könyv

Star Wars – Évről évre

  • - kg -
  • 2017. október 7.

Könyv

Ideje lenne alaposabban szemügyre venni a barlangrajzokat is, hátha már az ősembernek is köze volt a Star Warshoz, vagy ha mégsem, bőven akadnak még kutakodásra alkalmas korok az emberiség történetében, miért is állnánk meg 1914-nél? Innen, Gertie, a dinoszaurusz 1914-es színre lépésétől eredezteti a Star Wars történetét ez a dohányzóasztalnyi képeskönyv, mely évről évre, Gertie-től a Zsivány egyesig haladva ismétli át a kötelező tananyagot, kis történelmi és popkulturális kitekintésekkel. Aki tehát a „Star Wars és az ipari forradalom” vagy a „Han Solo gyökerei a reneszánszban” fejezetekre kíváncsi, máshol kutakodjon, de azért Gertie-ig visszamenni, az sem rossz teljesítmény, tekintve, hogy George Lucas csak 30 évvel később látta meg a napvilágot. De persze hatni sok minden hathatott a kis George-ra.

Mint a legtöbb új SW-kiadvány, e sokadik könyvszerű képződmény is egyszerre kelti a gondosan kimatekolt üzleti lenyúlás kissé ragacsos érzését és azt az elégedettséget, amit csakis egy éltes rajongó érezhet, amikor immár sokadszorra térítik el a régóta esedékes felnövéstől. A minőség kifogástalan, rengeteg színes apróság lett a padlásról összehordva, talán a kelleténél több is, így kerülhetett – mint­egy jellemző példaként – egymás mellé a gülüszemű Ackbar admirális és Ronald Reagan, csak azért, mert az előbbi műanyag figuraként már ’83 februárjában kapható volt, míg utóbbi ugyanezen év márciusában az Evangélikusok Nemzeti Szövetségének éves találkozóján legonoszbirodalmazta a Szovjet­uniót. A jó admirális véleménye nem ismert Ronnie-ról, várjuk nagyon azt a könyvet (Ackbar: A Reagan-éra), amelyből erre is fény derül. Arra viszont már itt fény derül, hogy a Lucasfilm 2001. július 24-én beperelt egy buffalói orvosi eszközöket gyártó céget, amiért az a fénykard nevet adta az egyik új berendezésének. Ezt például itt olvastuk először.

Fordította Bus András. Kolibri, 2017, 368 oldal, 9999 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult.