemezük volt.

Mögötte fájdalom

A fiatalon eltávozó művész (1879–1920) minikiállítását a Magyar Nemzeti Galéria a halálának 100. évfordulóján készült bemutatni, a tárlatot nagyrészt egy magángyűjtő adományára, illetve új vásárlásokra alapozták. 

Prüntyögés és pátosz

Egyre több a kortárs magyar dráma, legalábbis a függetleneknél és a budapesti main­stream színházak stúdiói­ban, és egyre látványosabb az a tendencia, hogy a szerzők, dramaturgok, rendezők a színház, és nem az irodalom felől érkeznek (ami nem jelenti azt, hogy adott esetben a darabjaik ne lehetnének esztétikailag is értékesek). Ez a pezsgés jót tesz a szcénának: kitermel egyfajta eszköztárat, módszertant, és hosszú távon a középszer színvonalát is emelheti.

Túl a szeméthegyen

A háttérben szemetes zsákokban rengeteg PET-palack. Megjelenik kék estélyiben a műsorközlő, és szájbarágós-hajlongós-negédes modorban felkonferálja Bellinitől a La sonnambulát, amelyet, ahogy ő mondja, egy nagyszerű énekesnő fog előadni. Harmad­éles a cím, aki tud olaszul, annak sérti a fülét a rossz hangsúly. 

Ismeretlen vizeken

A 19. század végén két nő egymásba szeret, aztán több mint öt évtizeden át élet- és üzlettársakként egy hajótársaság élén állnak: ez a történet fikcióként is izgalmas lenne. De Bertha Torgersen és Hanna Brummenæs valóban léteztek. A szerzőnek ez a harmadik magyarul megjelent regénye, a fordítás az előző kettőhöz (Lélegezz, Anyám ajándékai) hasonlóan Petrikovics Edit munkája. A szöveg nőtörténeti és LMBTQ-történeti szempontból egy­aránt kiemelt jelentőségű.

Politikai konstrukció

Az 1950-es évek Magyarországa és a Rákosi-rendszer kapcsán rögtön a mindent elborító Rákosi-képek ugranak be, közöttük az, amelyiken a hős egy búzamezőn kalászokat fogdos, meg persze az, hogy „Sztálin legjobb magyar tanítványához” köthető az ötvenes évek Magyarországán a „személyi kultusz időszaka”. Szinte halljuk az „éljen Rákosi” skandálást az ütemes tapssal.

Három majom egyszerre

„Nem tudom, nem emlékszem, hogy mi volt, nagyon távoli ez nekem már, ködös” – mondotta a tisztelt bíróságnak Berec Zsolt Fidesz-tag, valamikori Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlési alelnök Boldog István Fidesz-tag, volt fideszes országgyűlési képviselő tárgyalásán. Boldogot és társait korrupcióval vádolják, a volt képviselőre hatéves börtönbüntetés kiszabását kéri az ügyészség.

Köhög, fullad

Az Orbán-rezsim szellemi, adminisztratív és morális leépülésének és kormányzóképtelenségének immár minden áldott nap megnyilvánuló tünete az a felülről gerjesztett káosz, amely az oktatásban és az egészségügyben eluralkodott. Mindkét, az ország jólétét és hosszú távú sikerességét meghatározó ágazat túljutott a válság 24. óráján, és mindkettőben a még fellelhető szakszerű működés kizárólag a benne résztvevők elhivatottságán, s még inkább a tűrőképességén múlik.

Hűséges hátország

A magyar kormány kilenc, vízumtilalommal és vagyonbefagyasztással büntetett orosz oligarchát szeretne leszedetni az Európai Unió szankciós jegyzékéről. Az orosz elnök legbelsőbb körének tagjairól van szó, akiknek fontos szerepük van Putyin háborújának finanszírozásában.

Az erő nem velünk van

Orbán Viktor országstratégiáját nemrég Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója vázolta fel „Nem a szétbontásra, igen az összekapcsolásra – ez Orbán stratégiája a következő évtizedre!” címmel. Az írás egy tavaly év végén, zárt körben elhangzott Orbán Viktor-beszéd összefoglalójaként jelent meg, először a Mandiner.hu-n, majd minimális változtatással és a kormányfőre utalás nélkül a nyomtatott Mandiner hetilapban is.

Mesél az erdő

Guberálók kutatják át a déli határkerítésnél Magyar­országra bejutott ázsiai, afrikai emberek hátrahagyott holmiját, pénzt, telefont, powerbankot keresve. Az elfogott embercsempészek autóit bandák bontják szét. Az önkormányzatok hiába szerveznek rendszeres begyűjtést, nem győzik elvinni a szemetet.