A szerző, a zenei újságíróként is tevékeny orvos, Székely György évtizedek óta visszajáró látogatója a fesztiválnak, közben intendásokkal és művészekkel közelebbi ismeretségbe kerülve készíti beszámolóit és interjúit a különböző hazai orgánumok számára.
Ezeknek az élményeknek, tudósításoknak és beszélgetéseknek a gyűjteménye a könyv, amely mindenekelőtt hű és informatív áttekintését adja az 1993 óta lezajlott éves eseménysorozatoknak: emlékezetes énekesi kiugrásokról, vitatott megítélésű operarendezésekről és zajos botrányokról egyaránt beszámolva. Az elbeszélés menetébe beillesztve pedig ott sorjáznak a korábban – többnyire a néhai Muzsika folyóirat hasábjain – már megjelent interjúk (Cecilia Bartolitól Solti Györgyön át Schiff Andrásig), és ezek közül számos, most újraolvasva is tartós értékűnek bizonyul. Legfőképpen azok, amelyek a távolabbi múltat pásztázzák: a Végh Sándorral folytatott 1993-as meg az 1996-os Solti-beszélgetés – mindkét esetben üdvösen eleven és félreismerhetetlenül személyes jegyű muzsikusi portrét kirajzolva. Vagy éppenséggel a Herbert von Karajan hajdani bizalmas munkatársával, a 97 esztendősen ma is köztünk élő Csobádi Péterrel készült 1994-es beszélgetés. (Csobádi élettörténeti beszámolóját azóta figyelemre méltóan ellenpontozzák a hosszú éveken át tartó ügynöki működéséről nyilvánosságra került információk. Lásd ehhez: Varsányi Erika: Egy szociáldemokrata felemás karrierje a politika és a zene világában, Betekintő 2017/1.)
Az adatokban imponálóan gazdag kötet lapjain a manapság megszokottnál jóval kevesebb sajtóhibát, fésületlenséget lelni, de azért az olyan tévedések mellett nem lehet elmenni, mint hogy A váratlan házasság nem Cimarosa, hanem Paisiello operája (115. o.), Jommelli Salzburgban bemutatott művének címe nem Dermofoonte, hanem Demofoonte (119. o.), a Luisa Miller tavalyi koncertszerű előadásán pedig Plácido Domingo természetesen nem a címszerepet énekelte (216. o.).
A muzsika valódi hangja a legjobb értelemben vett bennfentes munka, amelynek a szerzője, paradox módon, céhen kívüli. Az olvasónak ez, úgy lehet, fel sem tűnne, ha maga a szerző nem irányítaná rá a figyelmünket egyik-másik szövegfordulatával. Például az ilyesfajta közbevetésekkel: „gratuláló leveleinek sorát, mint újságírói munkám egyik legértékesebb elismerését, ma is őrzöm” (39. o.). Pedig a könyv egésze a bizonyság rá, hogy Székely György szakértelmének és tájékozottságának nincs szüksége efféle külső megerősítésekre, munkája értékes kalauz. Ha tehát meghitt ismeretségbe szeretnénk kerülni Mozart szülővárosának 2020-ban éppen százesztendős fesztiváljával, mostantól legjobb lesz indulás előtt az ő kötetét kézbe vennünk.
Magánkiadás, 2019, 288 oldal, 9800 Ft
