A könyvben egy enyhén autoriter, meleg szülõi attitûddel találkozunk. Templar javaslatai néhol triviálisak ("Kommunikáljunk a gyerekkel!"), néhol kínosan hasonlítanak a fõnök-beosztott viszony mechanizmusaira ("Az ösztönzés mértékét a teljesítendõ kérés nagyságához kell igazítanunk."). Jellemzõ megnyilatkozás, hogy a szülõ kér, a gyermek pedig - optimális esetben - engedelmeskedik; ám mivel mégiscsak partnerei õk egymásnak, a "szabályismerõ szülõ" megköszöni a "gyerkõcnek" (így!) például, hogy fogat mosott. Ezt a mûködést pertraktálja a 100 szabály, abból az elõfeltevésbõl kiindulva, hogy gyermekünk boldogulásának záloga a vázolt attitûd interiorizálása.
A figyelmes olvasónak feltûnhet, hogy haladva a változó életkorral - a könyv végén a már felnõtt gyermekünkkel való kapcsolatról olvashatunk néhány súlyos élettapasztalatokat sejtetõ tanácsot -, ahogy az elõadódó problémák, sõt krízisek racionális diskurzus tárgyává tudnak válni a két fél között, szerzõnk viszonya a gyermekekkel egyre mélyebbé és gazdagabbá válik - mintha a másik fél úgy a kamaszkor táján kelne igazán életre a jó Templar számára. Ez nem is meglepõ, hiszen az a kognitív (a belátásra, végsõ soron a józan észre apelláló) szülõi beállítódás, amit a szerzõ képvisel, az apa oldala; az apáé, aki kevéssé talál kulcsot a kisebb gyerek számára irracionálisnak tûnõ mûködéséhez. Bizony, ez a nevelés (hacsak nincs ott az anya, aki a maga nem racionális lényével élhetõbbé, jobb esetben teljessé teheti ezt a reménytelenül okszerûen mûködõ világot) mindig is féloldalas lesz.
Fordította: Nyuli Kinga. Scolar, 2009, 253 oldal, 2750 Ft
*** és fél
