„Megélheti, hogy nincs egyedül” - Wéber Anikó ifjúsági író

  • Orosz Ildikó
  • 2017. január 3.

Könyv

Rövid napközis tanári működése mély nyomokat hagyott benne, ez alapján, de fikciós eszközökkel írta meg Az osztály vesztese című kiskamaszregényt, amelynek középpontjában az iskolai bántalmazás, vagy ahogy újabban az angol bullying szót magyarítják, a „basáskodás” áll.

Magyar Narancs: Milyennek láttad pályakezdő napközis tanárként az ötödikeseidet?

Wéber Anikó: A napköziben lényegesen többet látunk a gyerekek személyiségéből, mint délelőtt, hiszen a tanórák behatárolt keretek közt zajlanak, kevés az idő arra, hogy a gyerek is szóhoz jusson. A napközi kötetlenebb, a diákok jobban megnyílnak, többet mesélnek, szabadjára engedhetik magukat. Ugyanakkor a problémák is előtérbe kerülnek: mindenki fáradt, türelmetlen, éhes, és ezt gyakran a másikon vezeti le. Több a konfliktushelyzet, akár csak annyi, hogy sorban állunk az ebédnél, és mindenki teper, hogy előrébb jusson. Magyar–filozófia tanár szakon végeztem, a gyakorlatokat gimnáziumokban végeztem, így új élmény volt, hogy a 11 évesek milyen sűrűn bántják egymást verbálisan és fizikailag, és mennyire nem bízhatnak egymásban, mert a barátságaik, szövetségeik gyakran változnak.

MN: Az iskolai bántalmazás, kirekesztés még mindig tabu, a tanár sokszor eszköztelen, az iskolapszichológus intézménye láthatatlan. Ezt szemlélteti, hogy a regényben a tanárok teljesen háttérbe szorulnak?

WA: A gyerekek gondolatainak, érzéseinek és viselkedésének ok-okozati összefüggését akartam láttatni, ebbe nem fért bele a pedagógus szemszöge, úgy éreztem, ezzel szétesne a történet. Szerettem volna megmutatni, mi történik ma Magyarországon egy átlagos iskolai osztályban, amikor ki van zárva a külvilág, és a négy fal közt kicsiben leképeződik a társadalom. Más kérdés, hogy ezek az események gyakran tényleg a tanárok háta mögött történnek. A gyerekek nagyon ügyesen megtalálják azokat a kis öt perceket, amikor lejátszhatják egymás közt a játszmáikat.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

MN: Hogyan lehetne ezen segíteni?

WA: Sokféle módszer létezik a problémák kezelésére, de a legjobb a megelőzés lenne. Ehhez az egész rendszert kellene átalakítani. Tapasztalatom szerint a legtöbb bántalmazás nem onnan indul, hogy az egyik gyereknek konkrét baja van a másikkal. Hanem onnan, hogy eleve frusztrált, tele van rossz érzésekkel, amit otthonról hoz, vagy az iskola váltja ki belőle: az, hogy bármikor felelhet, röpdolgozatot írhat, 45 percig csöndben kell ülnie, hogy éhes, de még nincs itt az ebéd ideje… A rengeteg stresszt vezeti le a másikon beszólással, piszkálással, ami elindít egy láncreakciót, mindenki továbbadja a nála gyengébbnek, és ha már nem talál az osztályában ilyet, akkor fölrúg egy kis alsóst. A bántalmazó nem feltétlenül érzi jól magát ebben a szerepben, de egyszerűen nincs más eszköze. Nem véletlen, hogy az alternatív pedagógiák egészen másképp építik fel már a délelőtti oktatást is. Ha úgy indulna egy nap, hogy meghallgatnánk, ki hogyan érzi magát, ha a gyerekeknek lenne lehetőségük mélyebben megismerni egymást, és jobban figyelembe vennénk az életkori sajátosságokat, akkor kevesebb lenne a feszültség és a bántalmazás.

MN: Ráadásul nem ritka, hogy a gyerekek olyan típusú feladatot kapnak, ami még inkább fölerősíti köztük a rivalizálást.

WA: A való életből vettem azt a házi feladatot, amikor a gyerekeknek az otthonuk alaprajzát kell elkészíteniük. El lehet képzelni, milyen frusztrációt él át az a gyerek, aki egy másfél szobás albérletben lakik, látva, hogy a társa háromszintes házat rajzol. Még emlékszem rá, hogy nekem is milyen rossz érzés volt, amikor kisgyerekként le kellett rajzolnunk a nyári élményeinket, és az osztálytársaim többsége, beleértve azokat a lányokat, akikkel jóban voltam, a tengerpartot, a külföldi utat, a lovastábort rajzolta le, míg én a Balatont meg a nagymamánál töltött nyaralást. Még mindig előfordul, hogy tornaórán két csapatkapitány felváltva választja ki a csapattársait, és a sor végén mindig ugyanaz a két-három gyerek áll megalázva. A tanárok néha bele sem gondolnak, hogy ezekkel a módszerekkel milyen sérüléseket okoznak.

MN: A könyved érzékenyen mutatja be a frusztráció és az agresszió egymást erősítő köreit, ezért fontos olvasmány lehet pedagógusok és szülők számára. De kicsit hiányoltam, hogy a gyerekek számára nem mutat föl jó megoldásokat.

WA: Nem akartam didaktikus lenni. Pedagógusként pontosan tudjuk, hogy a félórás kiselőadás – „gondolj bele, fiam, mit tettél, hogy esett ez a társadnak!” – egyszerűen nem ér el a gyerekig. Ráadásul minden osztályközösség és gyerek más, ezért nem létezik mindenki számára követendő, üdvözítő minta. Tanároknak, gyerekeknek, szülőknek közösen kell dolgozniuk egy adott közösségben a jó megoldásokon. Én azt szeretném, hogy ha ezt a történetet elolvassa egy 11–13 éves diák, aki esetleg maga is áldozat, akkor megélhesse, hogy nincs egyedül. Sokszor tapasztaltam, hogy a kirekesztett gyerek meg van győződve arról, hogy egyedül ő az, aki rettentő „ciki”. Ebben a történetben nagyon sokan élnek meg hasonlót, amiből talán lehet erőt meríteni. Másfelől a bántalmazó gyerekek is beleláthatnak az áldozatok fejébe. Kiskamaszkorban a hatás nyilván nem lesz tudatos, de ha tudattalanul elindít valamit, akkor már megérte. Ha pedig egy pedagógus úgy dönt, hogy közösen feldolgozzák a regényt az osztályban, akkor tudatos szinten is elkezdődhet egy jó irányú, a megoldás felé vezető kommunikáció.

Figyelmébe ajánljuk

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.

Érzések és emlékek

A magyar származású fotóművész nem először állít ki Budapesten; a Magyar Fotográfusok Házában 2015-ben bemutatott anyagának egy része szerepel a mostani válogatásban is, sőt a képek installálása is hasonló (ahogy azonos a kurátor is: Csizek Gabriella).

Mozgó falak

  • Molnár T. Eszter

Négy férfi üldöz egy nőt. Ha a hátak eltúlzott görbülete, az előrenyújtott kezek vonaglása nem lenne elég, a fejükre húzott piros papírcsákó félreérthetetlenül jelzi: ez őrület. Kétszer megkerülik a színpad közepén álló mobil falat, majd ahogy harmadszor is végigfutnak előtte, a nő megtorpan.

Mahler-liturgia

„Én valóban fejjel megyek a falnak, de legalább jókora lyukat ütök rajta” – mondta egy ízben Gustav Mahler, legalábbis a feminista brácsaművész, Natalie Bauer-Lechner emlékiratai szerint. Ez a konok, mániákus attitűd az egyik legnagyszabásúbb művében, a Feltámadás-szimfóniában is tetten érhető.

Akkor és most

Úgy alakultak dolgaink, hogy az 1991-ben írt, a 80-as évek Amerikájában játszódó epikus apokalipszis soha korábban nem volt számunkra annyira otthonos, mint éppen most. Néhány évvel ezelőtt nem sok közünk volt az elvekkel és mindennemű szolidaritással leszámoló, a nagytőkét a szociális háló kárára államilag támogató neoliberalizmushoz.

Gyurcsány abbahagyta

Arra, hogy miért, és hogy miért pont most hagyta abba, lehet racionális magyarázatot találni a külső szemlélőnek is, azzal együtt, hogy e személyes döntés valódi okairól biztosat egyetlen ember tudhat; esetleg kettő. A DK (is) csúnyán megbukott a tavaly júniusi EP-választáson, és bejött a képbe Magyar Péter és a Tisza; és a vak is látta, hogy ha van jövő az ellenzéki oldalon, az a Tiszáé. Ha valaki, akkor a Tisza kanyarítja be az addig ilyen-olyan ellenzéki pártokkal rokonszenvező és mérsékelt lelkesedéssel, de rájuk szavazó polgárokat.

Lengyel Tamás: A hallgatás igen­is politizálás!

Elegem van abból, hogyha elhangzik egy meredek kijelentés, amelytől, úgy érzem, kötelességem elhatárolódni, vagy legalábbis muszáj reagálnom, akkor felcímkéznek, hogy én politizálok – míg aki csak hallgat, az nem politizál – mondja interjúnkban a színész, aki azt is elárulta, hogy melyik politikusra hajaz leginkább a kormánypárti álinfluenszere.