Könyv

Tavaly jelent meg az első novelláskötete, A Hold a hetedik házban, előtte két remek regény - prózaíróként is sikeres lett a mindaddig egyik legnagyobb magyar költő. A költő viszont összegyűjtötte eddigi életművét, és egy kötetben publikálta. Baljós fordulat - legalábbis azoknak, akik a verseket várják.

Amikor a 20. század legeredetibb pianistája, Glenn Gould azt nyilatkozta Chopinről, hogy azért nem játssza, mert művei "tipikus zongoramuzsikák", akarata ellenére is az egyik legmélyebb és legelismerőbb kijelentést tette a francia-lengyel zseniről.

Még csak harmincnégy esztendős volt, de már híres író, amikor úgy döntött, hogy kivonul a világból. 1953-ban Manhattanből egy mindentől elzárt New England-i településre költözött. 1965-ben, negyvenhat éves korában pedig, miután a New Yorker című rangos irodalmi folyóiratban megjelent írása néhány kritikusból fanyalgást váltott ki, fölhagyott a publikálással is. Azóta semmilyen új alkotást nem jelentetett meg, nem járult hozzá művei megfilmesítéséhez, sőt még azt sem engedélyezte, hogy a róla szóló publikációkban idézzenek a műveiből. Egyik utolsó, a Timesnak 1974-ben adott interjújában meg is indokolta, hogy miért nem ad ki a kezéből egyetlen írást sem: "a nyilvánosságra hozatal szörnyű behatolás a magánszférámba". Eleinte még szóba elegyedett a helyiekkel, különösen az iskolás kamaszokkal, de cornishi házát hamarosan jobbnak látta magas kerítéssel védeni, s ha nagy ritkán megfordult a kisváros valamelyik éttermében, állítólag a konyhában evett, hogy ne kelljen találkoznia senkivel. (Azt azért nem tudta megakadályozni, hogy tények ismerete híján legendákkal övezett életét vászonra vigyék: a 2000-ben készült Fedezd fel Forrestert! című film Sean Connery játszotta, remeteségbe vonult író főhősének alakját nyilvánvalóan ő ihlette.)

A Shakespeare and Co. nem titkos hely: az idén 96 éves George Whitman könyvkereskedésnek látszó irodalmi műintézménye a Notre-Dame-tól két kőhajításnyira alighanem Párizs leghíresebb angol nyelvű könyvesboltja. Kívülről patinásan bohém könyvkereskedés, belülről bentlakásos művészszállás.

Svéd kritikai realista vámpírregény: így határozhatnánk meg az első könyves szerző világsikert aratott regényét.

A 2004-ben, mindössze ötvenévesen elhunyt svéd újságíró Millennium-trilógiájának befejező kötete a második rész cselekményét folytatja, és ennyiben eltér az eddigi meseszövéstől, hiszen az első - legjobb - kötet (A tetovált lány) még szerfölött önállóan állt a lábán. Itt már minden van, ami szem-száj ingere: a svédekhez átállt egykori szovjet szuperügynök és fájdalmat nem érző, mintegy két méter magas német segédje, a svéd Nemzetbiztonsági Szolgálat összeesküvése, leszbikus kínai lány; nem sorolom, mert minek.

Az ateizmus hegemóniája érdekében az állambiztonsági szolgálat a papság és a katolikus sajtó kézben tartásán túl a költészet iránt is érdeklődött.

Tizenhét évvel első verseskönyve, A műnéger után jelent meg a szerző második versgyűjteménye, mely szerényen nem nevezi magát sem válogatott, sem egybegyűjtött költemények kötetének, mégis közel a teljes költői életműre nyílik rálátásunk eme egyszerűségében is impozáns könyvet forgatva. Mint arra az utószót jegyző Ágoston Zoltán is rámutat, elkerülhetetlen a közhely használata: szerzőnk teljesen egyedülálló költészeti programot valósít meg formai és tematikus, stílusbeli és nyelvhasználati szempontból egyaránt.

"Ezek mind élnek ám, és a Csele Juli tényleg egy oltári nagy kurva" - közölte velem osztálytársam. Valamikor 1962-63 táján lehetett ez, éppen akkor lettem általános iskolásból gimnazista, s még az is rémlik, hogy egy tánciskolai össztánc szünetében hangzott el a mondat.

Két heti- és egy napilap is közölt előzetest Debreczeni József új Orbán-könyvéből a megjelenés hetében.