„Mélységesen nem érdekelték a madarak” – Jonathan Franzen a Narancsnak

Legfrissebb lapszámunkban a könyvfesztivál sztárjával, a Szabadság és a Javítások szerzőjével közlünk exkluzív interjút. Bónusz: Franzen madarakról, kutyákról és egy nagy barátságról – csak itt!

magyarnarancs.hu: Barátjával és írókollégájával, David Foster Wallace-szel (az Infinite Jest 2008-ban elhunyt szerzője) sok mindenben egyetértettek, de volt valami, melynek fontosságáról sehogyan sem tudta meggyőzni Wallace-t, hiába voltak jó barátok. Ez a valami az önnek oly kedves birdwatching, a madárfigyelés volt.

Franzen madarakkal

 

Jonathan Franzen: Tudomásul vettem, hogy nem mindenkinek klappol a madarak naphosszat való, elmélyült figyelése. Különösebben nem voltam csalódott, de annyit azért megjegyeznék, hogy a barátaim többsége legalább vette a fáradságot, és tett egy próbát, de David oda se bagózott. Semmivel sem lehetett jobb belátásra bírni.

magyarnarancs.hu: Mit sejt a barátja madáraverziója mögött?

JF: Azt hiszem, több tényezőből épült fel ez az ellenállás. Az egyik a kettőnk baráti viszonya volt. Barátok voltunk, ez igaz, de nagyon is rivalizáló barátok. Állandó versenyben álltunk egymással, és egy ilyen rivalizáló barátságban a felek a közelébe se merészkednek annak, amiben a másik jeleskedik. Nyilván én is sok mindent kerültem, csak mert David tűnt ki bennük. Ő például nagyon is otthon érezte magát az amerikai főiskolai környezetben, világéletében szerette ezt a közeget, valamilyen pozíciót mindig betöltött. Én viszont nagyon is ellenségesen viseltettem az amerikai akadémiai világgal szemben, és ebben valószínűleg nagy szerepet játszott David szembetűnő otthonossága is. Nos, ez a lélekboncoló olvasata a dolognak, de létezik egy ennél szimplább magyarázat is; ahogy azt a róla szóló esszémben is megírtam, Davidet mélységesen nem érdekelték a madarak. Ami azért is furcsa, mert semmi e világon, sem élőlény, sem élettelen dolog nem állt hozzá olyan közel, mint a kutyái. Ő és a kutyái egy külön világot alkottak. Élt-halt értük, teljes mértékben azonosult velük, úgy szerette őket, mint senki mást. Ami ezen túl volt, például a természet, a madarak világa, az hidegen hagyta. A saját világába volt bezárva. Egy olyan szigeten élt, melynek ő volt az egyedüli lakója. Meg persze a kutyái, akik boldogok voltak, hogy a részesei lehetnek David privát univerzumának. Szomorú voltam, de tudomásul vettem, hogy ez van. Persze az is lehet, hogy csak én magyarázom bele ezeket a dolgokat.

David Foster Wallace kutyával

 

magyarnarancs.hu: És ön hogy áll a kutyákkal?

JF: Szeretem a kutyákat. Még a macskákat is, de közülük inkább a szobacicákat részesítem előnyben. Kutyát hallottam a háttérben? Vagy gyerek volt?

magyarnarancs.hu: Nem gyerek, kutya. Itt fekszik mögöttem. Polli, nyugi!