Könyv

Jussi Adler-Olsen: Szelfik

  • Bán Zoltán András
  • 2017. augusztus 6.

Könyv

Az 1950-ben született koppenhágai író lenyűgöző vállalkozása a döglött ügyekkel foglalkozó Q-ügyosztály történeteit feldolgozó sorozat; magyar nyelven ez a hetedik kötet. Ott folytatódik, ahol elhagytuk hőseinket: Carl Mørcköt, az osztályvezetőt, a szír származású, dánul remekül, mégis komikusan beszélő Assadot, valamint az új fiút, Gordont, a nyakigláb gyakornokot. És itt van még az ifjú szépség, Rose, az ingoványos lélek, aki az utolsó ügy (lásd a Határtalanul című regényt) miatt totálisan összeroppant, jelenleg pszichiátriai kezelés alatt áll. Most egyszerre három esettel kell megküzdeniük: Rose betegsége; a friss ügy, amely összefügg egy régivel (ez a könyvek alap­dramaturgiája); pluszként pedig az, amelyben a szociális segélyből élő „hülye picsákat” gyilkolja le egy fél­őrült ügyintézőnő, ám ez is összefügg az említettekkel.

Adler-Olsen regényfolyama olyan, mint egy nagy tévésorozat, például a legjobb, A híd című dán–svéd széria. Itt az egyes regények alkotják az egyes évadokat. A skandináv krimik egy részében megszokott felállás most a szokásosnál is gazdagabb, a különös családot alkotó bűn­üldöző közösségben a Q-ügyosztály operai kvartettként dolgozik: Carl a rezignált bariton, Rose a drámai szoprán, Assad a buffo szerepét adja, míg Gordon lesz a lírai tenor. Mindebből hallatlanul finom és árnyalt, emberileg totál hiteles kapcsolatrendszer áll elő. Mint a bűnözők (a fantasztikus női kvartett) oldalán, akik pitimód aljasok, de talán épp ezért szánandók is részben. Adler-Olsen könyve nem krimi, hanem valódi bűnregény. Kritikai realista.

Fordította: Sulyok Viktória. Animus Kiadó, 2017, 464 oldal, 3980 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.