Könyv

Lajta Béla talányos építészete

Gerle János-Csáki Tamás: Lajta Béla
szerző
Götz Eszter
publikálva
2014/4. (01. 23.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Lajta Béla műépítésznek 1899-től kezdve mindössze tizenhét éve volt, hogy létrehozza a magyar építészettörténet egyik legnagyobb fajsúlyú életművét. Negyvenhét esztendősen meghalt, és amit ma láthatunk tőle, az alig több mint tíz budapesti épület, harminc-egynéhány síremlék a pesti zsidó temetőkben és egy - azóta jócskán átalakított - tűzoltólaktanya a vajdasági Zentán. Mégis az ő neve jelenti itthon a nemzeti építészet és a modernizmus egymásra találásának nagy pillanatát.

Az Építészet Mesterei sorozatban a Holnap Kiadónál most jelent meg Gerle János utolsó, immár posztumusz munkája Lajta Béla építészetéről. 2002 óta gondozta Gerle a sorozatot, amely az általános vizuális műveltség kétségbeejtő hézagait hivatott kipótolni, olyan építészek életművének feldolgozásával, akiknek egy nemzedékkel korábban még mindenki ismerte a nevét - ma viszont már csak a speciális műveltségűek tudják, ki volt Medgyaszay István, Feszl Frigyes vagy Toroczkai Wigand Ede. Az építészet múltja - és jelene - mostanában bukik ki végképp az általános műveltségből, gyorsabban és ijesztőbben, mint a zene, a képzőművészet vagy akár az előadó-művészetek területe. A magyar építészet mint kulturális érték kezd köddé válni. Köszönhetjük ezt a nemzedékek óta súlyosbodó vizuális alulműveltségnek, de annak is, hogy az aktuális politikai szándék rendre felülírja, kisajátítja az építészet teljesítményeit. A tavaly őszre elkészült Zeneakadémia felavatása kormányesemény lett, de az építészek nevét - az eredeti tervezőkét csakúgy, mint a mostani megújulást végzőkét - alig említették az ünnep kapcsán. (A Magyar Építőművészek Szövetségének emiatti tiltakozása süket fülekre talált.) Házaknak nevezett díszdobozokkal telik meg a város, miközben különösebb feltűnés nélkül lehet elpucolni vagy felismerhetetlenné tenni olyan épületeket, melyek egyedi karakterükkel a környezet meghatározó elemei voltak oly sokáig. Így bontották el tavaly Lajta belvárosi üzletportálját is egy új bolt berendezése során.

Az ő idejében másképp volt. Egy végzett építész komolyan vette a dolgát, ahogyan őt is komolyan vette a közeg, amelynek épített. Lajta a diplomát kézhez kapva éveken át kóborolt Európában, le egészen Marokkóig; megnézett mindent, amiről addig tanult, és rövid időre beállt egy német, majd egy londoni építészirodába, hogy a gyakorlatot is európai színvonalon sajátítsa el. Londonból küldte haza első tervét a lipótvárosi zsinagóga pályázatára, és rögtön feltűnést keltett Dávid-csillagot formázó alaprajzi szerkesztésével. A sajtó az akkor még Leitersdorfer Béla pályaművét mint egy szép jövő előtt álló nagy tehetség szárnyalását emlegette. Két évre rá a gellérthegyi szoborcsoport kialakítását az ő ötlete alapján terveztette meg a főváros, de erről csak a Lajtával foglalkozó szakemberek tudnak, ha egyáltalán. Európai körútja után végigjárta Erdélyt is, keresve a hagyományos népi építészet és tárgyalakítás eredeti, érintetlen megnyilvánulásait; épületein és tervein pontosan kimutatható az ott kapott élmény.

Már legelső munkáiban is feltűnik a formálás, a tömegalakítás egyedisége. Lajta mindig az újat kereste, így találta meg hazatérése után azonnal Lechner Ödönt, a magyaros építészeti stílus prófétáját, és így haladta meg mesterét nem sokkal később, jócskán megelőzve az európai art decót. Rálelt a korabeli finn építészet hagyományok felé forduló romantikájára, meglátta a bécsi Adolf Loosban a jövő útját, megelőlegezte a szimbólumokkal megfogalmazott monumentális tömegalakítás irányzatát. Ritmust formált a díszítményből, egyedit a hagyományból. A feladatban nem a részletek ragadták meg, hanem a nagy egész annak minden összefüggésével, ezért tudott olyan műveket létrehozni, mint az Amerikai úti Vakok Intézete, ahol az alaprajztól a homlokzaton, a súlyos főkapu részletein át a kilincsekig és a feliratokig minden elem tökéletes harmóniában összegződik. És ezért tudta annyira megdöbbenteni a Budapesten építésznek tanuló fiatal Kós Károlyt a Malonyay Dezső néprajzkutatónak tervezett Lajta-villa látványa.

Mindez a Gerle János szerkesztette, halála után Csáki Tamás által befejezett kötetben indirekt módon jelenik meg, nem tételesen értékelve, hanem az olvasó ráérzéseit is bevonva a feltáró folyamatba. A szerzők-szerkesztők nem monográfiát adnak a kezünkbe, hanem precízen összeállított, teljességre törekedő és a korábbi adatokat pontosító, korrigáló életműlajstromot.

A könyv a részletes életrajz, Lajta saját írásai és a róla szóló megjelenések felidézése után tervenként, házanként vonul végig az életművön. Mindegyik műről közöl olyan korabeli publikációkat, pályázati zárójelentéseket, visszaemlékezéseket vagy ezek híján mai leírásokat, amelyekből a szóban forgó épület akár rajzok és fotók híján is láthatóvá válik. Kivételt csak Klein Rudolf két tanulmánya jelent a kötetben, melyek Lajta korábban kevéssé hangsúlyozott zsidó szellemiségét és temetői művészetét részletesebben elemzik, közép-európai kontextusba helyezve és finom distinkciókkal rámutatva arra, hogyan tudta Lajta a maga egyedi látásmódjával harmóniába hozni a magyaros építészetet a zsidó hagyományokkal.

A kötet, akár a sorozat korábbi részei, alapos kutatómunkára és a forrásanyag példás feldolgozására épül. Ráismerünk Gerle módszerességére és arra a végtelen alázatra, amivel a tárgyához viszonyul. Magasra tette a lécet a munkáját folytatni vágyók előtt. Nem is sikerült maradéktalanul folytatni, mert a kötet képanyaga, a remek mai fotók és a bőven rendelkezésre álló eredeti tervek, az egykori sajtóban megjelent képek gazdagsága ellenére elmarad a lehetőségektől. Kevés a nagy kép, elvesznek a Lajtánál oly fontos részletszépségek, a kisméretű fotók egymásra torlódnak, nem látjuk mindazt, ami a szövegben megjelenik. Összességében azonban alapmű született, ebből kiindulva újra lehet gondolni Lajta Béla építészetének európai jelentőségét és máig tartó hatását.

Holnap Kiadó, 2013, 256 oldal, 9900 Ft. A cikk a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) és a Narancs közti együttműködésben, az NKA támogatásával jött létre.

szerző
Götz Eszter
publikálva
2014/4. (01. 23.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...