Könyv

Julian Barnes: Felfelé folyik, hátrafelé lejt

  • - banza -
  • 2013. szeptember 1.

Könyv

Az 1946-ban született író vérbeli angol, azaz nem sokra becsüli az ún. posztmodern vívmányokat, és ha az elbeszélő elbizonytalanodása a téma, akkor ideálja, Ford Madox Ford A jó katona című 1915-ös remekművének epikus kételyeinél nem megy tovább.

Az eredetileg The Sense of an Ending (a suta magyarnál összemérhetetlenül jobb) címet viselő regény én-elbeszélője Ford narrátorának rokona: ő is csak évtizedekkel a döntő események után kezdi sejteni, mi is történt valójában egykor. Négy gimnáziumi osztálytársnak az 1960-as években, részben a Rolling Stones egyik számának (Time is on my side) lázában égő történetéről van szó, akik közül a legtehetségesebb, Adrian Finn ezt válaszolja az utolsó történelemórán arra a kérdésre, mi a történelem: "A történelem az a bizonyosság, ami az emlékezet elhalványulásának és a dokumentáció pontatlanságainak találkozásából jön létre." Aztán e definíciót nagyvonalúan összekapcsolja egy Robson nevű iskolatársuk látszólag teljesen felfoghatatlan indítékú öngyilkosságának értelmezésével.

Voltaképpen e problémakör ismétlése és interpretációja alkotja a kissé szájbarágósan felépített regény második, a 2000-es években játszódó részét. Az elbeszélő, a középszerű pályát befutott Tony Webster most azt a feladatot kapja az "élettől", hogy értelmezze Adrian negyven évvel ezelőtt elkövetett öngyilkosságát, és eközben fejtse meg a maga életének értelmét is. Ez persze csak részben sikerülhet; Webster öncsaló, aki képtelen szembenézni önmagával és a saját élete "történelmével", igazolva ezzel a maga ("A történelem a győztesek hazugsága") és Adrian fent idézett tézisét. Story és history egybecsúszik.

Barnes virtuóz és szellemes mesélő, de a közhelyes alakformálás és a silány cselekmény miatt a végeredmény mégsem egyéb, mint valamiféle elegáns, túl agyas limonádé.

Fordította: Karáth Tamás. Partvonal Kiadó, 2013, 173 oldal, 2790 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Emlékfénybetörés

Reisz Gábor Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmjének nyitójelenetében a főszereplő azon gondolkodik, vajon feltűnne-e bárkinek is, ha egyszer csak összeesne és meghalna. Budapest különböző helyszíneire vizionálja a szituációt: kiterül a Nemzeti Múzeum lépcsőjén, a Blahán, a villamoson, egy zebra közepén, az emberek pedig mennek tovább, mintha mi sem történt volna.

Bácsirománc

Mintha csak időgépben röppennénk vissza a 80-as, 90-es évekbe. Semleges, visszatérő díszletek, élesen bevilágított terek, minden epizód végén fontos leckéket tanuló, mégis ismerősen stagnáló figurák és élőben kacagó közönség.

Nők, tájban

Januško Klaudia (1998) csak tavaly végzett a Képzőművészeti Egyetem festőművész mesterszakán, mégis izmos bibliográfiával, számos egyéni kiállítással és külföldi ösztöndíjjal büszkélkedhet – köztük az éppen csak „csírázó” életmű és a mostani egyéni kiállítás szempontjából a legjelentősebbel, a 2024-es izlandival, ahol az „ökofeminizmus szempontjából vizsgálta a lokális éghajlatváltozás hatásának és az izlandi nők társadalmi helyzetének metszéspontjait”.

Mari a Covidban

A groteszkre vett darabban Kucsera Viktória (Kárpáti Barbara) magyar–történelem szakos tanár a Covid-járvány alatt a színjátszó csoportjával ír drámát a díva életéről.

Vörösök, proletárok

Annak a fényében, hogy 1990 előtt a párt történetével kizárólag az erre a feladatra delegált MSZMP Párttörténeti Intézet foglalkozott, talán nem meglepő, hogy a kiváló történésznek, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kutatójának most megjelent munkája az első nem „belülről” érkezett összefoglaló a kommunista eszme és gyakorlat sajátos magyarországi karrierjéről.

Itt a norma

Vannak alapvető bizonyosságai a szuverén magyar életnek, az egyik ilyen például az, hogy az anya nő, az apa férfi. A másik meg az, hogy az asszony nem ember. A harmadik, hogy a medve nem játék.

Járványkezelés 2.

Az Aphthovirus nemzetségbe tartozó FMDV vírus által terjesztett ragály, amely még március elején ütötte fel fejét egy kisbajcsi szarvasmarhatelepen, olyan országot talált telibe, amelyben nemcsak a beteg embernek, de a beteg állatnak sem könnyű a túlélés.

„Kiásni a dinoszauruszt”

Az Anya csak egy van című monodrámájáért Antistigma-díjat kapott, amelyet azoknak a művészeknek ítélnek oda, akik sokat tesznek azért, hogy egy-egy mentális problémát kevesebb előítélet övezzen. Ennek kapcsán a tabuk ledöntéséről, a problémák kimondásának fontosságáról és a színház erejéről beszélgettünk.

Apja lánya

Míg Jean-Marie Le Pent, a Nemzeti Front (NF) alapító atyját 1998-ban, nagyjából hasonló ügyben, mindössze egy évre tiltották el a közügyektől, lányát – igaz, egyelőre nem jogerősen, de azonnali hatállyal – rögtön ötre. Marine Le Pen hiába igyekszik középre pozicionálni pártját és önmagát, akárcsak apja, ő is törvénysértés és képmutatás között keresi a hatalomhoz vezető utat.

Gyávák legyünk vagy szabadok

Hivatalba lépése óta a Donald Trump-adminisztráció vámok sorát vezette be – hivatalosan az Egyesült Államok gazdasági és nemzetbiztonságának megerősítésére. Az efféle lépések sikere és megalapozottsága legalábbis kétséges.

Amerikai álom

Orbán Viktor nagy reményeket fűzött Donald Trump elnökségéhez, ám úgy tűnik, Trumpnak egyelőre elegendő annyi, hogy az EU-ban Magyarország tüske legyen a köröm alatt. Ezen a Danube Institute, a Mathias Corvinus Collegium, a CPAC Hungary kiterjedt, drága kapcsolati hálója sem változtat.