„Megélheti, hogy nincs egyedül” - Wéber Anikó ifjúsági író

  • Orosz Ildikó
  • 2017. január 3.

Könyv

Rövid napközis tanári működése mély nyomokat hagyott benne, ez alapján, de fikciós eszközökkel írta meg Az osztály vesztese című kiskamaszregényt, amelynek középpontjában az iskolai bántalmazás, vagy ahogy újabban az angol bullying szót magyarítják, a „basáskodás” áll.

Magyar Narancs: Milyennek láttad pályakezdő napközis tanárként az ötödikeseidet?

Wéber Anikó: A napköziben lényegesen többet látunk a gyerekek személyiségéből, mint délelőtt, hiszen a tanórák behatárolt keretek közt zajlanak, kevés az idő arra, hogy a gyerek is szóhoz jusson. A napközi kötetlenebb, a diákok jobban megnyílnak, többet mesélnek, szabadjára engedhetik magukat. Ugyanakkor a problémák is előtérbe kerülnek: mindenki fáradt, türelmetlen, éhes, és ezt gyakran a másikon vezeti le. Több a konfliktushelyzet, akár csak annyi, hogy sorban állunk az ebédnél, és mindenki teper, hogy előrébb jusson. Magyar–filozófia tanár szakon végeztem, a gyakorlatokat gimnáziumokban végeztem, így új élmény volt, hogy a 11 évesek milyen sűrűn bántják egymást verbálisan és fizikailag, és mennyire nem bízhatnak egymásban, mert a barátságaik, szövetségeik gyakran változnak.

MN: Az iskolai bántalmazás, kirekesztés még mindig tabu, a tanár sokszor eszköztelen, az iskolapszichológus intézménye láthatatlan. Ezt szemlélteti, hogy a regényben a tanárok teljesen háttérbe szorulnak?

WA: A gyerekek gondolatainak, érzéseinek és viselkedésének ok-okozati összefüggését akartam láttatni, ebbe nem fért bele a pedagógus szemszöge, úgy éreztem, ezzel szétesne a történet. Szerettem volna megmutatni, mi történik ma Magyarországon egy átlagos iskolai osztályban, amikor ki van zárva a külvilág, és a négy fal közt kicsiben leképeződik a társadalom. Más kérdés, hogy ezek az események gyakran tényleg a tanárok háta mögött történnek. A gyerekek nagyon ügyesen megtalálják azokat a kis öt perceket, amikor lejátszhatják egymás közt a játszmáikat.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

MN: Hogyan lehetne ezen segíteni?

WA: Sokféle módszer létezik a problémák kezelésére, de a legjobb a megelőzés lenne. Ehhez az egész rendszert kellene átalakítani. Tapasztalatom szerint a legtöbb bántalmazás nem onnan indul, hogy az egyik gyereknek konkrét baja van a másikkal. Hanem onnan, hogy eleve frusztrált, tele van rossz érzésekkel, amit otthonról hoz, vagy az iskola váltja ki belőle: az, hogy bármikor felelhet, röpdolgozatot írhat, 45 percig csöndben kell ülnie, hogy éhes, de még nincs itt az ebéd ideje… A rengeteg stresszt vezeti le a másikon beszólással, piszkálással, ami elindít egy láncreakciót, mindenki továbbadja a nála gyengébbnek, és ha már nem talál az osztályában ilyet, akkor fölrúg egy kis alsóst. A bántalmazó nem feltétlenül érzi jól magát ebben a szerepben, de egyszerűen nincs más eszköze. Nem véletlen, hogy az alternatív pedagógiák egészen másképp építik fel már a délelőtti oktatást is. Ha úgy indulna egy nap, hogy meghallgatnánk, ki hogyan érzi magát, ha a gyerekeknek lenne lehetőségük mélyebben megismerni egymást, és jobban figyelembe vennénk az életkori sajátosságokat, akkor kevesebb lenne a feszültség és a bántalmazás.

MN: Ráadásul nem ritka, hogy a gyerekek olyan típusú feladatot kapnak, ami még inkább fölerősíti köztük a rivalizálást.

WA: A való életből vettem azt a házi feladatot, amikor a gyerekeknek az otthonuk alaprajzát kell elkészíteniük. El lehet képzelni, milyen frusztrációt él át az a gyerek, aki egy másfél szobás albérletben lakik, látva, hogy a társa háromszintes házat rajzol. Még emlékszem rá, hogy nekem is milyen rossz érzés volt, amikor kisgyerekként le kellett rajzolnunk a nyári élményeinket, és az osztálytársaim többsége, beleértve azokat a lányokat, akikkel jóban voltam, a tengerpartot, a külföldi utat, a lovastábort rajzolta le, míg én a Balatont meg a nagymamánál töltött nyaralást. Még mindig előfordul, hogy tornaórán két csapatkapitány felváltva választja ki a csapattársait, és a sor végén mindig ugyanaz a két-három gyerek áll megalázva. A tanárok néha bele sem gondolnak, hogy ezekkel a módszerekkel milyen sérüléseket okoznak.

MN: A könyved érzékenyen mutatja be a frusztráció és az agresszió egymást erősítő köreit, ezért fontos olvasmány lehet pedagógusok és szülők számára. De kicsit hiányoltam, hogy a gyerekek számára nem mutat föl jó megoldásokat.

WA: Nem akartam didaktikus lenni. Pedagógusként pontosan tudjuk, hogy a félórás kiselőadás – „gondolj bele, fiam, mit tettél, hogy esett ez a társadnak!” – egyszerűen nem ér el a gyerekig. Ráadásul minden osztályközösség és gyerek más, ezért nem létezik mindenki számára követendő, üdvözítő minta. Tanároknak, gyerekeknek, szülőknek közösen kell dolgozniuk egy adott közösségben a jó megoldásokon. Én azt szeretném, hogy ha ezt a történetet elolvassa egy 11–13 éves diák, aki esetleg maga is áldozat, akkor megélhesse, hogy nincs egyedül. Sokszor tapasztaltam, hogy a kirekesztett gyerek meg van győződve arról, hogy egyedül ő az, aki rettentő „ciki”. Ebben a történetben nagyon sokan élnek meg hasonlót, amiből talán lehet erőt meríteni. Másfelől a bántalmazó gyerekek is beleláthatnak az áldozatok fejébe. Kiskamaszkorban a hatás nyilván nem lesz tudatos, de ha tudattalanul elindít valamit, akkor már megérte. Ha pedig egy pedagógus úgy dönt, hogy közösen feldolgozzák a regényt az osztályban, akkor tudatos szinten is elkezdődhet egy jó irányú, a megoldás felé vezető kommunikáció.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Levél egy távoli galaxisból

Mészáros Lőrinc olyan, mint a milói Vénusz. De már nem sokáig. Ő sem valódi, s róla is hiányzik ez-az (nem, a ruha pont nem). De semmi vész, a hiány pótlása folyamatban van, valahogy úgy kell elképzelni, mint a diósgyőri vár felújítását, felépítik vasbetonból, amit lecsupáltak a századok. Mészáros Lőrincnek a története hiányos, az nem lett rendesen kitalálva.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.