Könyv

Julian Barnes: Felfelé folyik, hátrafelé lejt

  • - banza -
  • 2013. szeptember 1.

Könyv

Az 1946-ban született író vérbeli angol, azaz nem sokra becsüli az ún. posztmodern vívmányokat, és ha az elbeszélő elbizonytalanodása a téma, akkor ideálja, Ford Madox Ford A jó katona című 1915-ös remekművének epikus kételyeinél nem megy tovább.

Az eredetileg The Sense of an Ending (a suta magyarnál összemérhetetlenül jobb) címet viselő regény én-elbeszélője Ford narrátorának rokona: ő is csak évtizedekkel a döntő események után kezdi sejteni, mi is történt valójában egykor. Négy gimnáziumi osztálytársnak az 1960-as években, részben a Rolling Stones egyik számának (Time is on my side) lázában égő történetéről van szó, akik közül a legtehetségesebb, Adrian Finn ezt válaszolja az utolsó történelemórán arra a kérdésre, mi a történelem: "A történelem az a bizonyosság, ami az emlékezet elhalványulásának és a dokumentáció pontatlanságainak találkozásából jön létre." Aztán e definíciót nagyvonalúan összekapcsolja egy Robson nevű iskolatársuk látszólag teljesen felfoghatatlan indítékú öngyilkosságának értelmezésével.

Voltaképpen e problémakör ismétlése és interpretációja alkotja a kissé szájbarágósan felépített regény második, a 2000-es években játszódó részét. Az elbeszélő, a középszerű pályát befutott Tony Webster most azt a feladatot kapja az "élettől", hogy értelmezze Adrian negyven évvel ezelőtt elkövetett öngyilkosságát, és eközben fejtse meg a maga életének értelmét is. Ez persze csak részben sikerülhet; Webster öncsaló, aki képtelen szembenézni önmagával és a saját élete "történelmével", igazolva ezzel a maga ("A történelem a győztesek hazugsága") és Adrian fent idézett tézisét. Story és history egybecsúszik.

Barnes virtuóz és szellemes mesélő, de a közhelyes alakformálás és a silány cselekmény miatt a végeredmény mégsem egyéb, mint valamiféle elegáns, túl agyas limonádé.

Fordította: Karáth Tamás. Partvonal Kiadó, 2013, 173 oldal, 2790 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.