A lap háború utáni újraéledése elválaszthatatlan a kor magyar társadalmának magára eszmélésétõl, attól a reménytõl és hittõl, hogy az ország ezúttal valóban óriási lehetõség - a népképviseleten alapuló demokrácia megteremtése - elõtt áll. E felfokozottságot és az ezt követõ csalódást jól érzékelteti az új folyam fõ teoretikusának, a számos, utóbb nagy hatásúnak bizonyult tanulmányát elõször a lapban közlõ Bibó Istvánnak tulajdonított bonmot, miszerint a tudós ezt javasolta sírfeliratának: "élt három évet, 1946-1948 között".
Ma már persze világos, hogy az euforikus évek a szovjet típusú diktatúrába való átmenet évei voltak: a Válasz története azt is jól érzékelteti, hogy e változás folyamatával miként is szembesültek a kortársak. Az újraindítás és a fönnmaradás állandó nehézségei, a mind nyilvánvalóbb ideológiai nyomás, az anyagi ellehetetlenülés és ellehetetlenítés fázisai, és persze a minderre eltérõen reagáló kulcsfigurák életstratégiái kivétel nélkül e tragikus fordulat lenyomatai. A monográfia erõssége, hogy nem pusztán a szövegekre koncentrál, hanem a megjelent írásokon, a dokumentálható szerkesztõi munkán keresztül a fõ alakok - mindenekelõtt Bibó István, Illyés Gyula és Sárközi Márta (az elsõ Válasz kiadójának, a munkatáborban elpusztult Sárközi Györgynek az özvegye) - személyiségrajzára is kísérletet tesz. Aligha kétséges, hogy - épp az értékelõ mozzanat miatt - ez a kötet leginkább vitára késztetõ eleme. Pedig csak a szokásos dilemmák kerülnek elõ (ráadásul nem direkt módon pertraktálva), például az, hogy Illyés Gyula politizáló íróként "ravasz", avagy inkább csak "hajlékony" volt-e, esetleg mindkettõ.
Argumentum, 2009, 300 oldal, 2900 Ft
*****
