Könyv

Julian Barnes: Felfelé folyik, hátrafelé lejt

  • - banza -
  • 2013. szeptember 1.

Könyv

Az 1946-ban született író vérbeli angol, azaz nem sokra becsüli az ún. posztmodern vívmányokat, és ha az elbeszélő elbizonytalanodása a téma, akkor ideálja, Ford Madox Ford A jó katona című 1915-ös remekművének epikus kételyeinél nem megy tovább.

Az eredetileg The Sense of an Ending (a suta magyarnál összemérhetetlenül jobb) címet viselő regény én-elbeszélője Ford narrátorának rokona: ő is csak évtizedekkel a döntő események után kezdi sejteni, mi is történt valójában egykor. Négy gimnáziumi osztálytársnak az 1960-as években, részben a Rolling Stones egyik számának (Time is on my side) lázában égő történetéről van szó, akik közül a legtehetségesebb, Adrian Finn ezt válaszolja az utolsó történelemórán arra a kérdésre, mi a történelem: "A történelem az a bizonyosság, ami az emlékezet elhalványulásának és a dokumentáció pontatlanságainak találkozásából jön létre." Aztán e definíciót nagyvonalúan összekapcsolja egy Robson nevű iskolatársuk látszólag teljesen felfoghatatlan indítékú öngyilkosságának értelmezésével.

Voltaképpen e problémakör ismétlése és interpretációja alkotja a kissé szájbarágósan felépített regény második, a 2000-es években játszódó részét. Az elbeszélő, a középszerű pályát befutott Tony Webster most azt a feladatot kapja az "élettől", hogy értelmezze Adrian negyven évvel ezelőtt elkövetett öngyilkosságát, és eközben fejtse meg a maga életének értelmét is. Ez persze csak részben sikerülhet; Webster öncsaló, aki képtelen szembenézni önmagával és a saját élete "történelmével", igazolva ezzel a maga ("A történelem a győztesek hazugsága") és Adrian fent idézett tézisét. Story és history egybecsúszik.

Barnes virtuóz és szellemes mesélő, de a közhelyes alakformálás és a silány cselekmény miatt a végeredmény mégsem egyéb, mint valamiféle elegáns, túl agyas limonádé.

Fordította: Karáth Tamás. Partvonal Kiadó, 2013, 173 oldal, 2790 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.