Ha létezne olyan sorozat, hogy Elsüllyedt Nobel-díjas írók, az 1975-ben elhunyt Andrić biztosan az élbolyban szerepelne. Sajnos. Mert noha számos ilyen szerző szobrát lepi be megérdemelten a feledés pora, őt, a Balkán legnagyobb krónikását nem lett volna szabad elfelejtenünk. A Híd a Drinán a 20. század egyik legjobb „történelmi” regénye; miközben mind novellái, mind még a töredékben maradt Omér pasa című regénye is a legmagasabb nívót képviselik. Roppant műgonddal dolgozott.
Jelen kötet (mely eredetileg 1976-ban jelent meg) amolyan műhelynapló, ötletek, megfigyelések jegyzéke.
Zárkózott ember volt, nem önéletrajzíró alkat. Ilyeneket olvashatunk a kötetben: „Amíg az írónak nem sikerül kioltania a saját életét, és amíg nem sikerül önmaga és az ismert világ közé átlátszatlan és áthatolhatatlan függönyt húznia, nem fog alakot nyerni előtte a papiroson se az élet, se semmi, se fűszál, se ember. Amikor leülök írni, minden hozzátartozóm és ismerősöm meghal számomra, hogy a papíromon világra jöhessenek az új emberek.” És ilyet is, noha harmadik személyben: „Soha még csak fel sem ötlött benne komolyabban, hogy naplót vezessen. A napló kísérlet a halál és az eltűnés kikerülésére, az elgyámoltalanodott ember életének a végtelenbe való meghosszabbítására.” Andrić, ha egyáltalán, a műveiben akart halhatatlan lenni. A könyv kiadása felkelti a reményt: hátha ismét előveszi valaki regényeit, novelláit.
Fordította Radics Viktória. Forum, Újvidék, 2018, 554 oldal, 3000 Ft
