Könyv: Etnográfiából utópiába és viszont (Victor Turner: A rituális folyamat)

szerző
Havasréti József
publikálva
2003/24. (06. 12.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Borges az olyan, mint Hernádi és Erdély együtt, és még ki tudja, mi minden - írta a hetvenes években Molnár Gergely költő és punkművész. Nos, Victor Turner (1920-1983) az olyan, mint Durkheim és Bahtyin együtt, és még ki tudja, mi minden - így például Arnold van Gennep, Claude Lévi-Strauss, William Blake, Martin Buber és talán még egy ezoterikus-misztikus utalásokkal hivalkodó beatköltő is. Etnográfusok és látnokok egy diskurzusban: régi-új öszszeállítás ez, hiszen az utópia egy tökéletes társadalom etnográfiája, az etnográfia pedig nemritkán (mindig) át van szőve utópikus motívumokkal és ígéretekkel. A két beszédmód egymásba hatolását a "writing culture" néven hódító elmélet más megvilágításba is helyezheti. Eszerint az antropológiai írásmű allegorikus karakterű, szövege mást (is) mond, mint a belészőtt, az antropológus saját világához képest idegen társadalmi, kulturális tapasztalat. Turner műve esetében ez a megközelítés vagy inkább perspektíva megsokszorozódik: betű szerint a könyv tudományos klasszikus és bestseller, a kulturális antropológiai megközelítést előrelendítő és mára agyonidézett szaktanulmány, de spirituális jelentése szerint az ember egzisztenciális kérdéseire válaszoló életfilozófiai kalauz is egyúttal.

Borges az olyan, mint Hernádi és Erdély együtt, és még ki tudja, mi minden - írta a hetvenes években Molnár Gergely költő és punkművész. Nos, Victor Turner (1920-1983) az olyan, mint Durkheim és Bahtyin együtt, és még ki tudja, mi minden - így például Arnold van Gennep, Claude Lévi-Strauss, William Blake, Martin Buber és talán még egy ezoterikus-misztikus utalásokkal hivalkodó beatköltő is. Etnográfusok és látnokok egy diskurzusban: régi-új öszszeállítás ez, hiszen az utópia egy tökéletes társadalom etnográfiája, az etnográfia pedig nemritkán (mindig) át van szőve utópikus motívumokkal és ígéretekkel. A két beszédmód egymásba hatolását a "writing culture" néven hódító elmélet más megvilágításba is helyezheti. Eszerint az antropológiai írásmű allegorikus karakterű, szövege mást (is) mond, mint a belészőtt, az antropológus saját világához képest idegen társadalmi, kulturális tapasztalat. Turner műve esetében ez a megközelítés vagy inkább perspektíva megsokszorozódik: betű szerint a könyv tudományos klasszikus és bestseller, a kulturális antropológiai megközelítést előrelendítő és mára agyonidézett szaktanulmány, de spirituális jelentése szerint az ember egzisztenciális kérdéseire válaszoló életfilozófiai kalauz is egyúttal.

Határhelyzetek

Alapgondolata egyszerű. Van Gennep francia etnográfus elméletét (Les rites de passage, 1908) továbbfejlesztve Turner arról értekezik, hogy a társadalom működése elképzelhetetlen olyan folyamatok nélkül, amelyek egzisztenciális határhelyzetek (születés/halál, egészség/betegség, gyermekkor/felnőttkor, uralom/alávetettség és hasonlók) küszöbei között vezetik át az egyént, az elkülönülés, a marginalitás és az egyesülés fázisain keresztül. Turner különös jelentőséget tulajdonít a középső - liminálisnak nevezett - szakasznak és azoknak a személyeknek, helyzeteknek, melyek a liminális szakaszra jellemző minőségeken keresztül határozhatók meg. A liminális szakasz szimbólumait (alávetettség, szegénység, mezítelenség, a társadalmi hierarchia elemeinek felcserélése stb.) hordozó, a társadalmi struktúra "réseiben" elhelyezkedő személyek és közösségek Turner szerint egy különleges egzisztenciális helyzet, a communitas állapotát tapasztalják meg.

A communitas fogalmi eszközökkel nehezen megragadható léttapasztalat, amely tartalmazza a társadalmi struktúrától és hierarchiától független emberi közösség spontán élményét, amely pillanatszerű, átmeneti és nem intézményesíthető. Ezt a sajátosan intenzív és illékony közösségi érzést hordozzák a spirituális vallási mozgalmak (például Szent Ferenc követői és a millenáris szekták az európai középkorban, a vaisnava vallás követői Észak-Indiában), a munkásmozgalom egyes kereszténszociális és anarchista irányzatai, de Turner ide sorolja és részletesen elemzi az ötvenes-hatvanas években kibontakozó ifjúsági ellenkultúra jelenségeit is. A szerző szemmel láthatóan kicsit monomániás - mint általában a jelentékeny és hatásos gondolkodók - felfogása szerint a társadalmi drámák rituális és szimbolikus kulisszái között minden kultúrában és műfajban elsősorban a liminalitás és a communitas élményei jelennek meg. Ennek ellenére rítusfelfogása korántsem valamiféle antropológiai szuperelmélet, még ha intellektuális távlatai és egyes alkalmazásai sugallják is ezt. Csak ritkán jelentkezik az olvasóban a "minden mindennel összefügg" érzése, Turner ugyanis nem a vallási-egzisztenciális élmény minden kultúrában egyforma alapstruktúráját vázolja föl, ellenkezőleg, állandó erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a communitas fogalmát a történeti-társadalmi tapasztalatok, folyamatok alapján értelmezze. De Turner rítusfelfogása nemcsak az absztrakt mintákban, ősképekben gondolkodó - például Mircea Eliade által képviselt - platonista valláselméletektől különbözik, hanem a könyv több helyén elhatárolja magát a communitas élményének naturalista, biológiai metaforákkal operáló értelmezéseitől is. "Tagadhatatlan, hogy ez a folyamat ösztönenergiákat szabadít fel, de most már inkább úgy vélem, a communitas nem egyedül a kulturális kényszerek közül kiszabadult, biológiailag örökölt ösztönök terméke. Inkább olyan sajátos emberi képességek terméke, mint a racionalitás, az akarat és az emlékezet, és amelyek a társadalmi élet tapasztalata nyomán fejlődnek ki."

Turner a művészet és a tudomány határait keresztbe metsző szerzőként is méltatható, ami nem szokatlan, hiszen a vallástudomány és az antropológia jelesei - lásd Mircea Eliade, Kerényi Károly, Roger Caillois, Clifford Geertz és mások - gyakran próbáltak írói babért is szerezni maguknak, egyesek versekkel, regényekkel, mások csupán a stílusukkal. A Turner írásait jellemző kifinomult retorika, metaforáinak megragadó ereje, kulturális referenciáinak bátor és szellemes sokfélesége, továbbá az általa vizsgált rítusok, ünnepek, szimbólumok bemutatásának érzéki teljessége valóban lehetővé teszi, hogy szövegeinek felidéző erejével újra és újra az "élet áradó teljességébe" merítse a szobatudóst, a könyvtárban kiszáradt, a bibliolatria édes bűnétől gyakran elcsábuló bölcsészeket, és így a valódi életet múmiává szikkasztó intellektuális írásmód megváltója legyen. De Turner nemcsak jó író, hanem gondos rendszerező és

kifinomult fogalomalkotó elme

is, ráadásul mesteri érzéke van ahhoz, hogy olyan terminológiát alkosson (vagy poroljon le), amelyet készséggel átvesz, sőt ünnepel a tudományos világ. Talán éppen a kettősség, a megjelenítés érzékletessége és retorikai meggyőző ereje, illetve a precíz és olajozottan gördülő fogalomhasználat eredményezi azt, hogy Turner koncepciója rendkívül csábító, már-már visszautasíthatatlan társadalomtudományos magyarázóerővel rendelkezik, hipnotikus erővel kényszeríti rá szemléletét és fogalmait egyrészt olvasóira, másrészt azokra a társadalmi jelenségekre, helyzetekre, melyekre az antropológiai vizsgálódás irányul.

Havasréti József

Osiris Kiadó, Budapest, 2002, 230 oldal, 1980 Ft

szerző
Havasréti József
publikálva
2003/24. (06. 12.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...