Kegyetlen regény - Fabricius Gábor: Más bolygó

Könyv

false

„Kelet-Európa regénye, amely Nyugattá akart válni” – ezzel az erősen problematikus mondattal reklámozzák a plakátok szerte a városban Fabricius Gábor regényét, s a kellő empátiával rendelkező potenciális olvasó rögvest szinte mindent ért. Érti, hogy mit jelent ez a szlogen, és érti azt is, hogy mit szeretne jelenteni: már persze akkor, ha a vonatkozó névmás a megfelelő szóra vonatkozna. Ahogy érti az önironikus jellemzést is, amelyet a gusztusos papírborító hátoldalára nyomtattak: „A Más bolygó cinikus és kegyetlen regény: mintha egy magyar Bret Easton Ellis írta volna, ha Ellis lehetne magyar.”

Az olvasó éppen csak azt nem képes megérteni, hogy a regényt végigmonologizáló kereskedelmi tévés vezérigazgató miként emlegetheti főnöke, Herr Anke Posch férfiúi kisugárzását és hímvesszejét, ha egyszer az Anke női keresztnév? Vagy azt: hogyan lehetséges, hogy a reklámszakember sztárszerző nem tudja helyesen leírni a Lidl márka nevét? Vagy ha már tobzódik a múltidézésben, mármint abban a fajtában, amelyik kihívó büszkeséggel emlegeti Juhász Jácintot vagy a Majakovszkij utcát, hogyan írhat le ilyet Grósz Károlyról: „a Minisztertanács Elnöki Tanácsának elnöke”? Mert így még el sem juthatunk addig a pontig, hogy leolvassuk: Fabricius Gábor nyilvánvalóan nem a magyar Bret Easton Ellis, mert azt jóval megelőzi ama kínos felismerés, hogy itt egy amatőr szerző előtt hajtott fejet, sőt térdet a máig méltán jó nevű Európa Könyvkiadó. A jelenség persze korántsem példa nélküli, hiszen a versenyszférából érkező új szerzők előtt rendre behódolnak a kiadók, erre más esetekben is felfigyelhettünk (Tolvaly Ferenctől Kötter Tamásig): a sikeremberek valahogy mindig imponálnak, akár ismerik a mondategyeztetési szabályokat, akár nem.

Ezzel a felismeréssel pedig egészen rövid úton eljuthatunk ahhoz a kiábrándítóan szimpla következtetéshez, ahová Fabricius „párhuzamos roadmovie”-ja amúgy bő 300 oldalon végighajtva kívánna elvezetni minket: Kelet-Európából sohasem lesz Nyugat-Európa, a kelet-európaiból nyugat-európai, a vadkapitalizmusból pedig anyám kínja. A saját hangjára soha rá nem unó szerző tényleg folyton ide lyukad ki, ilyen gondolatmeneteket helyezve paródiahősének agyába: „Ez vagyok én: maradék disznópörc és emulgeálószerek a pápai húsüzemből. Ebből építettem testemet, ünnepnapokon egy kis rántott húsból, nyaranként lángosból.” Vagy másutt: „Ebben a pillanatban mintha megérteném, ki is vagyok: a nyugativá válás örök vágya.” (Amúgy belső monológban ennek a „mintha megérteném”-nek bizony ugyancsak van némi stichje.)

Ezekért a mondatokért kellene hát végigolvasnunk a regényt, amelynek lapjain a főszereplő Wunder részben sikeréhes fiatal senkiként, részben pedig bukottan menekülő középkorú menedzserként barangol osztrák, német, francia és egyéb tájakon, lehetőséget kínálva a szerző számára, hogy világlátottságát kamatoztassa. Kamatoztatja is, ahogy szórja az író-, festő- és zenészneveket, s persze a márkákat is, merthogy kétségkívül ebben a manírban lehet a legkönnyebben beérni Ellis mestert. Igaz, lehetne akár a szexualitás tárgyalásának modorában is, ám azt Fabricius csak igen féloldalasan meri imitálni: e szakasz hitelességéről legyen elég annyit mondanunk, hogy a virulens libidójú és buzgón heteroszexuális főalak a saját, különbejáratú belső monológjaiban következetesen vaginának, vagy pláne puncinak nevezi a női hüvelyt.

„[A]rra gondolok, hogy több milliárdan fordulunk a bolygóval, mégis magányosak vagyunk” – bizony ezzel a végső, katartikus felismeréssel zárul Fabricius Gábor regénye, s az olvasó kénytelen részben vitába szállni a borító fentebb idézett szavaival. A Más bolygó nem cinikus regény, de hogy kegyetlen, ahhoz valóban nem férhet kétség.

Európa, 2016, 344 oldal, 3990 Ft

Neked ajánljuk