Képregény

Mosolyogj!

  • Baski Sándor
  • 2017. augusztus 6.

Könyv

Kultúrkörökben már régóta, de legkésőbb Eisner, Spiegelman vagy Moore színre lépésétől számítva nem ildomos gyerekműfajnak tartani a képregényt. Az emancipáció olyan jól sikerült, hogy ma már annak van hírértéke, ha egy képregény nem a felnőtteket, hanem a kiskamaszokat célozza meg, holott a legfrissebb angolszász trendek éppen ebbe az irányba mutatnak. Egyes összesítések szerint tavaly a 10 legolvasottabb képregénysorozatnak több mint a fele a legfiatalabbakat szólította meg, és egy új fogyasztói réteg is megjelent: a 10 év körüli lányoké.

Utóbbi fejlemény jórészt az Eisner-díjas Raina Telgemeiernek köszönhető, aki eddigi összes graphic noveljével felkerült a New York Times bestsellerlistájára. A 77-es születésű alkotó saját gyerekkorából merít, hasonlóan Marjane Satrapihoz, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy míg a perzsa kolléga kamaszkori élményeihez az iráni forradalom és egy elnyomó rezsim biztosította a kulisszát (Persepolis), addig Telgemeier története merőben hétköznapi. Igaz, nem minden gyerekkel fordul elő, hogy a betont lefejelve elveszíti két metszőfogát, és hosszú évekig szájsebészeti kezelésekre szorul, de az ezzel járó önbizalomhiány, kisebbségérzés és szorongás ismerős lehet majdnem mindenkinek. Telgemeier karikaturisztikus rajzstílusa, gördülékeny, célratörő panelkezelése is jelentősen megkönnyíti az azonosulást, a frappáns képi gegeket pedig a tíz­éves kislányok halmazán kívül eső olvasók is díjazhatják.

A Mosolyogj! cselekményében sincs semmilyen fikciós adalék, Telgemeier úgy mesél el mindent, ahogy történt, ettől hiteles, és ettől banális a könyve, vagyis pont olyan, mint egy átlagos kiskamasz átlagnál igényesebben megírt naplója. Kultusza a legkevésbé sem meglepő.

Fordította: Bayer Antal. Frike Comics, 2017, 220 oldal, 4500 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.