Könyv
„Semmi se történt”
Heltai Jenő olyan sokáig élt, hogy – a tíz évvel még őt is túlélő Gellért Oszkár, a Nyugat egykori szerkesztője szavaival – „azt már meg kell magyarázni”. Hát, tessék: 1871-ben született, vagyis már tudott olvasni, amikor Arany a Tengeri-hántást írta, és amikor 70 éve, 1957-ben meghalt, Tandori már leérettségizett.
„Ugyanazt a tahóságot mondják és követik el állandóan”
Tizennégy év után jelenik meg újra verseskötete, de a felháborodás és az émely múzsái az eltelt időben sem hallgattak. Mostanra megunta, hogy közéletről írjon, ezért mi is inkább Dumpf Endre kórházi költészetéről, a nemzedéki nyelvről beszélgettünk vele.
„A CEU túl fogja ezt élni” - Mario Vargas Llosa író
A Nobel-díjas perui írófejedelem júniusban a CEU konferenciáján szólalt fel, miután a kormány az egyetem ellehetetlenítését célzó hadjáratba kezdett. Beszédében az Orbán-kormányt populistának, a CEU elleni fellépését összeesküvésnek nevezte. Öt sarok című új regényében a közelmúlt perui diktatúrájának alantas módszereiről mesél. Telefonon beszélgettünk.
Tízcentes istenrajzok
Úgy nevezték, a Király. Nélküle teljesen máshogy festene a mai popkultúra: Amerika kapitány, a Fantasztikus Négyes, az X-Men és még többtucatnyi szuperhős első rajzolója száz éve született.
„Veszélyeztetett faj az önöké” - Ebéd John le Carréval
Mit keres egy volt kém, két üveg bor és hat újságíró egy éttermi asztalnál? A menüt – vághatnánk rá, de az ebéd ez esetben másodlagos, mert új John le Carré-regényt ünnepel a világ. A beszélgetés is inkább erre, a kémek irányába terelődik, de Putyin, Trump és a magyar helyzet sem maradhat ki belőle.
Előre a múltba
Felületes szemlélőnek is feltűnhet: merőben esetleges a kapcsolat a kortárs észak-amerikai próza és a magyar irodalmi élet között.
Billegő emlékezet
Bank Barbara a Nemzeti Emlékezet Bizottságának felesküdött tagja, lelkiismeretes történész: könyve fő szövegéhez, amelynek terjedelme 300 nyomtatott oldal, 953 lábjegyzet kapcsolódik.