Kultúrkörökben már régóta, de legkésőbb Eisner, Spiegelman vagy Moore színre lépésétől számítva nem ildomos gyerekműfajnak tartani a képregényt. Az emancipáció olyan jól sikerült, hogy ma már annak van hírértéke, ha egy képregény nem a felnőtteket, hanem a kiskamaszokat célozza meg, holott a legfrissebb angolszász trendek éppen ebbe az irányba mutatnak. Egyes összesítések szerint tavaly a 10 legolvasottabb képregénysorozatnak több mint a fele a legfiatalabbakat szólította meg, és egy új fogyasztói réteg is megjelent: a 10 év körüli lányoké.
Utóbbi fejlemény jórészt az Eisner-díjas Raina Telgemeiernek köszönhető, aki eddigi összes graphic noveljével felkerült a New York Times bestsellerlistájára. A 77-es születésű alkotó saját gyerekkorából merít, hasonlóan Marjane Satrapihoz, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy míg a perzsa kolléga kamaszkori élményeihez az iráni forradalom és egy elnyomó rezsim biztosította a kulisszát (Persepolis), addig Telgemeier története merőben hétköznapi. Igaz, nem minden gyerekkel fordul elő, hogy a betont lefejelve elveszíti két metszőfogát, és hosszú évekig szájsebészeti kezelésekre szorul, de az ezzel járó önbizalomhiány, kisebbségérzés és szorongás ismerős lehet majdnem mindenkinek. Telgemeier karikaturisztikus rajzstílusa, gördülékeny, célratörő panelkezelése is jelentősen megkönnyíti az azonosulást, a frappáns képi gegeket pedig a tízéves kislányok halmazán kívül eső olvasók is díjazhatják.
A Mosolyogj! cselekményében sincs semmilyen fikciós adalék, Telgemeier úgy mesél el mindent, ahogy történt, ettől hiteles, és ettől banális a könyve, vagyis pont olyan, mint egy átlagos kiskamasz átlagnál igényesebben megírt naplója. Kultusza a legkevésbé sem meglepő.
Fordította: Bayer Antal. Frike Comics, 2017, 220 oldal, 4500 Ft
