KÖNYVMELLÉKLET

Fölényes női győzelmek a nemzetközi mezőnyben

Minimum tizenegyes!

Könyv

a Magyar Narancs irodalmi sikerlistája – Világirodalom

 

 

1. Olga Tokarczuk: Bizarr történetek (Vince, 2019, ford. Petneki Noémi)

65 pont

2. Marguerite Duras: Fájdalom (Jelenkor, 2019, ford. Forgách András)                                

52 pont

3. Ali Smith: Hogy lehetnél mindkettő (Magvető, 2019, ford. Mesterházi Mónika)

43 pont

4. Sally Rooney: Normális emberek (21. Század, 2019, ford. Dudik Annamária Éva)

41 pont

5–6. Michel Houellebecq: Szerotonin (Magvető, 2019, ford. Tótfalusi Ágnes)

40pont

Jón Kalman Stefánsson: Menny és pokol trilógia (Jelenkor, 2019, ford. Egyed Veronika)

40 pont

7–8. Karl Ove Knausgård: Élet – Harcom 4. (Magvető, 2019, ford. Patat Bence)

35pont

Olga Tokarczuk: Hajtsad ekédet a holtak csontjain át (L’Harmattan, 2019, ford. Körner Gábor)

35 pont

9–10. Michael Chabon: Kavalier és Clay bámulatos kalandjai (21. Század, 2019, ford. Soproni András)

25 pont

Colson Whitehead: A Nickel-fiúk (21. Század, 2019, ford. Pék Zoltán)

25 pont

11. Zadie Smith: Swing Time (Helikon, 2019, ford. Dudik Annamária Éva)

24 pont

A szavazóknak minden alkalommal a közelmúltban (a legutóbbi szavazást követően: jelen esetben a tavalyi könyvfesztivál idején, illetve azóta) első kiadásban vagy új fordításban megjelent szépirodalmi vagy azzal határos műfajú kötetet kell megnevezniük és sorrendbe állítaniuk a világirodalom köréből, az elsőnek 15, a másodiknak 10, a harmadiknak 6, a negyediknek pedig 3 pontot adva.

A lista összeállításában szavazataikkal részt vettek: Bárány Tibor, Bedecs László, Bódi Katalin, Csáki Márton, Csehy Zoltán, Darab Ágnes, Demény Péter, Faragó Kornélia, Fehér Renátó, Földes Györgyi, Görföl Balázs, Gyárfás Orsolya, Jánossy Lajos, Kálmán C. György, Kling József, Krupp József, Krusovszky Dénes, László Ferenc, Lapis József, Maruszki Judit, Melhardt Gergő, Mohácsi Balázs, Németh Zoltán, Thomka Beáta, Vásári Melinda.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

„Kifizetődő beruházások a grönlandi ingatlanpiacon” – ha az lenne a kérdés, hogy a fenti lista melyik könyvében olvasható ez a mondat, alighanem Stefánsson vagy Knausgård kapná a legtöbb szavazatot. Pedig Olga Tokarczuk első helyen álló kötetéből való, a Transfugium című novellából, amely valamiféle állattá alakító eutanáziaszerűségről szól. A Bizarr történetek tíz hosszabb-rövidebb elbeszélésből áll, a könyv változatos témájú darabjai között talán csak az autentikus lét vagy a szakralitás egyfajta csonka, torz, groteszk megélése teremti meg az összefüggést. A novellák nagyon jók, az első kis rövidet leszámítva egyetlen gyenge sincs köztük, akár zöld bőrű, középkori gyerekekről, akár szenteket klónoztató svájci apácákról, akár különös, poszthumán robotcsaládok egymást olykor gyengéden kikapcsoló tagjainak mindennapjairól szólnak. A kötet bizonyos szempontból Kafka vagy a közép-európai groteszk, Mrożek és Örkény előtti disztópikus tisztelgésnek is tekinthető, de Szvoren Edina kevésbé lekerekített élekkel dolgozó novelláinak a kedvelői is élvezettel olvashatják.

A fordító Petneki Noémi jó munkát végzett: igazi bravúr az Eltéve című, különös konzerveket (például ecetes cipőfűzőt, paradicsomos szivacsot) felvonultató novellában a vakolat „penésznyalintotta” jelzője, a madárhangra utaló „csárog” szót pedig én eddig csak Kányádinál olvastam. Ugyancsak finom fordítói érzékről tanúskodik, amikor az apácás novellában – Mindenszentek hegye – a bibliai idézet nem a Károli-féle, hanem a katolikus szöveggel szerepel.

Nagy szó, hogy a Bizarr történetek – szerzője Nobel-díjától nyilván nem függetlenül – megnyerte az idei világirodalmi szavazást: ez az utóbbi hét évben egyetlen novelláskötetnek sem sikerült. Sőt, ez idő alatt a listára is csak összesen hét ilyen novelláskötet került fel: három a szintén Nobel-díjas Alice Munrótól, egy Norman Maneától, a maradék három pedig már nem élő szerzőktől (Nabokov, Clarice Lispector, Lucia Berlin). És Munro Drága élete kivételével nem érték el még a 30 pontot sem, hol­ott egyik jobb volt, mint a másik.

A lista más szempontból is figyelemre méltó: az utóbbi hét év összesen húsz világ- és magyar irodalmi listáján nemhogy az első négy, de még az első két helyen sem állt egy időben női szerző, akiknek a könyvei ráadásul most először többségbe is kerültek. A világirodalmi listák esetében ugyancsak ritkaság, hogy a nagy könyves cégcsoportok versenyébe olyan súllyal szóljon bele egy kisebb, független szereplő, mint most a három könyvvel is jelen lévő 21. Század Kiadó.

A második helyen a Fájdalom című könyv végzett, Marguerite Duras-nak a francia ellenállás köreiben játszódó, háborús tematikájú, fiatalkori elbeszéléseinek gyűjteménye, amelyeket olyan ügyesen írt át, illetve szerkesztett kötetté idős korában a szerző, hogy már-már valóságos regény rajzolódik ki belőlük. A leghosszabb, címadó elbeszélés elég lassan indul – az elbeszélő munkatáborból várja haza a férjét –, de a második fele meghálálja a türelmet, már csak egyetlen mozzanata miatt is. A harmincöt kilós férfi természetellenes székletének naturalisztikusan részletes leírása Forgách András utószava szerint „lenyűgözte” a fordítót – és ezzel nincs egyedül. A szövegek elé írt rövid, utólagos szerzői bevezetők viszont elég vegyesek: amilyen rokonszenvesen szerény az, hogy „Lehet, hogy egy jó mozinak való szöveg”, olyan kellemetlenül nagyképű – és tapasztalatilag nem igazolt – mondat a következő: „Tanuljatok meg olvasni: ezek szent szövegek.”

Ali Smith harmadik helyezett könyvéről e számunk Visszhang rovatában olvasható recenzió.

A még szinte pályakezdő, de már kétkötetes ír Sally Rooney Normális emberek című – második – regénye az eredeti angol kiadás borítójával jelent meg, azzal a különbséggel, hogy megcserélték a szerző és a cím sorrendjét, illetve a piros alapszín zöldre változott. Nem tudom, ez utóbbira nem azért került-e sor, hogy ezzel a könyv „csajosságát” tompítsák, bár a szardíniásdobozban ölelkező pár képe első pillantásra nem utalna feltétlenül szerelmes regényre. Igaz, az eleinte belevaló, aztán kissé kallódó fiú és a magát szerethetetlennek érző, idővel mégis menővé váló lány változó dinamikájú kapcsolatáról sokáig nincs is kimondva, hogy szerelem lenne, sőt, az olvasó sem tudja eldönteni, hogy a nagy időbeli hézagokkal ritkított, furcsa viszony testileg vagy lelkileg erősebb-e. Mindenesetre végzetesnek bizonyul. Az alulintonált, furcsán hűvös könyv stílusát még a borító szövege is „szűkszavú”-nak és „visszafogott”-nak nevezi, utalva talán a szerzői szándékra, hogy olyan szerelmes regény szülessen, amely mellőzi a direkt érzelmességet.

A listán két olyan könyv is van, amelyet Dudik Annamária Éva fordított: ez sikerült kevésbé. Rendkívül sok mondatban szerepel például az „ő” névmás olyakor is, amikor az angollal szemben a magyar ezt egyáltalán nem igényli, például: „Ő ujjait a fiú iskolai nyakkendője köré zárta”; de találtam bizarr félrefordítást, vagy olyan ügyetlenül használt kifejezést is, mint a „De kirittyentél!”, a „De kirittyentetted magadat!” helyett.

Michel Houellebecq gyakori szereplője listáinknak: új regénye, a Szerotonin most eggyel több pontot szerzett, mint a két korábban megjelent könyv, a Behódolás és A harcmező kiterjesztése együttvéve. A Franciaország rohamosnak elképzelt eliszlámosodásáról szóló, pamfletszerű, dimenziótlan Behódolás után az új könyv – a címe egy ingerületátvivő anyag neve, amelynek hiánya depressziót okoz – ismét jó, bár stilárisan kicsit slamposabb a megszokottnál. (Ami igaz Tótfalusi Ágnes fordítására is, de ez érdekes módon nem áll rosszul a regénynek.)

A főszereplő, Florent-Claude, szokás szerint középkorú, iránytalanul vergődő, de azért elég kényelmesen élő férfi, aki olyan depressziós, hogy van ország, ahol ezen az alapon már engedélyeznék neki az eutanáziát. Erre szedi a Captorix nevű, elképzelt gyógyszert, amely a depresszióját kezeli ugyan, de hazavágja a libidóját. Az új regény hozza tehát Houellebecq kliséit, a szexet fetisizáló, kiégett, párkapcsolataiban is magányos, középkorú értelmiségi mindennapjainak rendkívül macsó perspektívájú, sivár leírásával. Újdonság, hogy a könyv egy része vidéken, Normandiában, Florent-Claude főnemesi származású, szarvasmarhatartó barátjának birtokán játszódik: a szarvasmarha-tenyésztő ágazat így a könyv egyik főszereplőjévé válik.

Houellebecq sokszor önismétlő, de aki három nagyszerű regénye miatt (Elemi részecskék, A csúcson, Egy sziget lehetősége) elfogult vele szemben, az esetleg már annak is örül, ha ötletesen utánozza saját magát. Ugyanakkor Szűcs Terinek a Revizoron olvasható fenntartásai is megfontolandók: „Houellebecq mindig is a hímsovinizmus szerzője volt, tematizálója, nagy formátumú megvallója, akinek esze ágában sem volt kritikusnak lenni azzal szemben, amit ő a pusztulásra ítélt emberiség alapadottságának tart – nála a civilizáció úgy süllyed el, hogy férfielvű.”

Jón Kalman Stefánsson Menny és pokol című trilógiájának három kötete – amely a magyar kiadástól eltérően Izlandon eredetileg egymás után, egy-egy év kihagyással jelent meg – hatalmas mű, fizikai értelemben is. Az egy kiló húszdekányi papír már önmagában anyagi értéket képvisel, és akkor Tillai Tamás nagyszerű, komoly szakmai díjra érdemes borítótervéről, amely a gerinceket és a címlapokat egymás mellé téve is értelmes képet ad, még nem is beszéltünk.

A több mint ezeregyszáz oldalas könyv a több mint száz évvel ezelőtti Izlandon játszódik. A szereplők persze rendkívül sokat fáznak, vannak, akik meg is fagynak, mások vízbe fulladnak. De a könyv mégsem monoton és kilátástalan, sőt, tulajdonképpen egyetlen hatalmas lírai vallomás a szerelemhez és az irodalomhoz, illetve a szóhoz. Ahogy az egyes részek előtti – talán halottak vagy kísértetek által elmondott – rövid, dőlt betűs bevezetők egyikében olvasható: „Mikor az ember kimondta az első szót, akkor jött létre ez a húr, ami örökké rezeg a gonoszság és a jóság, a menny és a pokol között … a szavakon kívül semmink sincs.”

Úgy tűnik, hogy ebben a rendkívül kemény és kegyetlen világban, amelyben a fiatal, névtelen főhős („a fiú”) élete és – a második kötetben – a bizonyos szempontból teljesen értelmetlen vándorlása zajlik, felmérhetetlen a szerelem és az irodalom ereje. Aki a mi éghajlatunkon olvassa a könyvet, nem egykönnyen érti meg, hogy ezek az emberek miért maradtak ott, ahol olyan rossz nekik, ahol például férjnek és feleségnek néha sózott halak kupacain kell házaséletet élniük, mert annyi idegennel laknak egy fedél alatt, vagy ahol valaki menthetetlenül meghal, ha otthon felejti az anorákját. Viszont ha elfogadjuk kiindulópontnak az izlandi „itt élned, halnod kell”-t, akkor onnan már működik az élet sajátos logikája: ha már élünk, akkor éljünk formailag rendes életet, hozzák ki a postánkat, bármely halmazállapotú vízen kell is átkelni ezért, a halottat pedig temessük megszentelt földbe, még ha előtte egy darabig kénytelenek vagyunk is a füstölőben tárolni.

Knausgård Harcom című tetralógiájának negyedik kötete az eddigiekhez hasonlóan most is felkerült a listára. (Ez nem törvényszerű: Elena Ferrante Nápolyi regényeinek első kötete még, utolsó kötete már lemaradt róla.) Három éve az első rész 31 pontot szerzett, a következő kettő felment 60 fölé, a negyedik ismét a 30-as tartományban mozog: a már ugyancsak megjelent ötödik, illetve a későbbi hatodik sorsa tehát megjósolhatatlan.

A negyedik kötetben a tizennyolc éves Karl Ove Knausgård (a rajongóknak csak KOK) valahol Észak-Norvégiában lesz formális képesítés és gyakorlati tapasztalat nélküli tanára a nála csak néhány évvel fiatalabb diákoknak. Két célja van: hogy nőt szerezzen – ez végül sikerül –, és hogy író legyen („Az egész kibaszott világnak meg fogom mutatni, ki vagyok én”), ami még várat magára. És ehhez jön a mértéktelen alkoholfogyasztás. Bár ez Karl Ove szülőföldjén kifejezetten ritkaságszámba ment, az apja érintett volt: a halála után előkerült naplóiból kiderül, hogy minden kortyot pontosan feljegyzett (ahogy a fiával a válás után folyatott telefonbeszélgetéseket is regisztrálta).

Lassan kirajzolódik a sorozat struktúrája: az első könyv (Halál) nagy eseménye az apa elvesztése, a gyászmunka. A második (Szerelem) – a szerelmi vonatkozásokon túl – a főhőst mutatja be apaként, míg a harmadik (Játék) a saját gyerekkorával foglalkozik, a negyedik pedig (Élet) néhány év kihagyással ezt követi időrendben.

A listánkra felkerült másik Tokar­czuk-kötet, a címét William Blake-től kölcsönző Hajtsad ekédet a holtak csontjain át a Bizarr történetekkel ellentétben regény, amelynek cselekménye téltől télig tart (ezzel aztán véget is érnek listánkon a jelentősebb hóesések), és egy helyenként Bodor Ádám Sinistra körzetére emlékeztető, különös világba vezet be, amelynek kontúrjai és viszonyai csak lassan tárulnak fel. A Körner Gábor magabiztos, lendületes fordításában megjelent könyv egy sziléziai Miss Marple, a bolondosnak tűnő – civilben tanárnő, korábban hídépítő mérnök – állatvédő-asztrológus Duszejko asszony személyét középpontba állító, biopoétikailag is értelmezhető thrillernek indul. Eleinte a történet igen árnyalt etikai és zoológiai (egyes pontokon konkrétan entomológiai) dimenziói domborodnak ki, de a rögtön rejtélyes halál­esettel kezdődő, és még jó néhány továbbit tartogató könyv az utolsó negyedénél hagyományos krimiként is letehetetlenné válik.

A férfi írók búbánatos, depressziós, alkoholista férfi hősei után más húrokat pendíttet meg Michael Chabon Kavalier és Clay bámulatos kalandjai című kétkötetes regénye (melyről rövidesen pompás kritikát közlünk – a szerk.). A történelmi, szerelmes, illetve család- és fejlődésregénynek is olvasható könyv közvetlenül a második világháború előtt és alatt, illetve az utána következő évtizedben játszódik, a főszereplője pedig Josef (Joe) Kavalier prágai zsidó menekült és Sam Clay (Sammy Klayman), a nála valamivel fiatalabb amerikai unokatestvére. Mindkettejüknek művészi hajlamai és szerény kapcsolatai a show businessben, de az életük a képregényírásban, illetve -rajzolásban teljesedik ki. A szövevényes érzelmi és családi élet fordulatai mellett tehát ennek a művészeti ágnak a technikai és üzleti oldala, mindennapjai szolgáltatják a könyv fő témáját. A sokszor peres útra terelt konkurenciaharc például odáig fajul, hogy még a „szuperhős”-nek is létrejön az egzakt jogi definíciója – „páratlan fizikai képességekkel rendelkező személy, aki vakmerően küzd a köz érdekének védelmében” –, ennek a regényhősök nem felelnek meg ugyan, de ezt senki nem is várja tőlük egy könyvben, amely kicsit olyan, mintha Philip Roth és Tersánszky Józsi Jenő együtt írta volna a Mad Men sajátos előzménysorozataként.

Colson Whiteheadnek A Nickel-fiúk már a hetedik regénye (kritikánkat lásd alant), de a szerző a magyar olvasók körében a rabszolgaság idején játszódó, előző könyvével, A földalatti vasúttal lett ismert: két éve, 20 ponttal a lista megosztott tizedik és tizenegyedik helyére ért oda. Az eleve nehéz sorsú, de tanulni vágyó stoppos srácot lopott kocsival veszik fel – márpedig egy afroamerikai fiúnak a hatvanas évek Floridájában ilyen helyzetben nincs mentsége. Bekerül egy javítóintézet feketéknek fenntartott részlegébe, így az ő perspektívájából, illetve egy baráti kapcsolaton keresztül ismerjük meg az intézmény könyörtelen belső működését, kegyetlen hierarchiáját: ez a szál adja a könyv megroppant gerincét.

Zadie Smith Swing Time című regénye két, egyaránt afrikai és európai szülőktől származó londoni lány történetét mondja el a táncosként kevésbé tehetséges, de később egy szupersztár asszisztenseként mégis sikeresebbé váló nő szemszögéből. A könyv szereplőinek rajza rendkívül plasztikus, a három kontinensen bonyolódó cselekmény fordulatos, az előre- és visszautalásokkal tűzdelt, amúgy is jól megcsavart időkezelés parádés, az európai bevándorlók és Fekete-Afrika helyzetének leírása pedig éppoly éles és pontos, mint a londoni külvárosé.

Figyelmébe ajánljuk

Szabadon engedték Ilaria Salist

  • narancs.hu

Hazamehet Ilaria Salis, akit azért tartóztattak le és helyeztek előzetes letartóztatásba, mert a vád szerint utcai támadásokban vett részt Budapesten.

Sok a Vitézy és sok a bizonytalanság

  • narancs.hu

Öt órakor derül ki, hány érvényes szavazat lett érvénytelennek nyilvánítva a június 9-ei főpolgármester-választáson, ám ez sem ad majd feltétlenül megnyugtató eredményt.