Könyv

Egy letűnt civilizáció aranylapjai

szerző
Bán
publikálva
1999/35. (09. 02.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A több mint fél évszázada az Egyesült Államokban, Philadelphia közelében élő, magyar származású John Lukacs történészprofesszor legújabb könyvében új műfaj megteremtésére tett kísérletet. Könyve nem történetírás és nem szépirodalom, nem regény és nem is esszé, hanem - Lukacs saját szavaival élve - "történelemmel átitatott irodalom".

John Lukacs: Évek...

A több mint fél évszázada az Egyesült Államokban, Philadelphia közelében élő, magyar származású John Lukacs történészprofesszor legújabb könyvében új műfaj megteremtésére tett kísérletet. Könyve nem történetírás és nem szépirodalom, nem regény és nem is esszé, hanem - Lukacs saját szavaival élve - "történelemmel átitatott irodalom".

A könyv 69 fejezete egy-egy év a 20. században, 1901-től 1969-ig. Az egyes fejezetek első néhány oldala karcolat egy-egy helyről, városról (többnyire Philadelphiáról) vagy személyről. A szereplők általában kitaláltak, bár némelyikük alakjában felismerhető Lukacs ismerőseinek néhány jellemvonása, de közismert tudósokra, művészekre is ráismerhetünk, például Oscar Haleckira, a történészre; ahogy az 1918-as "keszeg skótról" akár Robert William Seton-Watson is eszünkbe juthat. (Az a történész, aki írásaiban - többek közt az 1918-ban Faji problémák Magyarországon címmel megjelent könyvében - az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlasztásán buzgólkodott, és aki 1919-20-ban a Párizs környéki békerendezésnél a brit delegáció tagja volt.) "Nagy hullám hátán akár egy törpe is magasra emelkedhet" - idézi Lukacs vele kapcsolatban Tocqueville-t.

John Lukacs a fejezetek második részét párbeszédes formában írta meg. A párbeszéd egyik szereplője ő maga, a másik saját alteregója: a történész amerikai és európai énje vitatkozik egymással, a pragmatikus a kevésbé gyakorlatiassal.

Klasszikus értelemben vett cselekménye nincs a könyvnek. A vezérfonal a gentleman eszményének a hanyatlása és egy bizonyos civilizációnak a letűnése. A gentleman ideálja 200-250 évvel ezelőtt keletkezett Angliában, s onnan terjedt el. Ez az ideál elsősorban egy bizonyos magatartást jelent, amely Lukacsnak imponál. A szerző azonban érzi, hogy valaminek a végén vagyunk - nem csupán a huszadik századnak, de az újkornak is -, s ez az úriemberek letűnésével áll szoros kapcsolatban. Főszereplője sincs az Évek...-nek, az időről időre visszatérő K. - aki a gentleman eszményét megtestesíti a műben -nem valódi főszereplő. De mindez az olvasó számára nem fontos. A fontos inkább az, amit maga a szerző így fogalmazott meg: "Ha e jelenetek némelyike egyáltalán szép, azért szép, mert valami szomorúság és jó érzés elegyét váltja ki az olvasóból. Az Évek... egy civilizáció hanyatlásáról szól, de a tónus nem komor, és a zene nem Mahler zenéje, mert maradványokban él még a szép dolgok és a jóság emlékezete."

Az Évek...-ben irdatlan mennyiségű és minőségű tudás és élettapasztalat van felhalmozva. Ám Lukacs sokkal többet nyújt olvasóinak, mint száraz, egymásra dobált ismerethalmazt. Tudja - amit csak kevesen -, hogy történelem és irodalom édestestvérek. Azaz a történelemnek nincsen szaknyelve, a "történész elvetélt regényíró". Tudja, hogy nincsen "objektív" történetírás, hogy minden emberi tudat résztvevő is, és hogy a történelem a szavak története. Bár a történetírás a tényekből építkezik, a tények elválaszthatatlanok a szavaktól. Lukacs felfogásában a szavak választása pedig nem csupán stilisztikai, hanem erkölcsi kérdés is. A szó a gondolat befejezése. Ezért aki nem tud jól írni, az nem lehet jó történész. Lukacs stílusának természetes tartozéka az elegancia, sorai az erőlködés legcsekélyebb nyomát sem viselik magukon. (Említsük meg e helyen a könyv fordítóját, Barkóczi Andrást, aki - Lukacs más munkáinak átültetéséhez hasonlóan -ragyogó munkát végzett.)

Lukacs könyve ugyanakkor provokálja is az olvasót. Egyes kijelentései egyenesen megdöbbentők. Sokan vitatkoznának vele azon, hogy az Anna Karenina első mondata ostoba, hogy mindenfajta rockzene brutális, hogy a 20. század 1914-től 1989-ig tartott (bár ezt egyáltalán nem ő találta ki), hogy Molnár Ferenc és Koestler Artúr "intellektuális bulvárfigurák" voltak, "első osztályúak a másodosztályúak között", hogy Henry James rossz angolsággal írt, hogy A varázshegy idejét múlta. A könyv lapjain megelevenednek a philadelphiai utcák és emberek, az Earl´s Court-i korzó Londonban, az ír származású Owen St. Clair O´Malley, aki 1939 és 1941 között Nagy-Britannia budapesti követe és Winston Churchill jó ismerőse volt, az 1956-os magyar forradalom első menekültjei New Jerseyben, a Wörthi-tónál nyaraló magyar emigránsok 1963-ban. Az 1920-as fejezet hőse egy gyönyörű és okos amerikai nő, Mrs. Bingham, aki éppen Párizsba utazik, majd tovább Svájcba és Észak-Olaszországba. E karcolatban a kulcsmondat így hangzik: "Je me sentais si contente, si heureuse, avec une tristesse douce", azaz "olyan elégedett, olyan boldog vagyok, ugyanakkor van bennem valami gyöngéd szomorúság." Lukacs könyvét is ez a gyöngéd szomorúság hatja át. Az olvasónak Edith Wharton éppen 1920-ban megjelent regénye, Az ártatlanság kora jut eszébe - Lukacs utal is rá -,és a film, amit Martin Scorsese rendezett belőle. Vörös és sötétbarna színek, féltékenység és szenvedély, többszólamúság. Sehol egy puskalövés, sehol harsányság, sehol a rettenet. Nem kinyilatkoztat, még csak nem is beszélget. Egy társalgás részesei vagyunk.

Mert Lukacs nem ír a nyomorúságról, a világégésről, a haláltáborokról. Ezek pedig meghatározták a 20. századot. Lehet-e így írni a 20. században a 20. századról? Miért is ne. Lukacs a bevezetőben felvállalja, hogy munkája nem "világrengető eseményeket" sorakoztat fel. Az Évek...-ben mély emberismeret van, empátia, szépség és kevés szomorúság, csakugyan. Lukacs könyve irodalmi alkotás, amely minden sorával azt sugallja, hogy a szörnyűséges 20. század után is érdemes a "szép dolgokban" és a "jóságban" bízni.

Legjelentősebb könyve volna ez Lukacsnak? Talán igen. Amikor öt évvel ezelőtt először ejtett nekem szót róla - Doverban ültünk, a fehér sziklák alatt -, nem nagyon értettem a szándékát. Ma már jobban. S most tökéletesen megértem, amit könyve budapesti bemutatóján Lukacs professzor az alábbiakban összegzett: "Vagy ötvenéves voltam, amikor hirtelen ráeszméltem a kettősségem lényegére, hogy Magyarország a hazám, Amerika az otthonom, hogy Magyarország az anyám, s Amerika a feleségem. E furcsa és rendhagyó könyv jó része a feleségemről szól, de néha úgy hiszem, hogy anyámnak írtam. Mégis."

 

John Lukacs: Évek..., Európa, 1999, 445 oldal, 1800 Ft

szerző
Bán
publikálva
1999/35. (09. 02.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...