Könyv

Lajta Béla talányos építészete

Gerle János-Csáki Tamás: Lajta Béla

  • Götz Eszter
  • 2014. február 23.

Könyv

Lajta Béla műépítésznek 1899-től kezdve mindössze tizenhét éve volt, hogy létrehozza a magyar építészettörténet egyik legnagyobb fajsúlyú életművét. Negyvenhét esztendősen meghalt, és amit ma láthatunk tőle, az alig több mint tíz budapesti épület, harminc-egynéhány síremlék a pesti zsidó temetőkben és egy - azóta jócskán átalakított - tűzoltólaktanya a vajdasági Zentán. Mégis az ő neve jelenti itthon a nemzeti építészet és a modernizmus egymásra találásának nagy pillanatát.

Az Építészet Mesterei sorozatban a Holnap Kiadónál most jelent meg Gerle János utolsó, immár posztumusz munkája Lajta Béla építészetéről. 2002 óta gondozta Gerle a sorozatot, amely az általános vizuális műveltség kétségbeejtő hézagait hivatott kipótolni, olyan építészek életművének feldolgozásával, akiknek egy nemzedékkel korábban még mindenki ismerte a nevét - ma viszont már csak a speciális műveltségűek tudják, ki volt Medgyaszay István, Feszl Frigyes vagy Toroczkai Wigand Ede. Az építészet múltja - és jelene - mostanában bukik ki végképp az általános műveltségből, gyorsabban és ijesztőbben, mint a zene, a képzőművészet vagy akár az előadó-művészetek területe. A magyar építészet mint kulturális érték kezd köddé válni. Köszönhetjük ezt a nemzedékek óta súlyosbodó vizuális alulműveltségnek, de annak is, hogy az aktuális politikai szándék rendre felülírja, kisajátítja az építészet teljesítményeit. A tavaly őszre elkészült Zeneakadémia felavatása kormányesemény lett, de az építészek nevét - az eredeti tervezőkét csakúgy, mint a mostani megújulást végzőkét - alig említették az ünnep kapcsán. (A Magyar Építőművészek Szövetségének emiatti tiltakozása süket fülekre talált.) Házaknak nevezett díszdobozokkal telik meg a város, miközben különösebb feltűnés nélkül lehet elpucolni vagy felismerhetetlenné tenni olyan épületeket, melyek egyedi karakterükkel a környezet meghatározó elemei voltak oly sokáig. Így bontották el tavaly Lajta belvárosi üzletportálját is egy új bolt berendezése során.

Az ő idejében másképp volt. Egy végzett építész komolyan vette a dolgát, ahogyan őt is komolyan vette a közeg, amelynek épített. Lajta a diplomát kézhez kapva éveken át kóborolt Európában, le egészen Marokkóig; megnézett mindent, amiről addig tanult, és rövid időre beállt egy német, majd egy londoni építészirodába, hogy a gyakorlatot is európai színvonalon sajátítsa el. Londonból küldte haza első tervét a lipótvárosi zsinagóga pályázatára, és rögtön feltűnést keltett Dávid-csillagot formázó alaprajzi szerkesztésével. A sajtó az akkor még Leitersdorfer Béla pályaművét mint egy szép jövő előtt álló nagy tehetség szárnyalását emlegette. Két évre rá a gellérthegyi szoborcsoport kialakítását az ő ötlete alapján terveztette meg a főváros, de erről csak a Lajtával foglalkozó szakemberek tudnak, ha egyáltalán. Európai körútja után végigjárta Erdélyt is, keresve a hagyományos népi építészet és tárgyalakítás eredeti, érintetlen megnyilvánulásait; épületein és tervein pontosan kimutatható az ott kapott élmény.

Már legelső munkáiban is feltűnik a formálás, a tömegalakítás egyedisége. Lajta mindig az újat kereste, így találta meg hazatérése után azonnal Lechner Ödönt, a magyaros építészeti stílus prófétáját, és így haladta meg mesterét nem sokkal később, jócskán megelőzve az európai art decót. Rálelt a korabeli finn építészet hagyományok felé forduló romantikájára, meglátta a bécsi Adolf Loosban a jövő útját, megelőlegezte a szimbólumokkal megfogalmazott monumentális tömegalakítás irányzatát. Ritmust formált a díszítményből, egyedit a hagyományból. A feladatban nem a részletek ragadták meg, hanem a nagy egész annak minden összefüggésével, ezért tudott olyan műveket létrehozni, mint az Amerikai úti Vakok Intézete, ahol az alaprajztól a homlokzaton, a súlyos főkapu részletein át a kilincsekig és a feliratokig minden elem tökéletes harmóniában összegződik. És ezért tudta annyira megdöbbenteni a Budapesten építésznek tanuló fiatal Kós Károlyt a Malonyay Dezső néprajzkutatónak tervezett Lajta-villa látványa.

Mindez a Gerle János szerkesztette, halála után Csáki Tamás által befejezett kötetben indirekt módon jelenik meg, nem tételesen értékelve, hanem az olvasó ráérzéseit is bevonva a feltáró folyamatba. A szerzők-szerkesztők nem monográfiát adnak a kezünkbe, hanem precízen összeállított, teljességre törekedő és a korábbi adatokat pontosító, korrigáló életműlajstromot.

A könyv a részletes életrajz, Lajta saját írásai és a róla szóló megjelenések felidézése után tervenként, házanként vonul végig az életművön. Mindegyik műről közöl olyan korabeli publikációkat, pályázati zárójelentéseket, visszaemlékezéseket vagy ezek híján mai leírásokat, amelyekből a szóban forgó épület akár rajzok és fotók híján is láthatóvá válik. Kivételt csak Klein Rudolf két tanulmánya jelent a kötetben, melyek Lajta korábban kevéssé hangsúlyozott zsidó szellemiségét és temetői művészetét részletesebben elemzik, közép-európai kontextusba helyezve és finom distinkciókkal rámutatva arra, hogyan tudta Lajta a maga egyedi látásmódjával harmóniába hozni a magyaros építészetet a zsidó hagyományokkal.

A kötet, akár a sorozat korábbi részei, alapos kutatómunkára és a forrásanyag példás feldolgozására épül. Ráismerünk Gerle módszerességére és arra a végtelen alázatra, amivel a tárgyához viszonyul. Magasra tette a lécet a munkáját folytatni vágyók előtt. Nem is sikerült maradéktalanul folytatni, mert a kötet képanyaga, a remek mai fotók és a bőven rendelkezésre álló eredeti tervek, az egykori sajtóban megjelent képek gazdagsága ellenére elmarad a lehetőségektől. Kevés a nagy kép, elvesznek a Lajtánál oly fontos részletszépségek, a kisméretű fotók egymásra torlódnak, nem látjuk mindazt, ami a szövegben megjelenik. Összességében azonban alapmű született, ebből kiindulva újra lehet gondolni Lajta Béla építészetének európai jelentőségét és máig tartó hatását.

Holnap Kiadó, 2013, 256 oldal, 9900 Ft. A cikk a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) és a Narancs közti együttműködésben, az NKA támogatásával jött létre.

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”