Képregény

Mosolyogj!

  • Baski Sándor
  • 2017. augusztus 6.

Könyv

Kultúrkörökben már régóta, de legkésőbb Eisner, Spiegelman vagy Moore színre lépésétől számítva nem ildomos gyerekműfajnak tartani a képregényt. Az emancipáció olyan jól sikerült, hogy ma már annak van hírértéke, ha egy képregény nem a felnőtteket, hanem a kiskamaszokat célozza meg, holott a legfrissebb angolszász trendek éppen ebbe az irányba mutatnak. Egyes összesítések szerint tavaly a 10 legolvasottabb képregénysorozatnak több mint a fele a legfiatalabbakat szólította meg, és egy új fogyasztói réteg is megjelent: a 10 év körüli lányoké.

Utóbbi fejlemény jórészt az Eisner-díjas Raina Telgemeiernek köszönhető, aki eddigi összes graphic noveljével felkerült a New York Times bestsellerlistájára. A 77-es születésű alkotó saját gyerekkorából merít, hasonlóan Marjane Satrapihoz, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy míg a perzsa kolléga kamaszkori élményeihez az iráni forradalom és egy elnyomó rezsim biztosította a kulisszát (Persepolis), addig Telgemeier története merőben hétköznapi. Igaz, nem minden gyerekkel fordul elő, hogy a betont lefejelve elveszíti két metszőfogát, és hosszú évekig szájsebészeti kezelésekre szorul, de az ezzel járó önbizalomhiány, kisebbségérzés és szorongás ismerős lehet majdnem mindenkinek. Telgemeier karikaturisztikus rajzstílusa, gördülékeny, célratörő panelkezelése is jelentősen megkönnyíti az azonosulást, a frappáns képi gegeket pedig a tíz­éves kislányok halmazán kívül eső olvasók is díjazhatják.

A Mosolyogj! cselekményében sincs semmilyen fikciós adalék, Telgemeier úgy mesél el mindent, ahogy történt, ettől hiteles, és ettől banális a könyve, vagyis pont olyan, mint egy átlagos kiskamasz átlagnál igényesebben megírt naplója. Kultusza a legkevésbé sem meglepő.

Fordította: Bayer Antal. Frike Comics, 2017, 220 oldal, 4500 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.