Valahol végbement egy rendszerváltás. Lerongyolódott, megváltozott, sosemvolt Debrecent ismerhetünk fel, ahol bandák és helyi milíciák alakulnak, és az elnök, a parasztok, a tolvajok, az árusok, félnótások, vagyis mindenki a vásárra készül, ahol valami biztosan történni fog.
Ménes Attila új regénye három hosszabb fejezetből áll, melyek közül kettő egy-egy monológ. Az egyiket a súlyos koponyasérülése miatt bolondokházába került Zúzmó, a másikat a húga, Léna mondja el, az utolsó rész pedig harmadik személyben követi Léna tizenöt éves fiát, Kenyért. A félkegyelmű, ám korántsem bolond férfi azt híreszteli, ő vezetheti majd a húgát a vásárban, aki – sok más nővel együtt – a vásárban eladja majd a testét, és mivel jó húsban van, szépen keres vele. Léna elmeséli, amint rossz cipőben, téli lucsokban, árkon-bokron átkelve mindent megtesz azért, hogy túrót szerezzen, és túrós palacsintát készíthessen a férfikorba érő Kenyérnek, akit valójában más sem érdekel, mint hogy bandavezér legyen. Eközben felbukkan a forradalmár Paolo, hogy elrabolja Lénát. Az elnök, egyben diktátor és jóságos országapa ezalatt a vásári szónoklatát tervezi: mégis hogyan mondja el, hogy ami van, az jó. Aztán felrobban egy bomba, és újból ropognak a puskák.
Szuggesztív szöveg, kevés cselekménnyel, ami a többfelé futó szálakat drámaian fonja össze egy apokaliptikus sorsfordulóban. Ízes realizmus, bodori hatások, és mintha egy kis Tar Sándor is lenne itt. Iróniával áthatott disztópia testközelből, finom politikai analógiák. Az olvasó kicsit nyomorog, aztán felröhög, és gyönyörködik a stilisztikai bravúrban, míg a szerző a regisztereket váltogatja. Egyszerre nem e világi, idegen, mégis egyszerű és felismerhetően saját, magyar. Mindent összevetve afféle vásári tragikomédia, egy érett szerző cirkuszi mutatványa.
Jelenkor, 2016, 304 oldal, 3499 Ft
