KÖNYVMELLÉKLET

Sohasem késő

Bódy Gábor: Egybegyűjtött filmművészeti írások 2.

Könyv

Szokatlan közjáték előzte meg Bódy Gábor filmjének premierjét 1984-ben a filmszemlén.

A műsorvezető arra kérte a nézőket, hogy szorítsanak helyet Bódy közönségének is. Ne gondoljon senki valamiféle sleppre, netán rajongókra. Ez a „közönség” Budapest legmenőbb alakjait jelentette: írókat, képzőművészeket, zenészeket, „mindenkit, aki számít”. Bódy egy évvel későbbi tragikus halála (39 éves volt) és valóban páratlan munkássága mellett minden bizonnyal ez az összművészeti elismertség is hozzájárult, hogy a rendezőre egy-két év múlva már ne csak a magyar filmművészet nagy megújítójaként tekintsenek, hanem afféle polihisztorként is, aki sajnálatos módon adósunk maradt a nagy művel.

Talán ez is közrejátszott abban, hogy már 1987-ben megrendezték Bódy életmű-kiállítását az Ernst Múzeumban, vaskos katalógusban idézték filmelméleti és egyéb írásait, ugyanekkor önálló kötetben jelent meg két filmterve, a Tüzes angyal és a Psychotechnikum. Ráadásul Bódyra nem a Latinovitshoz, Huszárikhoz hasonló „önsorsrontó ködlovagként” tekintettek, ami a rendszerváltást kísérő korhangulat mellett annak volt köszönhető, hogy a rendező inkább naprakész, nemzetközi szinten is figyelemre méltó újító volt, egy modern srác.

Sokáig a kísérletező művész alakja tűnt a legfontosabbnak Bódyval kapcsolatban (például 1996-ban, születésének 50. évfordulójára összegyűjtött írásait adták ki Végtelen kép címmel), de miután kitudódott ügynökmúltja, és halálának körülményei sem tisztázódtak, sötét titkok kezdték körüllengeni, olyan titkok, amelyeket már soha nem fejt meg senki.

De az elmúlt 15 évben Bódy műveit továbbra sem e titkok tükrében próbálták megmagyarázni, ami persze nem biztos, hogy baj. 2006-ban (akkor lett volna 60 éves) a Ludwig Múzeumban rendezték meg újabb életmű-kiállítását, és ugyanakkor jelent egybegyűjtött írásainak első kötete egy különösen szép kivitelű albumban. A későbbiekben a Bódy-emlékezet fontos állomása volt, hogy néhány kisfilmje és a Nárcisz és Psyché teljes változata (amelyet az 1990-es években egyetlenegyszer vetített a tévé) is megjelenhetett DVD-n, 2017-ben pedig a Filmszem c. folyóirat Örökségünk: Bódy címmel szentelt egy teljes számot a rendező emlékének. Ám a pazar, háromkötetesre tervezett filmművészeti írások folytatása elmaradt, feledésbe merült.

Ennek fényében különösen meglepő, hogy most itt a második kötet, amelyet ugyanúgy Zalán Vince szerkesztett, és ugyanúgy Romvári János tervezett, mint az elsőt 14 évvel ezelőtt, és amelynek szerkesztői jegyzetében olvasható, hogy az a kötet „az alkotói felnövekedés éveire” fókuszál, „a teoretikus öntudatosodás grádicsaira az első csúcsokig”. Mindez filmre vonatkoztatva Bódy főiskolai vizsgamunkáját, a nemzetközi sikereket is hozó Amerikai anzixot (1976) jelenti, így nem meglepő, hogy a második kötet két „felnőtt” nagyjátékfilmjével, a Nárcisz és Psychével (1980) és a Kutya éji dalával (1983) foglalkozik, de nincsenek benne filmelméleti írások. A szép kiállítású, gazdagon illusztrált kiadvány mintegy kétharmadát a Psyché teljes forgatókönyve, valamint a Kutya éji dala dialóglistája és diszpozíciós könyve teszi ki, amelyek nyomán a beavatottak „belülről” is végignézhetik a filmeket – ám az újszülötteknek a remek fotók ellenére sem lehet fogalmuk arról, hogyan elevenedtek meg e szövegek. Szerencsére a könyv „maradék” egyharmadában ennél izgalmasabb szövegek vannak, ezek közül is kiemelkedik a rendező Weöres Sándorral folytatott beszélgetése, Csaplár Vilmos Szociográfia című elbeszélése (ennek nyomán készült a Kutya éji dala), valamint Bódy Anatole Dauman francia producerhez írt türelmetlen hangvételű levele, amelyben a Psychét így próbálja „eladni”: „Félelmem, ha van a filmmel kapcsolatban, éppen abból adódik, hogy a szemléletileg és technikailag ÚJ elemek rövidesen a filmkészítés közkincsévé (-helyeivé) válhatnak. Minthogy az új szemlélet úgy jön fel, mint eső után a giliszták, attól tartok, hogy sajátos geopolitikai helyzetemből adódóan úgy tűnhetek fel, mint saját magam epigonja…”

Arra, hogy Bódy paranoid kifakadása mennyire volt jogos, választ talán a harmadik kötetben találunk – azt a tervek szerint nem 2034-ben fogják kiadni, hanem már jövőre.

Szerkesztette Zalán Vince. MMA Kiadó, 2020, 336 oldal, 5900 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van. Teátrálisnak teátrális, végül is színházban vagyunk.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Hatvanpuszta két hintája

Hatvanpuszta két hintáját nem Hatvanpusztán, hanem Budajenőn lengeti a szél egy takaros portán, vagyis egy takaros porta előtt, ez még nem eldöntött száz százalékig.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

„Saját félelmeink rossz utakra visznek”

Kevés helye van kritikának Izraellel szemben a zsidó közösségben. De vajon mi történik a porba rombolt Gázában, és miben különbözik az arab kultúra az európaitól? A Hunyadi téri Ábrahám sátra zsinagóga vezetője egyenesen beszél ezekről a kérdésekről.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.