Könyv

Isten barma

Cormac McCarthy: Isten gyermeke

  • Sári B. László
  • 2017.08.27 13:07

Könyv

Cormac McCarthy ma talán az egyetlen valamirevaló kortárs amerikai prózaíró, aki nem kimondottan aktuális témákkal foglalkozik.

Mintha ellene menne a könyvpiac és az egyetemi írásoktatás alapvetésének, miszerint a kortárs olvasót az önimádat kultúrájában kizárólag önmaga – és a javarészt a vizuális média teremtette közvetlen környezete – érdekelheti, s ezért, már csak financiális megfontolások miatt is, a kortárs szerző a kortárs olvasónak ír a kortárs olvasó világáról. McCarthyt nem ez érdekli, hanem – legalábbis az 1973-as, magyarra 2017-ben lefordított Isten gyermekét megelőző Outer Darktól fogva – az ember maga. Ami témának nem kevés, ambíciónak sok. Ugyanis McCarthy azóta szinte kivétel nélkül olyan regényeket ír, amelyeknek egyrészt központi témája ez az egzisztencialista értelemben vett, végtelenül magányos, számkivetett „ember-mivolt”, és amelyekben végletekig lecsupaszított, a lét minimumán tengődő szereplők hadakoznak saját sorsukkal és szenvedélyeikkel. Hogy az elidegenedés magánya és a csupasz tárgyi valóság részletei között mi az összefüggés, az egyrészt nem mindig világos, másrészt regényről regényre változik. McCarthy majd’ minden szövege kellemetlen olvasmány, ám ő maga – különösen, ha angolul olvassa az ember – átkozottul jó író benyomását kelti.

A szerző életművének késői darabjai nálunk (is) ismertebbek, köszönhetően egyrészt a belőlük készült filmváltozatok megérkezésének, másrészt a Magvető eltökéltségének, hogy McCarthy meglegyen magyarul. Ami a szerző formátumát tekintve rendben is van, a kérdés csak az, hogy milyen lesz a magyar McCarthy az amerikaihoz képest. A Magvető eddigi erőfeszítései alapján úgy tűnik: teljes, még ha kissé összevissza is. Egyrészt elérhetők már az eddigi „főművek”: megvan az eddigi legjobb, a Véres délkörök; a határvidék-trilógia darabjai; a filmsikerek miatt a Nem vénnek való vidék és Az út; valamint a forgatókönyvnek készült A jogász.

Az Isten gyermekével a kiadó most egyet visszalép, és nem csak az időben. Ez a regény ugyanis joggal értelmezhető kísérletként, McCarthy életművének tematikusan meghatározott egységei közötti átmenetként: ez az utolsó az Appalache-hegység déli vidékein játszódó korai művek közül, és már megelőlegezi az erőszak esztétikáját (vagy az erőszakot mint esztétikát), mely a Véres délkörökben jut el tetőpontjára, a trilógiában nyeri el történeti ívét, és nagyjából Az út című regényben kap szentimentális színezetet (Szilasi László joggal használta a „fekete giccs” kifejezést a magyar változatról az ÉS-nek írott kritikájában).

Mint átmeneti a szerző korai írói korszakát lezáró regény, az Isten gyermeke akár érdekes is lehetne, ha színvonala megütné a későbbi művekét. Azonban a történet túlságosan is egyszerű: Lester Ballard „Isten gyermeke, talán épp úgy mint te”, aki folyamatosan elveszti kapcsolatát a helyi közösséggel: szülei már nem élnek (apja a helyi klán egyik rivális bandájának tagja volt, majd felakasztotta magát), ingatlanát elárverezik, ellenállásának pedig egy puskatussal a halántékra mért ütés vet véget („soha többet nem bírta utána normálisan tartani a fejét”). A vidéken való kóborlása során egy szeretkező párra lel, könnyít magán. Majd egy halott párra lel. Megint. A következő párt már ő öli meg. Elvadult, szexuális ragadozó válik belőle, aki áldozatai pénzén öltözteti fel őket fantáziája tárgyaivá. Elfogják, lincselő tömeg szabadítja ki, hogy kiszedje belőle, hova rejtette a testeket. Elmenekül, elfogják…

McCarthy mintha maga sem tudná, hogyan lehet egy ilyen történetet elbeszélni. Az elbeszélés a harmadik és a beazonosítatlan első személyű, korlátozott elbeszélők között ingadozik, akik sorról sorra halmozzák egymásra az isten barma történetének részleteit, a jogfosztottsággal kezdődően a kiszolgáltatottságon át a kegyetlenkedés legapróbb momentumaiig – minden rendszer, kitapintható szándék, eszmei elképzelés vagy formai tervezet látható jele nélkül. Az eredmény pedig egy irodalomtörténészi, filológusi érdeklődésre számot tartó mű: a kiváló szerző kevésbé sikerült alkotása, amely talán betekintést enged az írói pálya alakulásába és fejlődésébe, ám „szórakoztató” vagy „komoly” olvasmányként könnyűnek találtatik. Az ember azzal az érzéssel teszi le a könyvet, hogy ezt nemcsak magyarul volt kár kiadni a szöveg születése után több mint negyven évvel, de annak idején szerzője is dolgozhatott volna még rajta, mielőtt elküldi a kiadónak.

Véleményem szerint kimondottan árt a magyar McCarthynak az Isten gyermekének magyar változata. Ha mégis van, ami menti a könyvet, akkor az a fordítás minősége. McCarthyt joggal tartják az angol (amerikai) irodalmi nyelv Faulkner utáni legjelentősebb megújítójának, s a korábbi fordítók közül egyedül az Átkelést jegyző Totth Benedek igyekezett McCarthy nyelvét magyarul is megteremteni, több-kevesebb sikerrel. Morcsányi Júlia magyar szövegével vigasztalódhat némileg az olvasó, mert a fordító ügyesen oldja meg a hétköznapi nyelvhasználat grammatikai aberrációi­ból irodalmivá avanzsált mondatszerkezetek legtöbb dilemmáját. A fordító megtalálásával kellett volna McCarthy magyar irodalmi brandépítésébe belekezdeni.

Fordította: Morcsányi Júlia. Magvető, 2017, 208 oldal, 2999 Ft

Neked ajánljuk

Vértelenül

A „skót darab” – így emlegetik színházi körökben Shakespeare legrövidebb és egyik legvéresebb drámáját. Átkok, balszerencse, titokzatos balesetek kötődnek mind színpadi, mind filmes adaptációihoz, és változatos rítusok, amelyekkel távol lehet tartani a balsorsot.

Angyalbőrben

A leegyszerűsítésre mindenkor hajlamos kívülálló számára úgy tetszik, az operaénekesi működés két legnagyobb kihívása: magas hangokat kiénekelni és prózában megszólalni. Merthogy mindkét esetben gyakorta észlelhető a fokozott mértékű feszültség fönt a színpadon, és a megbocsátásra rögtön kész együtt­érzés odalent a nézőtéren.

Megnyíló életek

  • Rádai Andrea

Az előadás legnagyobb részében a holokauszt-túlélő 97 éves Katona Éva, Göndör László nagymamája testetlen hangként jelenik meg, mintha ott lebegne a lelke felettünk. Ezt az érzést érdekes módon elsősorban nem a mulandóság melankóliája táplálja, hanem az előttünk megnyíló életek gazdagsága miatt érzett öröm.

Kinek a kultúrája?

Öt és fél év működés után megszűnik a Dunszt.sk szlovákiai magyar kulturális portál. A főszerkesztő kifáradásról és strukturális nehézségekről beszél, de politikai és társadalmi kérdések is felsejlenek a háttérben.

Ők így csinálják

  • A szerk.

PTSD – csúnya betegség, az van nekik, szegény Fidesznek, poszttraumás stressz szindrómájuk, immár vagy negyedszázada.

Magyarország farhátra megy

  • A szerk.

A Farhát-kormány legújabb népélet-javító intézkedését rögzítő 06/2022. (01.14.) sz. korm. rend. szövege, s ez mindenképpen a dicsőségére válik, precízen kitér arra, hogy az a kereskedő, aki a rendelet valamely utasítását megszegi, milyen szankciókkal sújtható.

Kiáll-e?

  • A szerk.

Az előválasztás utáni kínos bénultságot levetkőzve mintha a feltámadás jeleit mutatná az ellenzék kampánya.